A sport szerelmesei sem vonhatták ki magukat a Városliget vonzerejének hatása alól. Számtalan sportág képviselői választották a Ligetet az elmúlt kétszáz évben versenyek, bemutatók, edzések színhelyeként. Ünnepi rendezvényeken, sportnapokon, fesztiválokon, majálisokon a sport mindenféle változata bemutatkozott, ha másképp nem, ideiglenesen kiépített játéktereken. A próbálkozások nagyrésze alkalmi nekibuzdulának bizonyult, néhány sportág viszont meggyökerezett és tartósan otthonra talált a Ligetben. Mindenekelőtt a téli sportok közül a korcsolyázás különféle szakágai honosodtak meg a befagyott tavon, majd a műjégen. A másik nagy csoport a technikai sportoké: a gyorsasági autó- és motorversenyzők évtizedekig száguldoztak a Liget útjain. A lovaglás, futás, kerékpározás és a különféle labdajátékok hívei is gyakori látogatói voltak a Ligetnek, bár versenyeiket nem itt rendezték, hanem nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas, a szabályoknak megfelelően kiépített pályákon. Ezek közül több – például a lóversenytér és a kerékpárstadion – a Liget közelébe települt. Ha fellapozzuk a ligeti sportélet 2. világháború előtti történetét, sok érdekességre, az egykori sportbarátok máig ható, remek kezdeményezéseire bukkanunk.
Lovaglás. A Városliget történetének első korszakában, a 19. században a sportemberek döntő részben az arisztokrácia és a katonai elit köréből kerültek ki. Ekkoriban a lovassport számított a legnépszerűbb sportágnak. A városligeti sporttörténet nyitánya is egy lóverseny. A német nyelvű pesti újság, az Ofner Zeitung adott hírt a lófuttatásról 1802-ben. A Batthyány-erdőben, a széles, homokos talajú allén versenyzett két angol vérű kanca, nagy közönség előtt. Széchenyi István naplójából és más forrásokból tudjuk, hogy az 1830-as, 1840-es években az arisztokrácia tagjai – köztük maga Széchenyi gróf is – rendszeresen lovagoltak az egyre rendezettebb, hangulatos városligeti sétautakon. Fél évszázaddal később is elevenen élt ez a szokás. Krúdy Gyula egyik írásában felidézi az 1880-as évek közismert úrlovasait: „Egy cilinderkalapos, uszályos, nagyon jó tartású, fátyolos hölgy ugratott ki az Eszterházy utcai Nemzeti Lovardából, ahol hátaslovát tartotta, s a nyeregben útját a sugárúti Köröndnek vette, ahol már a Városliget híres lovasai, mint Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes, Szapáry Józsi gróf, Sziráky Jancsi gróf és mások várakoztak rá lóháton, hogy szokásos napi lovaglósétájukat elvégezzék a nemrég megnyílt Stefánia úton.”
Városligeti lóversenypálya. Az 1880-1919 között fénykorát élő Városligeti lóversenypályát, hatalmas helyigénye miatt, nem a parkban alakították ki, hanem kissé távolabb, a mai stadion területén. Mégis teljes joggal viselte a Városliget nevét. Mivel rendkívül népszerűvé váltak a lóversenyek, az arisztokrácia értékes versenylovakat tartott a pesti paloták istállóiban. A lovak izomzatát naponta át kellett mozgatni. A járatások fő helyszíne pedig a Városliget volt. A belvárosi istállókból a pályára tartó versenylovak, valamint a nézőket szállító kocsik útvonala is az Andrássy úton, majd a Városligetet átszelő Stefánia úton vezetett a lóversenytérig. Jókai Mór így írt a lovassport által életre keltett korzóról: „A lóverseny után kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak.”
Korcsolyázás. A lovaglás mellett a 19. század legnépszerűbb, szinte kizárólag férfiak által űzött sportágai a vívás, a bírkózás, a torna, valamint az atlétika különböző ágai voltak, a futástól a dobósportokig. Általában a nőknek, különösen pedig a fiatal, házasság előtt álló lányoknak ekkoriban nem volt illendő a fizikai erőkifejtést igénylő és illetlen mozdulatokkal járó sportolás. A sport férfiak által uralt világán az első rést a korcsolyázás ütötte. A magyarországi női sport bölcsője pedig a városligeti korcsolyapálya lett.
Nők a jégen. Amikor Kresz Géza és barátai 1869-ben megalapították a Pesti Korcsolyázó Egyletet, még az orvosok többsége is óvta a nőket a jégen való száguldozástól, mondván, veszélyes az egészségükre. Döntő fordulatot jelentett, hogy Kresz Gézának, aki maga is orvos volt, az első, 1870-es szezonnyitóra sikerült megszereznie az engedélyt Eötvös Józseftől a báró két leánya számára a nyilvános korcsolyázáshoz. A társasági hölgyek, a példán felbátorodva, tömegesen kezdték látogatni a ligeti korcsolyapályát. Ettől kezdve a nők megjelenését a korcsolyapályán a legkényesebb ízlésű erkölcscsőszök sem kifogásolták, hiszen a hölgyek divatos ruhákban, kifogástalan eleganciával korcsolyáztak. A városligeti korcsolyázás társasági esemény lett, miközben a sportos mozgás szabadságát nyújtotta mindazoknak, akiket ettől a társadalmi szokásrend hosszú ideig eltiltott. A Budapesti Korcsolyázó Egylet taglétszáma 1896-ra meghaladta a hétezret, s a tagok több mint fele a nők köréből került ki.
