A városi emberek számára kétszáz évvel ezelőtt olyan fontos eseménynek számított a sötét és hideg telet felváltó tavasz beköszöntése, hogy megünnepelték. Mivel húsvét időpontja mindig más napra esett a naptárban, valamint ilyenkor még nem is volt igazán jó idő, a tavaszünnep május első napjához kötődött. A majálisozás, mely először a főúri körökben jelent meg családi ünnepként, az 1800-as évek elején gyorsan elterjedt. Általános szokássá vált május első napján az újraéledő természetbe tett kirándulás. Tömegeket vonzott a szabadban való tartózkodás örömének átélése közös családi sétával, játékkal, tánccal. Pest lakói számára a majális legfőbb célpontja fokozatosan a Városliget lett.

Az új városligeti pavilonokról közreadott hírekben olvashattuk, hogy lesz közöttük egy street food egység is. A street food (utcai ennivaló) elnevezést világszerte használják az olyan ételek elnevezésére, amelyeket kézből falhatunk be menet közben az utcán, vagy ha időnk engedi, kényelmesen sétálva egy parkban. A piaci és utcai árusoknál kapható falatok az ókortól napjainkig minden kultúrában népszerűek voltak. A street food legújabb hulláma a fővárost is elérte, gombamód szaporodnak a Duna mindkét oldalán a gyorsételeket kínáló helyek. A magyar ember klasszikus utcai ételei közé tartozik a perec, a lángos, a kolbász, a főtt kukorica, a sült gesztenye, az édességek közül a fagylalt, a vattacukor, a kürtőskalács. A Városliget múltjába visszatekintve is gazdag hagyományát találjuk a kézből fogyasztható ételeknek.

Sokféle forrás tanúskodik arról, hogy a ligeti árusok már a 19. század elejétől kínálták olcsó, séta közben vagy padon üldögélve megehető portékájukat. Képeken az 1860-as évek végétől bukkan fel a téma nyomtatott sajtóban. Az egyik legelső ligeti street food ábrázolás egy karikatura a Borsszem Jankó című szatírikus hetilap 1869 augusztusi számában. A városligeti színkör népes közönsége egyszerre hallhatja az éhező, szomjazó rab drámai monológját a színpadról és a vízárus és a kolbászárus vevőcsalogató kiabálását odakintről, miközben a fasorban elegáns dámák és keménykalapos urak korzóznak. A humorral teli újságrajz hitelesen adja vissza a kiegyezést követő évek városligeti hangulatát.

Rendkívüli elismerésben részesült a Városliget átfogó fejlesztése a legjelentősebb nemzetközi szakrendezvényen Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron. A Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül került a négy legjobb projekt közé (egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett) egyedüli, vagyis a legjobb európai uniós projektként. Az ingatlanszakmai Oscar-díjnak is hívott MIPIM Awards versenyen a leginnovatívabb, legkiválóbb ingatlanprojekteket díjazzák.

Óriási siker, hogy a legátfogóbb nagyprojektek között a világ négy legjobb terve közé került és ezzel egyben e kategóriában a legjobb európai uniós fejlesztés lett a Liget Budapest projekt – mondta a projektet irányító Baán László miniszteri biztos, aki szerint a Városliget megújításának előkészítése során az első pillanattól kezdve világszínvonalú, nemzetközileg is egyedi projekt megvalósítása volt a cél.  Az elmúlt hat évben több száz szakember dolgozott e kitűzött cél megvalósításán és ez az elismerés most igazolta munkájukat és a projektbe vetett hitüket.  De legbüszkébbek talán mégsem ők lesznek, hanem azok, akiknek valójában készül az új Városliget. Ugyanis azok lesznek a Liget Projekt legfőbb haszonélvezői és nyertesei, akik nap mint nap látogatják és látogatni fogják az újjászületett parkot, valamint a felújított és most létrehozott intézményeit, és akiknek most a szemük láttára változik és újul meg az elmúlt évtizedében méltatlan állapotba került Városliget. Nem utolsósorban ez az elismerés talán azoknak is üzen, akik eddig nem hittek a projekt kiválóságában, nemzetközileg is kiemelkedő minőségében – tette hozzá Baán László, aki szerint a fejlesztés a terület hasznosításának több mint 100 éves hagyományaira épülő komplexitása mellett az egyediségével, a tervek minőségével, a fenntarthatóságával és a beruházás pénzügyi megtérülésével vívta ki a nemzetközi zsűri elismerését.

