Hetven év után rövidesen birtokba vehetik a látogatók a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokát, amely a Liget Budapest Projekt keretében nyerte vissza eredeti pompáját! Tekintsék meg a Szépművészeti Múzeum hatalmas, középkori bazilikát idéző termét, a Román Csarnokot és csodálatos falfestményeit!

Hét évtizedig volt elzárva a közönség elől a II. világháborúban megsérült, raktárként használt épületrész. A Szépművészeti Múzeum eddigi legátfogóbb rekonstrukciója keretében a Román Csarnok egyedülálló falfestményeinek megújításán 70 restaurátor dolgozott, akik csaknem 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá.

A Szépművészeti Múzeum felújítási munkálatai rövidesen befejeződnek, októberig az új kiállítások építése és a közönségforgalmi terek kialakítása zajlik, de az őszi megnyitóra a múzeum közvetlen környezete is megújul majd.

A rekonstrukciós munkálatok során a Román Csarnok felújítása mellett korszerűsítették a múzeum elavult fűtőrendszerét, klimatizálták a kiállítótermek egy részét, felújították a nyugati épületszárny feletti tetőszerkezetet, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítanak ki az épületben.

Egyfajta ízelítőként március 15-étől húsvétig ingyenesen látogatható lesz a Román Csarnok, majd rövid időre ismét bezár, hogy a szakemberek beköltöztessék a műtárgyakat, illetve berendezzék a múzeum kiállítótereit. A teljesen felújított, új állandó kiállításoknak otthont adó Szépművészeti Múzeum október 25-én nyílik majd meg a nagyközönség számára.

A második világháború alatt a városligeti műjégpálya súlyos károkat szenvedett, a főváros ostromának végére használhatatlanná vált. Működésének az 1926-os avatástól eltelt két évtizede azonban nem múlt el nyomtalanul. A közönség és a sportolók annyira megszerették, hogy amint lehetett, hozzáláttak a rendbetételéhez. Az egyik fővárosi lap 1945 decemberében így adott hírt a városligeti pálya újranyitásáról: "Kedden délelőtt hosszú, fáradságos munka után megnyíltak a Műjég kapui. Pillanatok alatt híre futott a városban a megnyitásnak és egy órával később már több százan rajzolták a köröket a tükörfényes jégen. A tavalyelőtti pályának a nagyobbik része van csak egyelőre nyitva, középen egy kisebb körrel, a műkorcsolyázók részére. Csupa boldog, kipirosodott arcú embert lehet látni, akik talán magukban nem is hitték, hogy lesz még az idén műjég." A korcsolyacsarnok még romos állapotban volt, de a fővárosiak újra használhatták a pályát, a versenyzők folytathatták edzéseiket. A korcsolyacsarnok bombatalálatot kapott bal szárnya egyébként annyira tönkrement, hogy le kellett bontani, az épület megmaradt részeit 1947-re állították helyre.

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját valósítják meg. A Liget átfogó megújítását célzó pályázaton nyertes Garten Stúdió tervei alapján hamarosan a Városliget zöldfelülete jelentősen bővül és minőségében újjászületik, ennek köszönhetően a Liget egykori kapuja, a Rondó is visszanyeri régi funkcióját. A tájépítészeti tervek szerint a parkrész jövőbeli szerepe azonos marad az eredetivel: a sétát, pihenést fogja szolgálni, megújulnak a köríves utak, melyeket zöld szigetek fognak körül, a most hiányos kettős fasora pedig újra teljes lesz. A megújult Rondó egyúttal nagyobb hangsúlyt is kap a Liget Dózsa György úti részén, hiszen ezt a területet körülfogja majd a Néprajzi Múzeum új épülete, ezáltal hangulatos közösségi térként „tér vissza” a Liget régi-új kapuja.

A park egykori főbejáratának tengelyében a Városliget megálmodója, Nebbien a Városliget egyetlen geometrikus elemét, a Rondót helyezte el. A Rondó – amely Nebbien tervleírásában Circus vagy Cirque néven szerepelt – egy korzó volt, ahol a parkban tartózkodók egykoron sétálni, lovagolni, kocsizni tudtak. A 80 m sugarú gyepes teret utak vették körül, melyet fasorok és cserjecsoportok szegélyeztek. Legkívül oszlopos termetű nyárfák, majd alacsony cserjék, azon belül pedig cserjékkel kísért lombos fák sora állt. Az eredeti tervben a tervező kilenc félköríves „beharapásban” padokat helyezett el.

