A második világháború alatt a városligeti műjégpálya súlyos károkat szenvedett, a főváros ostromának végére használhatatlanná vált. Működésének az 1926-os avatástól eltelt két évtizede azonban nem múlt el nyomtalanul. A közönség és a sportolók annyira megszerették, hogy amint lehetett, hozzáláttak a rendbetételéhez. Az egyik fővárosi lap 1945 decemberében így adott hírt a városligeti pálya újranyitásáról: „Kedden délelőtt hosszú, fáradságos munka után megnyíltak a Műjég kapui. Pillanatok alatt híre futott a városban a megnyitásnak és egy órával később már több százan rajzolták a köröket a tükörfényes jégen. A tavalyelőtti pályának a nagyobbik része van csak egyelőre nyitva, középen egy kisebb körrel, a műkorcsolyázók részére. Csupa boldog, kipirosodott arcú embert lehet látni, akik talán magukban nem is hitték, hogy lesz még az idén műjég.” A korcsolyacsarnok még romos állapotban volt, de a fővárosiak újra használhatták a pályát, a versenyzők folytathatták edzéseiket. A korcsolyacsarnok bombatalálatot kapott bal szárnya egyébként annyira tönkrement, hogy le kellett bontani, az épület megmaradt részeit 1947-re állították helyre.
Az 1945–1955 közötti évtizedben a korcsolyasport különbőző szakágainak versenyzői – más létesítmények híján – intenztíven használták a városligeti műjégpályát. Itt készültek a versenyekre a műkorcsolyázók, itt edzettek a gyorskorcsolyázók, ez a pálya volt a nemzeti bajnokságok színhelye és itt rendezték a fővárosi klubok jéghoki mérkőzéseit is. Immár szigorú állami felügyelet alatt, de hasonlóan élénk korcsolyaélet zajlott, mint a háborút megelőző években. 1954-ben a tó medrének rendezésével, a fenékbeton teljes tóterületre történő kiterjesztésével megtörtént a műjégpálya átfogó felújítása is. Erre azért is volt szükség, mert a következő évben a városligeti pálya adott otthont a műkorcsolyázók akkoriban még szabadtéren rendezett Európa-bajnokságának.
Jellemző a korcsolyasport népszerűségére, hogy az 1955-ös budapesti műkorcsolya Európa-bajnokság ötezer nézőtéri helyére kétszer annyian, mintegy tízezren szerettek volna jegyet váltani.
Mivel tv-közvetítés akkor még nem volt, a nézőtérről kiszorult sportbarátok közül sokan már kora délután felmásztak a környékbeli fák és villanypóznák tetejére, hogy az esti versenyekről le ne maradjanak. A lelkes szurkolók magyar sikernek örülhettek, a Nagy Mariann–Nagy László testvérpár Európa-bajnoki aranyérmet szerzett páros műkorcsolyázásban.
A városligeti műjégpálya az 1960-as évek közepéig töltött be központi szerepet a magyar jégsportban. Az 1963-as műkorcsolya Európa-bajnokságot már a Kisstadionban rendezték, a jéghokisok pedig a Millenárisra költöztek át. A városligeti jégen a sportolók közül tartósan – egészen napjainkig – a gyorskorcsolyázók és a kezdők, a korcsolyázás alapjait tanuló sportiskolások maradtak.
Az 1960-as évek elején még periférikusnak számító, kis létszámú gyorskorcsolyázó szakág lelkes edzői és versenyzői sikeres lobbiztak: 1968-ban megnövelték a jég területét, a nemzetközi szabványnak megfelelő pályát alakítottak ki. Összeségében azonban, mivel az állam által kiemelten támogatott, sikereket ígérő olimpiai sportágakban lecsökkent a városligeti műjégpálya szerepe, kevesebb figyelmet fordítottak a létesítményre. Állapota romlani kezdett, egy 1966-os szakvélemény már súlyos gondokra hívta fel a figyelmet: „Különösen kritikus a roskadás a gépteremben, az alapok roskadása több helyen a főfalak repedéséhez és a padozatok megtöréséhez vezetett. A gépház felett a födém sem megfelelő, a gépház és az épület teljes felújításra szorul.”