A MIPIM Awards díjátadón a világ legkiválóbb és legelőremutatóbb ingatlanprojektjeit értékelte a nemzetközi szakértőkből álló zsűri különböző kategóriák szerint, melyekben idén a világ 46 országából 214 projekt versenyzett.

A szakemberek döntésében komoly szerepet játszott, hogy a Városliget átfogó megújítása a park hagyományainak tiszteletben tartásával, de annak történetiségének szellemiségében fog megvalósulni: egyszerre újulnak meg a már itt lévő évszázados intézmények, új múzeumok épülnek magyar és nemzetközi sztárépítész-irodák közreműködésével, de mindezekkel párhuzamosan rehabilitálják a park természeti értékeit, jelentősen növelik zöldfelületeit és környezettudatos megoldásokkal zéró-emissziós övezetté alakítják teljes területet.

A projekt történetében ez az esztendő mérföldkő, hiszen hat év előkészítő munka után idén elkezdődnek az építkezések, valamint a zöldfelület rehabilitációja és a tervek szerint 3 év múlva a látogatók egy olyan, minden elemében megújult, bővebb és világszínvonalú intézményrendszert kínáló, zöldebb és vonzóbb városi parkot vehetnek majd birtokba, amellyel Budapest jelentősen megerősíti pozícióit az európai kulturális térképen.

A cannes-i szakkiállítás népszerűségét fémjelzi, hogy évente mintegy 90 országból 2600 kiállító vesz rajta részt.  A MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői találkoznak: ingatlanfejlesztők, iparági szakértők, finanszírozók, gazdasági és politikai döntéshozók.  

Az, hogy a világ legjobbjai közé került egy magyar fejlesztés, nem csak Budapestnek elismerés, hanem a projektben közreműködő több száz hazai szakembernek is, akik bizonyították, hogy tudásuk, felkészültségük a nemzetközi porondon is kiemelkedő.

A Városliget fénykorában, az 1870-es évektől az I. világháborúig terjedő időszakban, de még a két világháború között is nagy volt a különbség a hétköznapok és a vasárnapok közönsége között. A hétköznapokon az úri nép, az arisztokrácia és a pesti polgárság használta a Ligetet. A kellemes környezet számukra elsősorban a társas élet színtereként szolgált. A korzó a hétköznapokon délután élénkült fel igazán. A zenepavilonokból szólt a zene, körülöttük színes forgatagban kavargott a fővárosi elit. Itt mutatták be a legújabb divat szerinti toaletteket a hölgyek, korzózás, sétálás, kávézás közben itt találkoztak a barátok, ismerősök. 

A Stefánia út megnyitását követően, az 1880-as évektől a Városliget nevezetes látványosságának számított délutánonként a lovas és kocsikorzó. A Fővárosi Lapokban, 1893-ban megjelent írásában Adorján Sándor így festette le a Stefánia-korzót: „A „társaság” itt van mind. Gyönyörű lovak, ezüstös szerszámok, csillogó fényességű hintók egymásután karikáznak előttünk, mutatva, hogy minő méltósággal és elfojtott ásítással hurcoltatják magukat gazdáik a fasor egyik végétől a másikig. Kiváló figyelmet csupán arra fordítanak, hogy minél több ösmerőst fedezhessenek föl, akiknek köszönését kiváló nyájasságú leereszkedéssel fogadhassák.”  A korzó népe kocsizott, gyalogolt vagy az út menti székeken ült és bámulta egymást. A Stefánián az egyik fő elfoglaltság a többiek megnézése és kritizálása volt. Ez számított a legfontosabb témának a hosszú Buchwald-széksoron üldögélve vagy séta közben. Mikor azután a hölgyek elfáradtak, a családokat, baráti társaságokat Kolegerszky Viktor elegáns kioszkja várta, ahol minden délután katonazene szólt, és kávézás közben folytathatták a korzó izgalmas eseményeinek megbeszélését.
 

