A Liget Budapest Projektnek köszönhetően még ebben az évben befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése. A  hatmilliárd forintos beruházással a tervek szerint egy új, összesen több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének jeles darabjai találnak majd otthonra. Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat 2019 nyarától.

A beruházásról szóló videó itt tekinthető meg:

A Magyar Zene Háza a hangok csodáját, a kultúra e megkerülhetetlen világát fogja közel hozni mindenkihez. Egyszerre lesz igényes kiállítások és populáris koncertek, a legszélesebb alapvető zenei ismeretterjesztés és a zeneművészet ínyenceinek otthona: egyfajta zenetörténeti élményközpont.
Az intézmény ugyan várhatóan jövő év végén nyitja meg kapuit, az általa képviselt zeneélmény azonban mostantól felfedezhető az érdeklődők számára, ezért is indította útjára a Magyar Zene Háza hangműhely rendezvénysorozatát, ahol most szombaton az A38-on minden nagyóvodást, kisiskolást és persze szülőket és nagyszülőket is szeretettel várnak egy varázslatos, közös éneklésre!

Részletek itt olvashatóak!

Mindezek apropóján Dr. Batta Andrással, a Magyar Zene Háza szakmai munkacsoport vezetőjével készült beszélgetés közöljük, melyből rengeteg érdekesség kiderül az új intézmény küldetéséről, különlegességeiről.

Lehet egyszerre mindenkihez szólni?

Persze. Családokra, csoportokra, egyéni látogatókra, zeneértőkre és érdeklődőkre is készülünk. Népszerű programjaink, interaktív installációink a zene, a ritmus nyelvének, szerepének megismertetésére szolgálnak. Lesznek alkalmi, tematikus kiállítások, rendezvények is. Nem csak a vájt fülűeknek készül ez a Ház; a célunk az, hogy azt a magyar zenei tudást, műveltséget, mely híressé tett bennünket a világban, itt újra felfrissítsük, ápolni segítsük, s a lehető legszélesebb körnek megmutassuk, micsoda pluszt kap az életben az, aki a zene nyelvén is ért. A lényeg, hogy a látogatók a zenéhez kapcsolódó izgalmas élményeket, érdekes ismereteket kapjanak. 

Mindenféle zene megszólal majd ebben a zenei csodák palotájában?  

A gregoriántól Eötvös Péterig, a cigány- a népzenétől a jazzig, a Beatlestől az LGT-ig, minden, ami értékes zene.

Mi lesz a Magyar Zene Háza tartalma?

A Magyar Zene Háza a zene egyetemes nyelvét mutatja be. A magyar dallamvilág, hihetetlen gazdag népzenei kincsünk azonban nyilván hangsúlyosan lesz jelen, hiszen ez a mi élő zenei anyanyelvünk, s ebből kiindulva kerülhetünk közelebb a zene világához. A hármas szintfelosztású házban a legmodernebb technika alkalmazásával mutatjuk be, hogy a zene valójában életünk minden pillanatában, a bölcsőtől a sírig jelen van, elkísér.

A Ház kapcsán hallani lehetett hangdómról, zenei csodák palotájáról, varázstérről. Ezek nem annyira zenei szakkifejezések…

Persze, hiszen nem akarjuk sem átvenni, sem utánozni a Zeneakadémia vagy a MÜPA nemzetközi hírű szakmai működését! Mi a legnemesebb értelemben a zenei ismeretterjesztést valósítjuk meg népszerű és könnyen befogadható eszközökkel. De, a mi látogatóinkból kerülhet majd ki a jövő érdeklődő és értő koncert- és operaközönsége! Az állandó kiállítás tematikus sétákkal, átélhető, bejárható hangélményekkel, ritmusokkal, az egyetlen hangtól a többszólamúság értelméig, a szív dobbanásának alapritmusától az összetettebb ritmusvilágig számtalan felfedeznivalót kínál. Az interaktív attrakciók során  kis segítséggel saját zenét is szerezhet a látogató, másutt megismerheti a különböző tájegységekre jellemző hangzásvilágot, vagyis megértheti a jelenben élő múltat s kézzelfoghatóvá válik a magyar és az európai zenei identitás. Mindezt már az okostelefonnal születő, digitális nemzedék számára legérthetőbb magyarázatokkal, eszközökkel. A földalatti „varázstér”  egy  elvarázsolt kastély élményét idézi majd meg, többek között egy hangdómmal, ami olyan lesz, mint a planetárium, csak csillagok helyett hangok kápráztatnak el benne. Az időszakos kiállításunkat a magyar könnyűzene 1957-től 1992-ig tartó történetének bemutatásával nyitjuk. A Ház legfelső szintje lesz, ahol kisebb „osztálytermekben” pedagógusoknak, csoportoknak tartunk felkészítőket, workshopokat.