Az 1880-as évek elején a Rondót átalakították. Az addig nyílt gyepes parkrész közepét a Városligeti fasor tengelyének folytatásában áttörték egy sétánnyal, amelyre merőlegesen még két sétányt terveztek. Továbbá intenzíven fenntartott virágágyakkal, majd szökőkúttal alakított kertrésszé fejlesztették, így ezek a szerkezeti megoldások teljes mértékben átalakították egykori funkcióját, térszerkezetét, látványát.  A Rondó így sétánnyá és pihenőhellyé alakult át.

A 20. század közepén Sztálin tiszteletére felállított szobor és a kialakított tér következtében a Rondó szerkezete jelentősen megváltozott. Kivágták az idős fákat, megcsonkították az úthálózatot és az ebből a területből elvett szakaszon állt a Sztálin-szobor talapzata. A BNV ideje alatt a parkrész szinte felismerhetetlen állapotba került, az utakat és kiültetéseket felszámolták, gyepes tér alakult ki, a Rondót határoló fasorok pedig a környező fatelepítésektől elvesztették karakterüket.  A parkrész a közelmúltban is változott, 2006-ban az 56-os emlékmű került ide.

Annak ellenére, hogy a Rondó eredetileg a Városliget egyik meghatározó eleme volt, szerkezetében pedig egyik legjobban megőrzött történeti eleme a parknak, napjainkra elveszítette egykori szerepét. A Városliget megújításához kapcsolódó tervek szerint jövőbeli funkciója az eredetivel lesz azonos: a sétát, pihenést fogja szolgálni; visszaállítják a köríves utakat, melyeket zöld szigetek fognak majd körül. A Rondó kettős fasora jelenleg hiányos, éppen ezért a jövőben a fasorokat is kiegészítik majd.  A belső gyepes körének helyreállítása az egyik legfontosabb feladat, továbbá rekonstrukcióként visszaállítanak a korábbi kilenc félköríves „beharapásból” hetet, padokkal, cserjékkel, amely karakteres kialakításával meghatározó eleme volt és lesz a terület belső zónájának.

A rondó körüli parkterület megújítása szintén a történeti elrendezésen alapul. A belső parkterület felé eső részeken nagy összefüggő, tojásdad alakú zöldfelületi egységeket hoznak létre, melyek között stabilizált szórt burkolatú sétatér rendszer található. A zöldfelületi egységek viszonylag nagy alapterületűek, nagyságuk 2-3000 m2 –től akár 9000 m2-ig is terjedhet, jellemzően az intenzív lombkoronaszint mellett alacsony talajtakarók, gyepszinti évelők alkotta növényzet jelenik majd itt meg, míg a naposabb részeken gyepfelületet alakítanak ki. Fontosnak tartjuk, hogy a tájékozódás megkönnyítésére a szabad átlátást a cserjeszint ne akadályozza. Természetesen ezeket a viszonylag nagy egységeket keskenyebb és szabadabb vonalvezetésű sétautakkal határolják el.

A Rondó  tehát a parkkal együtt megújul, visszanyeri régi funkcióját, a városlakók pihenését fogja szolgálni, miközben visszatér a gyökereihez. 

A régi időkben, száz-kétszáz évvel ezelőtt, jóval hidegebbek voltak a telek a Városligetben, mint napjainkban. A kedvelt kirándulóhelynek számító Városerdő az 1800-as évek elején még félórányi járásra esett Pest városától. Nem védték a metsző, fagyos szelektől emeletes házak, mint ma. Ősztől tavaszig, esőben, sárban a megközelítése is nehézségekbe ütközött. Csak akkor éledt fel néhány hétre, a tél közepén, amikor beálltak január környékén a nagy hidegek. A tájat ropogós hó borította, szánnal, lóháton kényelmesen lehetett közlekedni. A tó is befagyott. Ilyenkor, a korabeli képek tanúsága szerint, megjelentek a korcsolyázók, akiknek nézőik is akadtak a tóparton sétálók között. A Városliget hagyományosan húsvéttől, vagy még inkább a májusi tavaszünneptől népesedett be ismét. Attól kezdve, hogy beköszöntött a jó idő, élénk élet zajlott itt egészen a következő télig. Történelmi visszatekintésünkben ezúttal a téli, behavazott Városliget históriáját elevenítjük fel, korabeli képek és újságcikkek segítségével, a 19. század végétől napjainkig.