A hétköznapokat munkával töltő alsóbb rétegek – bakák, cselédek, kétkezi munkások – a ritka kivételektől eltekintve vasárnaponként és az ünnepnapokon jutottak el a Ligetbe. Ők elsősorban szórakozni akartak, kikapcsolódni a hétköznapok egyhangúságából. A mutatványos bódék vasárnaponként már kora hajnalban kinyitottak. Az úri közönségtől elkülönülve, a vurstli környékén hajnaltól késő estig folyt a felszabadult szórakozás, mely sokszor féktelen mulatozásba csapott át. A Ligetnek ez a tömegek által látogatott, északi része kevésbé volt parkosított és rendezett, de a látványos homlokzatú mulatóbódék valóságos mesevilágot varázsoltak a szórakozni vágyók köré.

Természetesen akadt a mulató bódék között néhány igényesebb kivitelű építmény is. Az alábbi képeslap bal oldalán a Scheffner-féle körhinta pavilonja látható, mögötte a Feszty-körkép második épületének tetőzete. A 2. világháborúban az utóbbi megsemmisült, a körhinta azonban túlélte a háborút, s a vurstli mulató bódéi közül egyetlenként, napjainkig fennmaradt. 1950-2013 között a Vidámpark üzemeltette, azóta pedig az Állatkert működteti a műemlékké nyilvánított pavilont, melynek 1997-es rekonstrukciója kiérdemelte a rangos Europa Nostra-díjat. Az Állatkeri körút mentén álló régi körhintaház nyolcszögletes alaprajzú, szecessziós stílusú épület. Belül barokkos-rokokós falfestmények díszítik. Sátortető fedi, a tetején nyolcszögletű laternával. Belsejében, a mesébe illő, vidám hangulatú körhintán, faragott falovacskák, csónakok, forgó gondolák és tükrös hintók kaptak helyet. A központi korongrészen pedig egy díszes pavilont helyeztek el, mintha ezzel utalnának – pavilon a pavilonban – a környezetre, a többi városligeti pavilonra.
 

A Városliget életének megvolt a bejáratott, hagyományokon alapuló rendje egészen a 2. világháborúig, amikor a bombázások brutálisan lerombolták a létesítmények jelentős részét. A polgári életforma színtereinek és intézményeinek egész sora tűnt el. Az enyészeté lett a Gerbeaud Pavilon, a Fővárosi Nagyvendéglő, a Stefánia úti kioszk, az impozáns Iparcsarnok. A szovjet megszállás hátszelével létrejött új rend pedig megpróbálta módszeresen felszámolni a hagyományokon alapuló polgári életforma alapjait is. Az úrinak minősített Angolparkot a dolgozók Vidámparkjává alakították. Az egykori, elegáns kávézók és kioszkok helyén állami vállalatok igénytelenebb megjelenésű kerthelyiségei fogadták a kicserélődött vendégkört.
 

Az előző korszak megmaradt építményeit – a Széchenyi Fürdőt, Vajdahunyad várát, a régi Műcsarnokot, a megcsonkított Közlekedési Múzeumot – úgy-ahogy rendbetették, de időtálló új létesítmény gyakorlatilag nem épült a Liget területén az elmúlt fél évszázadban. A BNV-k kiállítási pavilonjai között akadt ugyan néhány figyelemre méltó, de ezeket egy kivétellel vagy elbontották vagy a kiállítás bezárása után máshol állították fel. Az 1970-es évek elején kivonuló nemzetközi vásár néhány lepukkant irodaépületet hagyott maga után.