Kerékpározás. Egy évtizeddel a városligeti „koedukált” korcsolyaélet elindulása után hazánkban is megjelent egy új közlekedési- és sporteszköz, amellyel a nők végleg betörtek a sportolás korábban előlük elzárt világába: a kerékpár. Ez volt az első technikai sport, amely nem az arisztokráciától, hanem a nagyvárosi polgárságtól indult máig tartó diadalútjára. Kezdetben persze a kerékpározástól is sokan idegenkedtek. A biciklistákat ki is tiltották egy időre a Városligetből, a gyalogosan korzózók panaszai miatt: „A legutóbbi időben a kerékpározók a Városligetben nem elégszenek meg már azzal, hogy sportjukat a Stefánia úton s a fenntartott egyéb kocsiutakon gyakorolják, hanem a gyalogjáróra is felmennek, sőt a Körönd útjaira is, és ott végigrohanva a sétáló közönség testi biztonságát nagy mérvben veszélyeztetik.” Végül győzött a józan ész, és a fővárosi rendőrkapitány visszavonta a kerékpározást tiltó rendelkezést. Népszerű biciklis célpont lett a Liget: a zötyögős belvárosi utaknál kellemesebb volt a kerékpározás a gondosan elegyengetett sétautakon. A Vasárnapi Újság tudósítása szerint az első hosszabb vidéki kirándulás résztvevői is a Városligettől rajtoltak: „Az első társas kirándulást 1881 húsvétján Kosztovits László rendezte, aki mint a lincolnshiri angol Bicycle Club elnöke, 1879 augusztusában az első újabb szerkezetű kerékpárt hozta Magyarországra. Reggel hat órakor a városligeti korcsolyázó csarnoktól indultak el Gödöllőre, és a kis társaság délután két órakor érkezett meg – igen kimerülten – a célhoz.”
Torna. A torna is a 19. század népszerű, széles körben űzött sportágai közé tartozott. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításon, a Testgyakorlás csarnokában főként tornaszereket mutattak be. Jókai Mór 1893-as Városliget-leírásában is feltűnnek a tornászok: „Egy országos tornaünnepély alkalmából négyezer serdülő tornászt lehet látni trombitaszóra elvonulva katonai rendben, ahány csapat, annyiféle jelmezben, akik aztán a régi görög olympi játékokat újítják föl a körülkerített szabad téren, versenyezve a bajnoki koszorúért.” Az első önálló torna- és sportkiállítást, 1903-ban szintén a Városligetben rendezték. A Korcsolyacsarnok adott helyet a sportegyesületek korcsolyázással, kerékpározással, evezéssel , tornával és labdarugással kapcsolatos kiállítási tárgyainak. Iparosok és kereskedők is szerepeltek sportszereikkel. A két hétig nyitva tartó kiállítást több ezren tekintették meg. A sikerhez hozzájárult, hogy a sportkiállítás ideje alatt rendezték meg a közeli, Csömöri úti Városligeti lóversenypályán a magyarországi tornaegyesületek országos versenyét. A Vasárnapi Újság beszámolója szerint „az egészséges, napbarnított fiúk már egy-két nap előtt érkeztek és május 31-ikén reggel a versenypályán gyűltek össze vagy hétszázan, s megtartották az előleges mérkőzéseket. Innen nagy részök a Városligetbe ment át, hogy megnézzék ott a korcsolyázócsarnokban rendezett sportkiállítást.”
Gyermekjátszóterek. A gyermekek mozgásigényének kielégítésére a 19. században nem alakítottak ki elkülönített, mai értelemben vett játszótereket. Ebből számos konfliktus adódott a Városligetben is, ahol a parkőrök szigorúan ügyeltek a virágágyások és a gyep épségére. A fűre lépni nem volt szabad, szaladgálásra, labdázásra csak a felnőttek által használt sétányokon nyílt erősen korlátozott lehetőségük a gyerekeknek. A Budapesti Hírlap 1911-ben felháborodott cikkben kelt ki a ligeti őrök túlkapásai ellen: „Az őrök állandóan széjjelvagdossák azokat a labdákat, amelyek a pázsitra esnek s mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne játszhassanak a kedvük szerint a ligetben.” Az első városligeti játszóteret az Állatkert újranyitásakor, 1912-ben vehették birtokba a gyerekek. Gyorsan népszerű lett, s a nagymúltú intézményben – egyre korszerűbb játékeszközökkel – azóta is folyamatosan található olyan játéktér, ahol a gyerekek szabadon mozoghatnak, kipróbálhatják ügyeségüket. Idővel a közpark területén is megjelentek a gyerekek különböző korosztályait szolgáló játszóterek. A legnevezetesebb közülük a két világháború között népszerűvé vált Fáskör volt, az István út (ma Ajtósi Dürer sor) és Aréna út (ma Dózsa György út) szögletében található, fákkal szegélyezett, tágas, kör alakú játszótér. (A fásköri grundon évtizedeken át zajló, legendás futballcsatákat a második világháború utáni sportéletről szóló, hamarosan megjelenő cikkben idézzük majd fel.)