Koncertterem is kap helyet ebben a rendhagyó házban?

Egy 270 fős „nagytermünk” és egy 130 fős „kistermünk” lesz. Ezekben kisebb, főként beavató jellegű koncerteknek, előadásoknak adunk helyet. És nem szóltunk még, pedig nagyon fontos, magáról az épületről. A Ház nyitottságát és befogadó jellegét egyedi építészeti bravúr is megtestesíti: az épület ötletes szegletein, átlátható üvegfalain keresztül abban a természetes környezetben érezzük magunkat, amely a Magyar Zene Háza filozófiájának alapja is: a zene létünk egyik eleme, mint a levegő, s bárki számára hozzáférhető! Kodály Zoltánt idézném, mert nála frappánsabban még senki sem tudta megfogalmazni, hogy „Legyen a zene mindenkié”. Rajtunk nem fog múlni! 2020 elején nyitunk!

Díszes pávák, elegáns hattyúk, surrogó denevérek

Mielőtt a pestiek kirándulóhelyévé vált volna, a mai Városliget területe évszázadokig kiváló vadászterületnek számított. A vízfolyásokban halak, a mocsaras nádasokban vízimadarak és kisebb emlősök éltek. Nagyvadak - bölények, szarvasok, vaddisznók - vonultak a ligetes erdőfoltokon át a közeli itatókra. A Duna-Tisza köze mindenféle vadon élő állata megfordult errefelé a nyulaktól a rókákig, vadmacskákig. Amikor 1866-ban megnyílt az Állatkert, megjelentek a zárt kifutókban és ketrecekben az errefelé nem honos állatfajok is. Az Állatkert egzotikus faunájával párhuzamosan, a Városliget közparkként működő részén vadon élő és háziasított állatok gazdag, változatos populációja élte és éli ma is mindennapjait. Az emberek és állatok ligeti együttélésének eseményekben gazdag krónikáskönyvéből a tavakat és szigeteket bemutató fejezetet lapozzuk fel.

Az 1840-es években készült városligeti életkép alkotója , Alt Rudolf festőművész kiváló megfigyelő volt. A Páva-szigeten, a főváros nyaralószállójának környékén egész állatseregletet örökített meg az emberek körül: szaladgáló kutyákat, békésen kapirgáló tyúkokat. A leírásokból is tudjuk, hogy a kor embere számára természetes volt az állatok közelsége (1)

A sport szerelmesei sem vonhatták ki magukat a Városliget vonzerejének hatása alól. Számtalan sportág képviselői választották a Ligetet az elmúlt kétszáz évben versenyek, bemutatók, edzések színhelyeként. Ünnepi rendezvényeken, sportnapokon, fesztiválokon, majálisokon a sport mindenféle változata bemutatkozott, ha másképp nem, ideiglenesen kiépített játéktereken. A próbálkozások nagyrésze alkalmi nekibuzdulának bizonyult, néhány sportág viszont meggyökerezett és tartósan otthonra talált a Ligetben.  Mindenekelőtt a téli sportok közül a korcsolyázás különféle szakágai honosodtak meg a befagyott tavon, majd a műjégen. A másik nagy csoport a technikai sportoké: a gyorsasági autó- és motorversenyzők évtizedekig száguldoztak a Liget útjain. A  lovaglás, futás, kerékpározás és a különféle labdajátékok hívei is gyakori látogatói voltak a Ligetnek, bár versenyeiket nem itt rendezték, hanem nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas, a szabályoknak megfelelően kiépített pályákon. Ezek közül több – például a lóversenytér és a kerékpárstadion – a Liget közelébe települt. Ha fellapozzuk a ligeti sportélet 2. világháború előtti történetét, sok érdekességre, az egykori sportbarátok máig ható, remek kezdeményezéseire bukkanunk.   

