Virágágyások, szökőkutak, sétányok
Ki hinné, hogy a szabályos mértani formájú Hősök tere nem tudatos várostervezés eredménye?
Mai fejjel nehéz elképzelni azt is, hogy a Műcsarnokot 1896-ban nem a Hősök terére építették, hanem a Városliget fái közé, a zöldbe. A tér akkor még nem létezett. Sőt! A millenniumot követő 36 évben önálló elnevezése sem volt. Csak 1932-ben kapta meg mai nevét. Ezek után nem meglepő, hogy a területet, melyet ma mindenki Hősök tereként ismer, a huszadik század első évtizedeiben szépen gondozott virágágyások és szökőkutak díszítették. Tekintsünk vissza a múltba, ismerkedjünk meg a mai díszburkolat helyén egykor zöldellő, szépen gondozott parkkal.
Az 1870–1876 között kiépített Sugárút (mai nevén: Andrássy út) az Aréna utat keresztezve érte el a Városligetet. Az Aréna úton túli sugárúti szakaszt, az Andrássy út kiszélesedő torkolatát elődeink a Liget területének tekintették. A kertészek ennek megfelelően, a park többi részéhez hasonlóan gondozták. Az Andrássy út ligeti becsatlakozása egyébként sem számított főbejáratnak. Akkoriban a Városliget főkapuja a Rondó volt. Az Andrássy út torkolatából jobbra elágazó, kockaköves Stefánia út, amelyet 1872–1875 között építettek ki (a Városligeten belüli szakaszát pedig 1882-1885 között), szintén a régi, még Nebbien Henrik által kijelölt főbejárat felé kanyarodott. A Rondót érintve haladt át a Ligeten a lóversenytér felé.
Visszatérve a tér legrégebbi épületéhez, a Schickedanz Albert (1846-1915) által tervezett Műcsarnokot a Vasárnapi Újság 1896-ban így mutatta be: „A nyugodt és derült épület nagyon illik az eleven zöld lombok közé.” Valóban, a nyerstéglával burkolt, meleg hatású falak, a színes pirogránit díszítmények remekül mutattak a természetes környezetben. A tó város felőli oldala, ahová a Műcsarnok felépült, akkoriban még szerves része volt a Városliget fás-ligetes zöldterületének.
Miután a Műcsarnokkal szemben 1906 decemberében megnyitották a Szépművészeti Múzeumot, amelyet Schickedanz Albert és Herczog Fülöp tervezett, 1909-ben az új épület előtti területet is parkosították. Az így létrejött ikerpark mindkét oldalán egy-egy szökőkutat is elhelyeztek. Középen ekkor már állt a Millenniumi emlékmű oszlopsora, igaz, még a királyszobrok nélkül. A lovasfogatok és a még ritkaságnak számító automobilok a középen szabadon hagyott, széles sétányon, Gábriel arkangyal szobrát megkerülve jutottak el a Városligeti-tó hídjához.
A Millenniumi emlékmű helyéről az 1896. évi VIII. törvénycikk így rendelkezett: "A Városligetnek az Andrássy út és a tó közötti részében a honfoglaló Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emléket állít." Az emlékmű építészeti része, a központi oszlop és a kolonnád 1896–1905 között épült ki, ugyancsak Schickedanz Albert tervei alapján. A mai Hősök tere megkomponáltsága végső soron annak köszönhető, hogy ugyanaz az építész tervezte mindhárom meghatározó építményét, amelyek évtizedes különbségekkel épültek fel. Az emlékmű befejezése különösen elhúzódott. Több mint harminc év telt el az első kapavágástól a felavatásáig. Amint arról a következő kép is tanúskodik, a kor embere még úgy látta – hasonlóan a törvényalkotókhoz –, hogy az emlékmű nem egy térre épül, hanem a Városligeten belül, növényzettel körülvéve.
A parlamenti bizottság fontos szempontnak tekintette az emlékmű helyének meghatározásánál, hogy „ez az alkotás a fővárosi közlekedés valamely gócpontján akképp lenne állítandó, hogy a szakadatlanul nagy néptömegek figyelmét úgy vonja magára, hogy azért a forgalmat mégse akadályozza.” Idővel persze a Városligetbe igyekvő forgalom egyre markánsabban tört utat magának az Andrássy út irányából a tó hídjához, amelyet 1896-ban logikusan a sugárút tengelyébe építettek. A Millenniumi emlékmű körül kezdett kialakulni a ma is ismert úthálózat, de még évtizedeken át szökőkutak, fák, bokrok között haladtak a Ligetbe igyekvő járművek. A motorizáció elterjedésével fokozatosan vált ez az útvonal a Városliget főbejáratává.
A kor embere számára szimpatikusabb volt a virágágyásokkal tagolt „sétatér” a kopár kősivatagnál. Gyönyörködjünk a parkosított Hősök tere látványában a különböző évszakokban.
1928-ra helyükre kerültek az utolsó királyszobrok is a Millenniumi emlékmű kolonnádján. A honfoglaló vezérek szoborcsoportja előtt elhelyezték a Nemzeti Hősök Országos Emlékkövét, mely elé, az akkor még parkosított tér stílusához igazodva, félkörben pázsitot telepítettek.1929. május 26-án megtartották a Millenniumi emlékmű végső felavatását. 1932-ben pedig az addig névtelen tér megkapta a Hősök tere nevet.
Az évtizedeken át szépen gondozott parkot 1938-ban szüntették meg végleg, amikor a teret az Eucharisztikus Kongresszus miatt átépítették. Mintegy száz méter szélességben lekövezték, hogy a központi rendezvényre érkező százezres tömegnek helyet biztosítsanak. Az újabb nemzedékek már ebben a kövezett formájában ismerték meg a teret, mely a díszburkolattal is megkapó látványt nyújt a tó és a hatalmas park szomszédságában.
A 21. századi ízlés mintha visszakanyarodna a száz évvel korábbi felfogáshoz: az emberek a természetes, zöld környezetben otthonosabban érzik magukat, mint a mégoly látványos, monumentális, de az utolsó négyzetméterig kővel borított téren. Erre az ízlés- és szemléletváltozásra is reflektált Persányi Miklós, a Liget Projekt kert- és tájépítészeti miniszteri biztosa első sajtótájékoztatóján, amikor azt mondta, hogy legszívesebben minél előbb száműzné a sokezres, a Ligetet kettévágó, zaj- és levegőszennyezéssel járó autóforgalmat a Kós Károly sétányról és újraparkosítaná a Hősök terét.