Összességében a szocialista korszak 21. századi hagyatéka egy szedett-vedett, bódékkal tűzdelt épületkavalkád. Ennek az igénytelenségnek vethet véget a Liget megújításának átfogó programja, melynek része a most megnyíló Pavilonkert. Ha a Feszl-féle tervek alapján emelt pavilonokat beillesztjük a Liget vázlatosan bemutatott építménytörténetébe, jobban megérthetjük, mire is szolgálnak. Az ócska bódékat felváltó új pavilonok egyrészt betöltik azt a kereskedelmi funkciót, melyre valós igény mutatkozik az ide érkezők részéről. A látogatók azonban nem vásárolni jönnek elsősorban a Ligetbe. A számukra igazán fontos szolgáltatást a vendéglátó pavilonok és a felújított villamos-végállomás nyújtják majd. A kávézó, a cukrászda és étkezde elsődleges feladata a szabadtéri étel- és italfogyasztás kiszolgálása lesz, ezáltal életre kelhet egy új, szabadtéri kioszk. A múlt ismeretében jó lenne minél több asztalt és széket elhelyezni a pavilonok körül, hogy a Városligetbe látogatók a szabadban, a teraszokon vagy a napernyők alá leülve étkezés, kávézás közben nézelődhessenek, beszélgethessenek. Létrejöhet a társasági élet egy újabb színtere a fővárosban,  illeszkedve a hely szelleméhez, az évszázados városligeti hagyományhoz.                                                                                                                                  

A Pavilonkert tavaszi megnyitása kapcsán sokféle vélemény látott napvilágot a médiában arról, vajon illenek-e a régi-új építmények a Városliget formálódó 21. századi arculatához. Segítheti az eligazodást az ízlések és elköteleződések általt motivált véleménykavalkádban, ha belelapozunk a ligeti pavilontörténetbe. Hisz a parképítészet eme népszerű építményéből és rokonaiból több ezret építettek fel és majd ugyanennyit bontottak – vagy romboltak – le az elmúlt kétszáz év során a Liget területén. 

Egy-egy szó eredete és hangulata sok mindent elárul, ezért kezdjük egy kis nyelvészkedéssel. Bódé: német eredetű bódé szavunkat többnyire igénytelen megjelenésű ideiglenes építmények, vásári, piaci vagy mutatványos bódék elnevezésére használjuk. Pavilon: elegánsabb hangzású és jelentésű a franciából átvett pavilon, mely kertek, parkok, közterek igényes kivitelű, gyakran falak nélkül építményeit jelenti a zenepavilonoktól a kereskedelmi elárusító helyekig. Kioszk: a pavilonnal rokonértelmű, perzsa, török eredetű kioszk szavunk elsősorban kerti étkezdék, kerthelyiségek megnevezésésre szolgál, de használjuk kereskedelmi létesítmények esetében is. 

Hogyan írható körül építészeti szempontból a három építménytípus? Bódék tervezésével magára valamit adó építész nemigen foglalkozott, mivel ezek a múltban ügyeskezű mesteremberek által fából vagy fémből összetákolt, olcsó építmények voltak. Megfeleltek a célnak, de az esztétikus megjelenés nem volt az erősségük. Ma már persze a bódétervek is számítógépen készülnek, de a funkciójuk lényegében nem változott.

Pavilonnak eredetileg a központi épület oldal- vagy mellékszárnyait nevezték a francia kastélyépítészetben, idővel ezek az építmények önnállósultak. A speciális funkciókat ellátó, egyedi megjelenésű pavilonok tervezése izgalmas kihívás volt. Számos kiváló építész fantáziáját megmozgatta az idők során. A kiállítási pavilon-építészet első csúcsteljesítménye az 1851-es londoni Világkiállítás helyszíne, a Kristálypalota volt. A monumentális, vas-üveg szerkezetű pavilon az egész kiállítást magába foglalta.  