Lovaglás. A Városliget történetének első korszakában, a 19. században a sportemberek döntő részben az arisztokrácia és a katonai elit köréből kerültek ki. Ekkoriban a lovassport számított a legnépszerűbb sportágnak. A városligeti sporttörténet nyitánya is egy lóverseny. A német nyelvű pesti újság, az Ofner Zeitung adott hírt a lófuttatásról 1802-ben. A Batthyány-erdőben, a széles, homokos talajú allén versenyzett két angol vérű kanca, nagy közönség előtt. Széchenyi István naplójából és más forrásokból tudjuk, hogy az 1830-as, 1840-es években az arisztokrácia tagjai – köztük maga Széchenyi gróf is – rendszeresen lovagoltak az egyre rendezettebb, hangulatos városligeti sétautakon. Fél évszázaddal később is elevenen élt ez a szokás. Krúdy Gyula egyik írásában felidézi az 1880-as évek közismert úrlovasait: „Egy cilinderkalapos, uszályos, nagyon jó tartású, fátyolos hölgy ugratott ki az Eszterházy utcai Nemzeti Lovardából, ahol hátaslovát tartotta, s a nyeregben útját a sugárúti Köröndnek vette, ahol már a Városliget híres lovasai, mint Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes, Szapáry Józsi gróf, Sziráky Jancsi gróf és mások várakoztak rá lóháton, hogy szokásos napi lovaglósétájukat elvégezzék a nemrég megnyílt Stefánia úton.”

Városligeti lóversenypálya. Az 1880-1919 között fénykorát élő Városligeti lóversenypályát, hatalmas helyigénye miatt, nem a parkban alakították ki,  hanem kissé távolabb, a mai stadion területén. Mégis teljes joggal  viselte a Városliget nevét. Mivel rendkívül népszerűvé váltak a lóversenyek, az arisztokrácia értékes versenylovakat tartott a pesti paloták istállóiban. A lovak izomzatát naponta át kellett mozgatni. A járatások fő helyszíne pedig a Városliget volt. A belvárosi istállókból a pályára tartó versenylovak, valamint a nézőket szállító kocsik útvonala is az Andrássy úton, majd a Városligetet átszelő Stefánia úton vezetett a lóversenytérig. Jókai Mór így írt a lovassport által életre keltett korzóról: „A lóverseny után kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak.”

Korcsolyázás. A lovaglás mellett a 19. század legnépszerűbb, szinte kizárólag férfiak által űzött sportágai a vívás, a bírkózás, a torna, valamint az atlétika különböző ágai voltak, a futástól a dobósportokig. Általában a nőknek, különösen pedig a fiatal, házasság előtt álló lányoknak ekkoriban nem volt illendő a fizikai erőkifejtést igénylő és illetlen mozdulatokkal járó sportolás. A sport férfiak által uralt világán az első rést a korcsolyázás ütötte. A magyarországi női sport bölcsője pedig a városligeti korcsolyapálya lett.

Nők a jégen.  Amikor Kresz Géza és barátai 1869-ben megalapították a Pesti Korcsolyázó Egyletet, még az orvosok többsége is óvta a nőket a jégen való száguldozástól, mondván, veszélyes az egészségükre.  Döntő fordulatot jelentett, hogy Kresz Gézának, aki maga is orvos volt, az első, 1870-es szezonnyitóra sikerült megszereznie az engedélyt Eötvös Józseftől a báró két leánya számára a nyilvános korcsolyázáshoz. A társasági hölgyek, a példán felbátorodva, tömegesen kezdték látogatni a ligeti korcsolyapályát. Ettől kezdve a nők megjelenését a korcsolyapályán a legkényesebb ízlésű erkölcscsőszök sem kifogásolták, hiszen a hölgyek divatos ruhákban, kifogástalan eleganciával korcsolyáztak. A városligeti korcsolyázás társasági esemény lett, miközben a sportos mozgás szabadságát nyújtotta mindazoknak, akiket ettől a társadalmi szokásrend hosszú ideig eltiltott. A Budapesti Korcsolyázó Egylet taglétszáma 1896-ra meghaladta a hétezret, s a tagok több mint fele a nők köréből került ki.