Sakk. A legendás hírű Ligeti sakk-kör külön fejezetet kapott a magyar sakkozás történetét feldolgozó, négykötetes monográfiában. 1925-től az Iparcsarnoktól a Városligeti tóhoz vezető sétány padjain rendszeresen sakkoztak a játék kedvelői. A hely varázsát az adta, hogy egymás mellett játszottak itt a kezdők és a képzett versenyzők, és mindig voltak nézők, kibicek is szép számmal. A társadalom különböző rétegeit képviselő sakkozók – a tisztviselőtől a munkásig, a jól öltözöttől a munkanélküliig – békésen megfértek, és a játék nyelvén szót értettek egymással. Amikor 1933-ban a terjeszkedő ipari vásár elfoglalta a területet, a sakkozók a Regnum Marianum templom mögötti sétányra költöztek. A zuglói sakk-kör egyik vezetője, Sillye Jenő oszlopos tagja volt a városligeti társaságnak. A tehetséges fiatalokat átirányította a zuglói klubba, ahol azután rendszeres képzést kaptak. A kezdők, a képzettebb amatőrök és a lelkes pancserek mellett számos neves versenyző is részese volt a városligeti sakkcsatáknak: Benkő Pál nagymester (magyar, majd amerikai bajnok, kétszeres világbajnokjelölt), a később szovjet színekben versenyző Lilienthal Andor nagymester, az ismert hazai mesterek közül: Szedlacsek Lajos, Gereben Ernő, Kapu Jenő, Papp Béla, Tipary Lajos és még sokan mások. Nagy kedvelője volt a padokon folyó játéknak Pető úr, a Liget kertészfelügyelője, aki ingyenes csónakjegyeket, tómozijegyeket osztogatott a győzteseknek. A két világháború közötti időszak volt a városligeti sakkélet aranykora. A 2. világháború után a sakkozók megfogyatkozott csapata a Fáskörben ütött tábort. Itt folyt a játék még a hatvanas években is, de a szabadtéri sakkozás hívei évről évre tovább fogyatkoztak. Napjainkra csak az emléke maradt az egykor élénk ligeti sakkéletnek.
Evezés. A Városligeti tavon nagy hagyományokkal rendelkező csónakázás némi szokatlan erőkifejtést igényelt az evezőlapátot forgató urak részéről, de komoly testedzésnek csak nagy jóindulattal tekinthető. Maga a tó sem volt alkalmas, mérete miatt, evezős vagy kajak-kenu sportversenyek rendezésére. A Ligetbe látogató sportbarátok azonban igyekeztek a szerényebb lehetőségeket is megragadni. A kedvükért a 19. század végétől a társas csónakok mellett egyszemélyes sporthajókat – szandolinokat - is tartottak. Tábori Kornél így írt a csónakázásról 1900 körül, A szerelmes Budapest című, hangulatos riportjában: „Benépesül a tó is. A sekélyebb és szűkebb helyeken ugyan inkább óriási mosogató-teknőkhöz hasonlít, mint tóhoz, de azért a békanyállal súlyosbított viz hátán hangos társaságok eveznek. Facsónak tiz krajcárért jut a szerényebb publikumnak, két-három párral is egy ladikban; vascsónak harminc vasért, azoknak, akik a viz hátán is intim egyedüllétben szeretik a hattyúkat etetni. Szandolinban a tapasztaltabb, ügyeskedő gavallér feszit, hölgye pedig a partról csodálja.”
Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) Ismeretlen festő, részlet, BTM (1 /2) Greguss János, Hazánk és a Külföld, 1867 (2/1) Vinzenz Katzler litográfiája, Wikipédia (2/2) lovasok.hu (3) Fortepan / Schmidt Albin (4/1) Greguss János, Hazánk és a Külföld, 1867 (4/2) Vasárnapi Újság, 1884. 5. szám (4/3) Carl Schwindt: Zwölf Monate in Pesth, 1939 (5) Vasárnapi Újság, 1896. 3. szám (6/2) Sajtófotó, 1900 körül, huszadikszazad.hu (7/1-2) Vasárnapi Újság, 1903. 23. szám (8/1-2) Állatkerti Értesítő, 32. évfolyam, 7. szám (9/1) Sillye Gábor / Wikipédia (9/2) MDV, 1960 (10/2) Fortepan / Dienes Balázs, 1939 (10/3) Urai Dezső felvétele, Fortepan / Németh Tamás, 1916