Miközben a versenysportban betöltött szerepe – a fedett edző- és versenypályák előtérbe kerülése miatt – gyökeresen megváltozott, a korcsolyázni szerető budapestiek körében változatlanul népszerű maradt a szép fekvésű, jól megközelíthető városligeti műjégpálya. Elhanyagolása ésszerűtlen volt, különösen amiatt, hogy a fővárosban kevés helyen lehetett telente megfelelő méretű, jó minőségű jégen korcsolyázni.
A városligeti műjégen az 1968-as, kisebb bővítés után egyszerre mintegy 2500 korcsolyázó fért el kényelmesen. A korcsolyacsarnok ruhatára ennél valamivel nagyobb létszámot, háromezer látogatót tudott kiszolgálni. Az 1970-es évekre állandósult a túlzsúfoltság, gyakran négyezer vendéget is a jégre engedtek. A bejáratnál is hosszú sorok kígyóztak, néha rendőri segítségre volt szükség a főként fiatalokból álló, joggal türelmetlenkedő tömeg kordában tartására. A helyzet csak 1986-ban javult, amikor végre sor került egy újabb felújításra.
A fiatalok körében az 1970-es, 1980-as években rendkívül népszerű volt, szinte kultikus helynek számított a városligeti műjég. Erre a népszerűségre alapozva nem csak korcsolyázásra használták a pályát, hanem szezonon kívül is szerveztek nagy létszámot mozgosító tömegrendezvényeket.
A korcsolyasport történetébe még egyszer, talán utoljára a 21. század elején vonult be világeseményel a városligeti pálya. Itt rendezték meg 2001-ben az utolsó szabadtéri
nagypályás gyorskorcsolya világbajnokságot. A szabadtéri pályák hátránya, hogy az időjárás hatását az eredményekre a legkiválóbb szervezéssel sem lehetett kiküszöbölni. A gyorskorcsolyázás viszont olyan szintre fejlődött, hogy ezredmásodpercek alapján dől el a legjobbak sorrendje. Így nem sokkal a budapesti világbajnokságot követően a nemzetközi szövetség új szabályokat fogadott el. Ezek értelmében a városligeti verseny óta gyorskorcsolyázó világbajnokságokat csak fedett, szélmentes csarnokokban, kifogástalan körülmények között rendezhetnek. A gyorskorcsolyázók edzéseinek és a világbajnokságnál kisebb jelentőségű versenyeknek azonban a mai napig kiváló helyszínt biztosít a városligeti szabadtéri műjégpálya.
A városligeti műjégpálya festői környezete mellett arról is nevezetes, hogy kontinensünk legnagyobb és legrégebben korcsolyázásra használt, szabadtéri jégfelülete. A műjégpályát 2009–2011 között teljesen felújították. A korcsolyacsarnok műemlékké nyilvánított épületét az 1926-os állapot szerint állították helyre. Újraépítették a második világháborúban bombatalálatot kapott és emiatt lebontott szárnyépületet is. Megszüntették a pálya tíz centiméteres lejtését, ami miatt nemzetközi versenyek rendezésére nem volt alkalmas. Kicserélték a tó fenekén a betonburkolatot, amelybe 198 kilométernyi hűtőcsövet építettek be. A pálya korszerű jégkészítő technológiát kapott, 2015-re a hűtőrendszer kiegészítő rekonstrukcióját is befejezték. A korcsolyapálya mellett kiépítettek egy 1800 négyzetméteres szabadtéri hokipályát is.
Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) Fortepan / Hámori Gyula /1/2) Plakátterv: Sebők Imre, 1950 (2) ftcbaratikor.hu (3,4) MDV, Budapest, 1955 (5, 6) moksz.hu (7/1) Fortepan / Piarista levéltár / Holl Béla, 1971 (7/2) Fortepan / Urbán Tamás, 1977 (8/1-2) Fortepan / Magyar Rendőr, 1983 (9) Fortepan / Urbán Tamás, 1984 (10) moksz.hu (11) wikimedia /Gabriel Hess