Kerékpározás. Egy évtizeddel a városligeti „koedukált” korcsolyaélet elindulása után hazánkban is megjelent egy új közlekedési- és sporteszköz, amellyel a nők végleg betörtek a sportolás korábban előlük elzárt világába: a kerékpár. Ez volt az első technikai sport, amely nem az arisztokráciától, hanem a nagyvárosi polgárságtól indult máig tartó diadalútjára. Kezdetben persze a kerékpározástól is sokan idegenkedtek. A biciklistákat ki is tiltották egy időre a Városligetből, a gyalogosan korzózók panaszai miatt: „A legutóbbi időben a kerékpározók a Városligetben nem elégszenek meg már azzal, hogy sportjukat a Stefánia úton s a fenntartott egyéb kocsiutakon gyakorolják, hanem a gyalogjáróra is felmennek, sőt a Körönd útjaira is, és ott végigrohanva a sétáló közönség testi biztonságát nagy mérvben veszélyeztetik.” Végül győzött a józan ész, és a fővárosi rendőrkapitány visszavonta a kerékpározást tiltó rendelkezést. Népszerű biciklis célpont lett a Liget: a zötyögős belvárosi utaknál kellemesebb volt a kerékpározás a gondosan elegyengetett sétautakon.  A Vasárnapi Újság tudósítása szerint az első hosszabb vidéki kirándulás résztvevői is a Városligettől rajtoltak:  „Az első társas kirándulást 1881 húsvétján Kosztovits László rendezte, aki mint a lincolnshiri angol Bicycle Club elnöke, 1879 augusztusában az első újabb szerkezetű kerékpárt hozta Magyarországra. Reggel hat órakor a városligeti korcsolyázó csarnoktól indultak el Gödöllőre, és a kis társaság délután két órakor érkezett meg – igen kimerülten – a célhoz.”

Torna. A torna is a 19. század népszerű, széles körben űzött sportágai közé tartozott. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításon, a Testgyakorlás csarnokában főként tornaszereket mutattak be. Jókai Mór 1893-as Városliget-leírásában is feltűnnek a tornászok: „Egy országos tornaünnepély alkalmából négyezer serdülő tornászt lehet látni trombitaszóra elvonulva katonai rendben, ahány csapat, annyiféle jelmezben, akik aztán a régi görög olympi játékokat újítják föl a körülkerített szabad téren, versenyezve a bajnoki koszorúért.”   Az első önálló torna- és sportkiállítást, 1903-ban szintén a Városligetben rendezték. A Korcsolyacsarnok adott helyet a sportegyesületek korcsolyázással, kerékpározással, evezéssel , tornával és labdarugással kapcsolatos kiállítási tárgyainak. Iparosok és kereskedők is szerepeltek sportszereikkel. A két hétig nyitva tartó kiállítást több ezren tekintették meg. A sikerhez hozzájárult, hogy a sportkiállítás ideje alatt rendezték meg a közeli, Csömöri úti Városligeti lóversenypályán a magyarországi tornaegyesületek országos versenyét. A Vasárnapi Újság beszámolója szerint  „az egészséges, napbarnított fiúk már egy-két nap előtt érkeztek és május 31-ikén reggel a versenypályán gyűltek össze vagy hétszázan, s megtartották az előleges mérkőzéseket. Innen nagy részök a Városligetbe ment át, hogy megnézzék ott a korcsolyázócsarnokban rendezett sportkiállítást.”

Gyermekjátszóterek. A gyermekek mozgásigényének kielégítésére a 19. században nem alakítottak ki elkülönített, mai értelemben vett játszótereket. Ebből számos konfliktus adódott a Városligetben is, ahol a parkőrök szigorúan ügyeltek a virágágyások és a gyep épségére. A fűre lépni nem volt szabad, szaladgálásra, labdázásra csak a felnőttek által használt sétányokon nyílt erősen korlátozott lehetőségük a gyerekeknek. A Budapesti Hírlap 1911-ben felháborodott cikkben kelt ki a ligeti őrök túlkapásai ellen: „Az őrök állandóan széjjelvagdossák azokat a labdákat, amelyek a pázsitra esnek s mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne játszhassanak a kedvük szerint a ligetben.”  Az első városligeti játszóteret az Állatkert újranyitásakor, 1912-ben vehették birtokba a gyerekek. Gyorsan népszerű lett, s a nagymúltú intézményben – egyre korszerűbb játékeszközökkel – azóta is folyamatosan található olyan játéktér, ahol a gyerekek szabadon mozoghatnak, kipróbálhatják ügyeségüket. Idővel a közpark területén is megjelentek a gyerekek különböző korosztályait szolgáló játszóterek. A legnevezetesebb közülük a két világháború között népszerűvé vált Fáskör volt, az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és Aréna út (ma Dózsa György út) szögletében található, fákkal szegélyezett, tágas, kör alakú játszótér. (A fásköri grundon évtizedeken át zajló, legendás futballcsatákat a második világháború utáni sportéletről szóló, hamarosan megjelenő cikkben idézzük majd fel.)