Az egyik népszerű képes újságban, 1905-ben jelent meg hangulatos leírás A városliget télen címmel. Szerzője szerint a tél beköszöntével felesleges elszomorodni és búcsút venni a Ligettől, mert megvannak annak a téli bájai is: „Igaz, hogy hinták, forgómalmok, bábszínházak s más effélék csendes téli álomba merültek, ámde azért ugyancsak népes a Városliget, csakhogy a társaság a kavicsos utakról, a fák árnyékából a tó jegére költözött le. Ott rohannak, kanyarognak a korcsolyasport nagyszámú kedvelői, vidám, kipirosodott arcokkal, s látszik rajtuk, hogy egy cseppet se sajnálják a nyarat.” A cikk a tavasz felidézésével végződik; amikor a március ismét “enyhe szellővel hullámzó vízzé változtatja a sikor jégtükröt, zöld szőnyeget terít ki a fák alá. A nyárkedvelő népség mind sűrűbben özönlik ki gyalog, villanyoson, s örömmel keresi fel ősz óta nem látott kedvenc helyeit, a korcsolyázók pedig sóhajtva csavarják össze a korcsolyaszíjjat: hej, mikor lesz megint tél!”

Akadt persze olyan tél is, amikor építkezések zaja verte fel a hóborította Liget csendjét. Az 1896-os Millenniumi Kiállítás előkészítő munkálatai már 1894-ben megkezdődtek, és az építkezések a tél beálltával sem maradtak abba. A Vasárnapi Újság alkalmi tudósítója, dr. Czobor Béla így számolt be a helyszínen látottakról 1895 januárjában: „Az építkezés lázas sietséggel folyik.  Az enyhe időjárás módfelett kedvezett a kőmíveseknek, akik nemcsak novemberben, hanem december közepén is csaknem fennakadás nélkül falazhattak.  A Városliget átváltozásának legmeglepőbb képe  a «Széchenyi-szigeten» tárul elénk. A lombtalan fák közül már messziről láthatólag, mint valami mesebeli vár hívogatja ezen épületcsoport tornyaival és kupoláival a sétálót, s mentől közelebb érkezünk hozzá, annál fokozottabban fölcsigázza érdeklődésünket, leköti figyelmünket. Ez a történelmi főcsoport építkezése, mely az ezredévi kiállításnak valóban fénypontja lesz.”

Idézzünk még a korabeli sajtóból, amelyik, hasonlóan napjaink médiájához, különös figyelmet szentelt minden rendhagyó eseménynek. Ilyen különös eset történt 1899. márciusának végén, amikor egy szokatlanul enyhe tél után, váratlanul hatalmas havazás kezdődött és vastag hóval borította be a fővárost, s persze a Városligetet is: „Mintha nem is húsvét, hanem karácsony közelednék. Itt, Budapesten az utcák két oldalán magasra hányt hóhalmok sáncai közt jártunk, a háztetőkről dermesztő szél szórta le a havat. A téli ruhák megint előkerültek, s a Városligetben, hol már megindult a tavaszi séta és kocsizás, vastag hó takart mindent. A márciusi tél éppen olyan volt, mint akár a januári szokott lenni. A természet e szokatlan jelenségét látni is sokan kijártak a Városligetbe. Úgysem lehetett látni havat az egész télen.”

A Millenniumi Földalatti Vasút eredetileg a mai Hősök tere alatt elhaladva, a Millenniumi emlékmű mögött kilépett alagútjából és a Városligeti tavat megkerülve érkezett felszíni végállomásához a Széchenyi Fürdőnél. Évtizedekig kiváló téli témát kínált az amatőr és profi fotósoknak a földalatti vasút behavazott felszíni szakasza.

