Útjára indult a Liget Park Fórumsorozat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a Városliget nyertes tájépítészi koncepcióját az elkövetkezendő hónapok során úgy véglegesítsék, hogy az lehetőség szerint a valamennyi parkhasználó javaslatát, igényét is tartalmazza. A fórumot a lehető legszélesebb körben tarották meg, a környezet- és természetvédelmi, szakmai, illetve civil szervezetek, köztük a kerékpárosok, a futók a kutyás szervezetek, az akadálymentesítésben, és a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, a környékbeli óvodák és iskolák, illetve a városligeti intézmények és vállalkozások képviselői is meghívást kaptak.
A közel három órás esemény végig konstruktív hangvételben zajlott. Prof. Dr. Persányi Miklós, miniszteri biztos köszöntőjében kiemelte, hogy a Liget Budapest Projekt történelmi lehetőséget ad a park rendbetételére, soha ekkora összeget nem fordítottak még tájépítészeti fejlesztésre Magyarországon. Sokkal kevesebb lesz a lekövezett terület, utóbbiak rovására 2500 négyzetméterrel nő az épületek összterülete, de négyzetméterben mérve ennél is nagyobb arányban növekszik a teljes értékű zöldfelület, valamint a zöldtetők, vízfelületek terjedelme is. A folytatásban Szloszjár György, a Garten Studio vezetője bemutatta az irodájuk nyertes tájépítészeti koncepcióját. Mint elmondta, a Királydomb és a Nagyrét egységes zöldfelületként újulhat meg, a megnövelt Városligeti tavon szigetet alakítanának ki, a Kós Károly sétány pedig végre megszűnne autópálya bevezetőként. Csökkentenék a Dvorák sétány keresztmetszetét is, de a troliforgalmat fenntartanák a Városligetben. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy kiinduló állapot, amelynek a finomhangolására szolgál a fórum-sorozat.
A prezentáció után valamennyi jelenlévő szervezet képviselője lehetőséget kapott arra, hogy részletesen elmondhassa véleményét, javaslatát a park felújításával kapcsolatban. A fórum résztvevői közül sokan fogalmaztak meg nagy számú javaslatot, igényt a parkkal kapcsolatban. Például a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének képviselője a kifejezetten látássérültek rendelkezésére álló védett kertrész fontosságára hívta fel a figyelmet. A Magyar Kerékpárosklub a bicikliutak kialakításával kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselője madárvédelmi szempontokat vetett fel, a Varga Márton Kertészeti Szakközépiskola részéről a majdani fenntartási munkák megkönnyítését segítő javaslat hangzott el. A Magyar Díszkertészek Szövetségének képviselője a várostűrő fákkal kapcsolatos kutatásaik eredményét – az általuk telepíteni javasolt fajokat – ajánlotta a tervezők figyelmébe.
Megszólalt a Magyar Deszkások Országos Egyesülete, az „Eb Ovo” Felelősségteljes Kutyatartók Egyesülete és több más szabadidős szervezet is. A Városliget Café vezetője a turisztikai használat változásaira és az idősek közlekedésének megoldására hívta fel a figyelmet az átalakuló útszerkezet tervezésében. Kifejtette javaslatait a Civil Zugló Egyesület is, egyebek között a gépjármű és kerékpáros közlekedés, a turistabuszok parkolása, a tömegrendezvények, a tó és a talajvizek állapota, a növekvő látogatóforgalom, a Liget környezetének fásítása, a sportpályák és a KRESZ-park jövőjének problémáit érintő kérdésekben, valamint rámutattak a műjégpálya területének a korcsolyaszezonon kívüli időben tó helyett rendezvénycélú felhasználásának ellentmondásaira is. A Gundel étterem vezetője javasolta, hogy a Szépművészeti Múzeum mögötti Gundel Károly utat parkosítsák. A Liget Köztársaság főtitkára – aki egyben a zuglói képviselő-testületnek is tagja – a Városligeten átmenő autóforgalom és a felszíni parkolás megszűntetésének szükségességét hangsúlyozta.
A fórum-sorozat koncepciója szerint az elhangzott kérdésekre most ugyan nem válaszoltak az illetékesek, de valamennyit összegyűjtötték, és az egyeztetések következő, tematika szerint szétválasztott állomásain - előreláthatólag már októberben - ismertetik a beérkezett felvetésekre készített válaszokat.
Addig is a szervezők szeptember 30-ig várják a további javaslatokat, észrevételeket ligetparkforum@ligetbudapest.org címen.