Sakk. A legendás hírű Ligeti sakk-kör külön fejezetet kapott a magyar sakkozás történetét feldolgozó, négykötetes monográfiában. 1925-től az Iparcsarnoktól a Városligeti tóhoz vezető sétány padjain rendszeresen sakkoztak a játék kedvelői. A hely varázsát az adta, hogy egymás mellett játszottak itt a kezdők és a képzett versenyzők, és mindig voltak nézők, kibicek is szép számmal. A társadalom különböző rétegeit képviselő sakkozók – a tisztviselőtől a munkásig, a jól öltözöttől a munkanélküliig – békésen megfértek, és a játék nyelvén szót értettek egymással. Amikor 1933-ban a terjeszkedő ipari vásár elfoglalta a területet, a sakkozók a Regnum Marianum templom mögötti sétányra költöztek. A zuglói sakk-kör egyik vezetője, Sillye Jenő oszlopos tagja volt a városligeti társaságnak. A tehetséges fiatalokat átirányította a zuglói klubba, ahol azután rendszeres képzést kaptak. A kezdők, a képzettebb amatőrök és a lelkes pancserek mellett számos neves versenyző is részese volt a városligeti sakkcsatáknak: Benkő Pál nagymester (magyar, majd amerikai bajnok, kétszeres világbajnokjelölt), a később szovjet színekben versenyző Lilienthal Andor nagymester,  az ismert hazai mesterek közül: Szedlacsek Lajos, Gereben Ernő, Kapu Jenő, Papp Béla, Tipary Lajos és még sokan mások. Nagy kedvelője volt a padokon folyó játéknak Pető úr, a Liget kertészfelügyelője, aki ingyenes csónakjegyeket, tómozijegyeket osztogatott a győzteseknek. A két világháború közötti időszak volt a városligeti sakkélet aranykora. A 2. világháború után a sakkozók megfogyatkozott csapata a Fáskörben ütött tábort. Itt folyt a játék még a hatvanas években is, de a szabadtéri sakkozás hívei évről évre tovább fogyatkoztak. Napjainkra csak az emléke maradt az egykor élénk ligeti sakkéletnek. 

Evezés. A Városligeti tavon nagy hagyományokkal rendelkező csónakázás némi szokatlan erőkifejtést igényelt az evezőlapátot forgató urak részéről, de komoly testedzésnek csak nagy jóindulattal tekinthető. Maga a tó sem volt alkalmas, mérete miatt, evezős vagy kajak-kenu sportversenyek rendezésére. A Ligetbe látogató sportbarátok azonban igyekeztek a szerényebb lehetőségeket is megragadni. A kedvükért a 19. század végétől a társas csónakok mellett egyszemélyes sporthajókat – szandolinokat - is tartottak. Tábori Kornél így írt a csónakázásról 1900 körül, A szerelmes Budapest című, hangulatos riportjában: „Benépesül a tó is. A sekélyebb és  szűkebb helyeken ugyan inkább óriási mosogató-teknőkhöz hasonlít, mint tóhoz, de azért a békanyállal súlyosbított viz hátán hangos társaságok eveznek. Facsónak tiz krajcárért jut a szerényebb publikumnak, két-három  párral is egy ladikban; vascsónak harminc vasért, azoknak, akik a viz hátán is intim egyedüllétben szeretik a hattyúkat etetni. Szandolinban a tapasztaltabb, ügyeskedő gavallér feszit, hölgye pedig a partról csodálja.”

Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) Ismeretlen festő, részlet, BTM (1 /2) Greguss János, Hazánk és a Külföld, 1867 (2/1)  Vinzenz Katzler litográfiája, Wikipédia (2/2) lovasok.hu (3) Fortepan / Schmidt Albin (4/1) Greguss János, Hazánk és a Külföld, 1867 (4/2) Vasárnapi Újság, 1884. 5. szám (4/3) Carl Schwindt: Zwölf Monate in Pesth, 1939 (5) Vasárnapi Újság, 1896. 3. szám (6/2) Sajtófotó, 1900 körül, huszadikszazad.hu (7/1-2) Vasárnapi Újság, 1903. 23. szám (8/1-2) Állatkerti Értesítő, 32. évfolyam, 7. szám (9/1) Sillye Gábor / Wikipédia (9/2) MDV, 1960 (10/2) Fortepan / Dienes Balázs, 1939 (10/3) Urai Dezső felvétele, Fortepan / Németh Tamás, 1916

A Liget Budapest Projekt keretében még ebben az évben elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épülete a Szabolcs utcai egykori kórház területén. Az összesen csaknem 37.000 négyzetméteres, világszínvonalú, a Városliget közelében felépülő, minden szakmai igényt kielégítő épületegyüttesben a raktárak, restaurátor-műhelyek, kutatószobák, irodák mellett a tervek szerint helyet kap majd a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont is. Az európai viszonylatban is egyedülálló központ köré egy, a nyitvatartási időben szabadon használható 13.000 négyzetméteres parkot is kialakítanak.

A múzeumszakmai központ építése a tervek szerint halad, pénteken érték el az épület legmagasabb pontját.

A Közép-Európában egyedülálló barnamezős beruházás keretében összesen csaknem 30.000 négyzetméteren világszínvonalú műtárgyraktárak és restaurátor-műhelyek jönnek létre. A tervezett központ a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint háromszázötvenezer műtárgya megőrzésének és tudományos feldolgozásának biztosít kiemelkedő minőségű infrastruktúrát.  A  20 milliárd forintos beruházás ezen nemzeti közgyűjtemények sok évtizedes gyűjteményi és raktározási problémáira jelent hosszú távú, megnyugtató megoldást.

Az öt épületből álló komplexum legnagyobb létesítménye a raktáraknak és restaurátor-műhelyeknek otthont adó épület lesz, mely a térszínt alatt négy, a felett pedig háromszintes területen biztosít korszerű és biztonságos körülményeket. Az itt található műhelyek, irodák, műtermek és laborok alkalmasak lesznek a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret biztosítani az OMRRK-ban dolgozó múzeumi szakemberek számára.

Az egykori izraelita kórház felvételi épületének, majd imaházának rekonstruált épületében kap helyet egy több mint ezer négyzetméteres látogatóközpont, ahol az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével történő rekonstrukció során többek között konferenciatermet, kiállítótermet és éttermet alakítanak ki.

Az épületegyüttesben több mint 3000 négyzetméteren kap otthont a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet is, ahol XXI. századi színvonalon felszerelt irodák mellett könyv- és iratarchívum is segíti majd a kutatók munkáját. A KEMKI a tervek szerint az egyik legjelentősebb közép-európai művészettörténeti dokumentációs központtá válik, amelynek alapját a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint egy évszázad alatt szisztematikusan gyűjtött archív dokumentációs anyaga szolgáltatja. Ez az anyag kiegészült az Artpool és az egykori Képző- és Iparművészeti Lektorátus anyagával, így mintegy másfélmillió dokumentum lesz elérhető a kutatók számára.

A volt kórház területén az OMRRK-hoz kapcsolódóan egy mélygarázs és egy kertészház is kialakításra kerül.

A Narmer Építészeti Stúdió tervei alapján készülő fejlesztés a régi és új épületek összhangjára törekszik. A telek két értékes, Freund Vilmos által tervezett, régi épületét az örökségvédelmi szempontok figyelembe vételével újítják fel. Az új épület tagoltságával és anyaghasználatával illeszkedik a 19. századi, kisebb volumenű kórházi pavilon-épületekhez, egyszerű szerkesztésével, klasszikus arányaival pedig az időtlenség, a stabilitás karakterét hivatott megidézni.

A földmunkák során 108 ezer köbméternyi talajt mozgatnak meg, 4800 tonna betonacélt és mintegy 500 kilométernyi kábelt használnak fel. 160 talajszondás és egy levegős hőszivattyú segítségével az épületek teljes hűtési és fűtési energiáját biztosíthatják, a tetőkön elhelyezett napelemek pedig a villamos energia felhasználás egy jelentős részét is fedezik.