A Városliget épületei közül a legtöbb fotó, képeslap, művészi ábrázolás nagy valószínűséggel a festői szépségű Vajdahunyad váráról készült az elmúlt százhúsz évben. Ezek között sokféle téli kép is található. Különösen gyakran ábrázolják a jégpályán korcsolyázókat úgy, hogy a háttérben Vajdahunyad vára csipkés tornyai látszanak. Ugyancsak kedvelt fotótéma – a régebbi és a mai képeken is gyakran feltűnik – a behavazott várkapu a sétány felől, a várhoz vezető híddal.
 

A téli mulatságok legjobbika a behavazott Városligetben kétségtelenül a korcsolyázás és a szánkózás volt. Utóbbit különösen kedvelték a gyerekek, összekapcsolva egy kis hógolyózással. Akármelyik korszak fotóira pillantunk, jókedvű felnőtteket, a hidegtől kipirult arcú, vidám gyerekeket látunk. A romantikus pillanatokhoz szintén kiváló színhelynek bizonyult a téli Városliget, különösen a korcsolyapálya. A visszaemlékezések szerint Radnóti Miklós költő és szerelme, Gyarmati Fanni számára is egy életre emlékezetes maradt.  A műjégpálya jegét 1931 telén azzal tette egy életre feledhetetlenné Fanni, aki akkor 19 éves volt, hogy bátorságát összeszedve, korcsolyázás közben azt mondta partnerének: „Miklós! Én hozzád akarok menni feleségül.”  Négy évvel a városligeti vallomást követően, 1935-ben összeházasodtak. Hitvese alakját,  mély érzelmi kapcsulatukat a költő klasszikussá vált versekben örökítette meg.
 

Külön fejezet illeti meg a téli Városliget történetében az Állatkertet. Nem is elsősorban az emberek miatt, bár számukra is többféle programot, sportolási lehetőséget kínált a télen nyáron nyitvatartó intézmény. Az ott élő állatok jóval békésebb, nyugodtabb időszakként élhették át a havas évszakot a látogatók nyüzsgő seregét hozó nyárnál. Az Állatkerti tóra ilyenkor távoli szállóvendégek is érkeztek, átutazóban lévő vándormadarak vegyültek hosszabb rövidebb időre az Állatkert szabadon tartott, állandó szárnyas lakói közé.
 

A második világháború – az 1944 nyarán elkezdődött légibombázás, majd a főváros ostroma – rendkívüli károkat okozott a stratégiai célpontok közelében fekvő Városligetben. Bombatalálatokat kapott a Liget szinte minden része, jelentős épületek egész sora rongálódott vagy semmisült meg. Az ostrom során pedig az addig viszonylag épségben maradt létesítményeket is kifosztották, tovább rongálták. A Liget történetének legdrámaibb, legtöbb ember-, állat- (!) és anyagi áldozattal járó, legszomorúbb tele volt az 1944–45-ös.
 

Régen sem csak korcsolyázó, szánkózó, szórakozó gyerekek és felnőttek töltötték meg a hófödte Ligetet. Napjainkhoz hasonlóan, a szabadtéri munkahelye is volt sokaknak: hótakarítóknak, jéggyártóknak, a közlekedési eszközök működtetőinek, az állatkerti állatgondozóknak. Mindazoknak, akik járhatóvá tették az utakat, használhatóvá a korcsolyapályát, működtették télen is a szolgáltatásokat. Történeti áttekintésünkben villantsuk fel a múlt néhány jellegzetes alakját!
 