A 19.század végétől a Városligetben is százával épültek, különféle alkalmakra, kiállítási pavilonok.  Többségük az ideiglenes építészet (temporary architecture, Gelegenheitsbauten) körébe tartozott, használat után azonnal elbontották. Néhány azonban, mint például az 1885-ben épült, a Kristálypalotához hasonlóan vas-üveg tetőszerkezetű, mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületű Iparcsarnok, vagy a Fővárosi Pavillon több mint fél évszázadig fennmaradt és a Liget népszerű, ikonikus létesítményeként működött.

A kiállítási pavilonokhoz hasonlóan a szabadidő kellemes eltöltését, az étkezést, szórakozást szolgáló pavilonok többsége is ideiglenes használatra épült, tartós alapozás nélkül, olcsó építőanyagokból, ám látványos kivitelben. De már a 19. század közepétől jelentős hazai építészek – Palóczi Antal, Györgyi Géza, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Lechner Ödön – terveztek állandó, tartós használatra szánt zene- és mulató-pavilonokat, vagy épp korcsolyapavilont a Városligetbe. A Szépítő Bizottmány iratanyagában fennmaradt a 19. század elejéről egy "városligeti dohányárus házikó" terve is. A klasszicista stílusú építményben, melyről nem tudni, hogy végül felépült-e, a ligeti kereskedelmi pavilonok előképét tisztelhetjük.

A pavilonnak közeli rokona, a kioszk keleti, orientális gyökerekkel rendelkezik, építészeti formája is a keleti kultúrákban használatos sátrakból eredeztethető. Eredeti formájában centrális jellegű, sátortetős, gyakran áttört szerkezetű kerti épület volt, mely elé vagy köré szabadtéri étkezőhelyeket telepítettek. A kis méretű, rendszerint körbejárható és körbeülhető kiszolgáló épület fő funkciója a szabadtéri étkezés, a kerthelyiség kiszolgálása.

A Városliget építészeti szempontból, az első tervkészítő, Nebbien Henrik szándéka ellenére, soha nem volt egységes. Visszatekintve 100–150 évet a múltba, azt láthatjuk, hogy a Liget látogatóit bódék, kioszkok és pavilonok színes kavalkádja fogadta. Idővel a szórakozni vágyók, társadalmi csoportok szerint térben is elkülönültek. Ennek megfelelően, a Liget előkelő részein igényesebb, a vurstli környékén silányabb kivitelezésű építményeket emeltek.

Mindez azonban a legkevésbé sem zavarta a Liget közönségét, az emberek ugyanis elsősorban kirándulni, szórakozni, társasági életet élni jártak a főváros legnépszerűbb parkjába. Persze, a szabad levegőn gyorsan megéhezik a gazdag és a szegény is, úgyhogy volt még egy kihagyhatatlan ligeti program, az evés és ivás. A szabadban történő étkezésnek különös varázsa van. Nem véletlen, hogy napjainkban is olyan népszerű. Elődeink legalább annyira szerették. A ligeti vendéglátásban kulcsszerepe volt a kerthelyiségeknek. Hagyományos épületekbe inkább csak a Liget szélén vagy a környező utcákba települtek kerthelyiséget is működtető éttermek, mint például a Gundel. A park belsejében pavilonok és kioszkok szolgálták ki a rendkívül népszerű szabadtéri cukrászdákat, kávézókat és mulatóhelyeket.

Lovas Dániel

(Hamarosan folytatjuk! A 2. részben szó esik a társasélet elkülönülő színtereit kiszolgáló mulatóbódékról és elegáns pavilonokról, a szocialista korszak igénytelen építményeiről és egy formálódó új kioszkról is.)