Az évszázados feljegyzések szerint voltak kivételesen egyhe, hó- és jégmentes telek is. Ezek közé tartozott a már említett 1898–1899-es, de érdemes megemlíteni  az 1901–1902-es téli szezont is. Ebben a korcsolyaidényben a ligeti pályát meg sem tudták nyitni, mert nem fagyott be a tó vize. Az 1922–23-as korcsolyabajnokság is elmaradt a kivételesen enyhe tél miatt.  Akadtak persze nagyon hideg telek is. Közülük az egyik legdrámaibbat Podmaniczky Frigyes báró így örökítette meg naplójegyzeteiben: „Az 1830-i tél rendkívül szigorú volt, s a szegény ember sokat szenvedett fűtőanyag hiányában. Akkor történt az, hogy József nádor kiadta a rendeletet, hogy a városligeti fasor sudaras nyárfái mind vágassanak ki, s azok fája osztassék ki a szegények között. Így is lett. Sohasem feledem el, ama havon elterülő két sor hatalmas fa, a pusztulásnak mi különös emlékét hagyta hátra emlékezetemben.”
 

Amikor eláll a havazás, elcsendesedik a szél és mindent egyenletes, fehér hótakaró borít, beköszöntenek a tél legszebb napjai. Hideg van ugyan, de ez senkit sem érdekel. Megélénkül a Liget és környéke, a kisgyerekeket szánkón húzzák maguk után a szüleik, a fiatalok a korcsolyapályára igyekeznek. Mindenki megy a dolgára a behavazott fák és házak között, élvezettel lépkedve a ropogós havon. A városligeti tél utánozhatatlan hangulatát költők, írók is megörökítették. Íme egy részlet Erdős Virág Téli tájkép korcsolyázókkal című verséből:

minden megvolt még hibátlan

hófelhők az égen

láthatatlan kézzel írott

vízjelek a jégen

viccesnek tűnt hirtelen hogy

lázadsz és én lázadok míg

észrevétlen zúznak el a

lábunk közt a századok egy

belmondó szám ment éppen és

pont a lesz volt van most

vitt magával pedig amúgy

nem vagyok egy fan mind

egy ütemre siklottunk még

pontosan és szépen

mégis valószerűtlenül mint egy

brueghel-képen

Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1)  Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény, 1959 (3/1-2)  Vasárnapi Újság, 1895. 1. szám (4/1-2)  Vasárnapi Újság, 1899. április 2., 14. szám  (5/1) Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum, (5/3) Élet a régi Városligetben, 19. oldal  (6/1) Képes levelezőlap, 1916, magángyűjtemény (6/2) Fortepan / Stuber Andrea (7/1) Fortepan / Romák Éva, 1938 (7/2) Fortepan / Koroknai–Tegez Ferenc, 1938 (7/3-4) Fortepan / Pohl Pálma, 1957  (8/1) A Természet 1940. 3. szám (8/2) A Természet 1944. 2. szám  (9/1-3) Szépművészeti Múzeum archívuma  (10/1) Balogh Rudolf felvétele, Vasárnapi Újság, 1912. 6. szám (10/2) Fortepan / Bauer Sándor (10/3) Fortepan / Koroknai-Tegez Ferenc (11/1-2) Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény (12/1-3) Fortepan / Piarista Levéltár / Holl Béla, 1971 (13) Wikimedia commons / EtelkaCsilla, 2013

Városligeti cirkusztörténet - 2. rész

2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál színhelye a Fővárosi Nagycirkusz városligeti épülete. Az ünnepi alkalomból bemutatjuk, sok korabeli képpel illusztrálva, a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi életetet. Az első rész a kezdeti időszakról szólt, ezúttal a Nagycirkusz születésével és történelmi korszakokon átívelő történetével folytatjuk a jubileumi múltidézést.

Az első ligeti cirkuszigazgatók, akik kivétel nélkül külföldről érkeztek, igyekeztek évről-évre híres nemzetközi attrakciókat szerződtetni. A városligeti állandó cirkusz történetének első fél évszázadában alig találunk hazai artistákat a fellépők között. Kisebb szenzációnak számított annak idején, hogy Beketow Sándor, aki apja, Beketow Mátyás halála után átvette a cirkusz irányítását, 1933-ban egyszerre hat magyar számot is szerepeltetett műsorában. Kedvező változást ezügyben az első, artista körökben kiterjedt hazai kapcsolatrendszerrel cirkuszigazgató, Fényes György (1882-1959) hozott. Működése idején előbb a Néparéna, majd annak 1938-as lebontása után a Nagycirkusz fellépői között is megszaporodott a magyar bohócok és artisták létszáma.