A világ négy legjobb nagyprojektje közé került a Városliget átfogó fejlesztése a legjelentősebb nemzetközi szakrendezvényen Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron. A Liget Budapest Projekt a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategória, a Best Futura Mega Project keretein belül került a négy legjobb projekt közé (egy japán, egy orosz és egy brazil fejlesztés mellett) egyedüli, vagyis a legjobb európai uniós projektként.  

Ami a film világában az Oscar-díj, az az ingatlanszakma területén a MIPIM Awards, amivel a legígéretesebb és leginnovatívabb ingatlanprojekteket díjazzák a világ legjelentősebb szakrendezvényén Cannes-ban, a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon és vásáron. Az eseményre idén a különböző kategóriákban 214 nevezés érkezett 46 országból. Összesen 11 kategóriában a zsűri a legjobb 4-4 projektet emeli ki, s ezek közül választja ki az adott kategória díjazottját. A Liget Budapest Projekt a legátfogóbb fejlesztéseket tartalmazó Best Futura Mega Project kategóriában került – a legjobb európai uniós projektként - a világelitbe.  A zsűri döntése azt is mutatja, hogy ma nincs a Városliget megújításához hasonló léptékű és minőségű kulturális tartalmú városfejlesztési projekt Európában. Magyarországon utoljára a millennium idejében valósítottak meg ilyen volumenű és kvalitású fejlesztéseket. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően a megújuló Városliget világszerte elismert ékköve lesz a fővárosnak, minden eddiginél gazdagabb kulturális és szabadidős lehetőségeket, egy igazi családi kulturális-szabadidős élményparkot kínál majd az ide látogatóknak.

A Cannes-i szakkiállítás népszerűségét fémjelzi, hogy évente mintegy 90 országból 2600 kiállító vesz rajta részt, ahol a legkiválóbb nemzetközi építész-tervező és designer irodák képviseletében közel 900 szakember mutatja be munkáikat és a legfrissebb innovációkat, trendeket. A MIPIM-en az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői jönnek össze, ahol ingatlanfejlesztőkkel, iparági szakértőkkel, finanszírozókkal, gazdasági és politikai döntéshozókkal találkozhat a több mint 20.000 látogató.

Az esemény fénypontja a MIPIM Awards díjak átadása, ahol a világ legkiválóbb és legelőremutatóbb ingatlanprojektjeit értékeli a nemzetközi szakértőkből álló zsűri különböző kategóriák szerint, melyekben ez évben a világ 46 országából 214 projekt versenyez.

Noha Magyarország képviseletében Budapest rendszeres résztvevője a kiállításnak, eddig csak 1999-ben díjaztak hazai projektet: a legjobb irodaház-felújítás kategóriában a Dózsa György úti ING/NN Irodaház részesült elismerésben. Óriási siker, hogy 18 év után újra a világ legjobbjai közé került egy magyar fejlesztés, mely nem csak Budapestnek elismerés, hanem a projektben közreműködő több száz hazai szakembernek is, akik bizonyították, hogy tudásuk, felkészültségük nemzetközi porondon is kiemelkedő.

A zsűri döntésében komoly szerepet játszott, hogy a Városliget átfogó megújítása a több mint 200 éves park hagyományainak tiszteletben tartásával, de annak történetiségének szellemiségében fog megvalósulni: egyszerre újulnak meg a már itt lévő évszázados intézmények, új múzeumok épülnek olyan sztárépítész-irodák közreműködésével, mint a SANAA és a Sou Fujimoto Architect, de mindezekkel párhuzamosan rehabilitálják a park természeti értékeit, jelentősen növelik zöldfelületeit és környezettudatos megoldásokkal zéró-emissziós övezetté alakítják teljes területet.

Leglátványosabb szakaszába érkezett a Szépművészeti Múzeum átfogó felújítása. A Liget Budapest Projekt részeként végre elkezdődött a II. világháborúban megsérült, azóta a közönség elől elzárt, a mostani felújításig raktárként használt Román Csarnok impozáns falfestésének restaurálása. A múzeum felújítása a tervek szerint ez év végéig befejeződik és 2018 első felében egy megújult, korszerű épület és egy új koncepció alapján létrehozott állandó kiállítás várja majd a látogatókat. 

Exkluzív képek a felállványozott Román Csarnokról:

Fotók: Szesztay Csanád

A Liget Projekt ikonikus eleme az új Néprajzi Múzeum. Az elképzelések szerint a Városligeti fasorral szemben lévő, elég kopár parkoló helyére kerülne majd az új múzeum, amely izgalmas, valóban modern jelképe lehet a környéknek és Budapestnek is, egyúttal pedig a Liget kapuja lesz majd. A Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos leplezetlen izgalommal mesélt az új épület felépítéséről és funkcióiról, egyúttal képzeletben végigkalauzolt bennünket a jövőbeli folyosókon. 

Tulajdonképpen már az építkezés előtt el is költözött a Néprajzi Múzeum új épülete. Erre miért volt szükség? 

Változott a helyszín. Korábban egy bekanyarodó, “L” alakú saroképületről volt szó. Voltak olyan elemei, amelyekre múzeumszakmai szempontok alapján azt mondtuk, hogy nagyon elégedettek vagyunk vele. Például egyszerűen lehetett közlekedni benne, átlátható rendszert képviselt. Szerintem annak az elvárásnak is eleget tett, hogy kapu jellege legyen a Liget felé, hiszen volt benne egy átjáró is. Mivel azonban változott a helyszín, ezért már nem lehetett szó arról, hogy megmaradjon az a terv.  És hát ne felejtsük el, hogy azért nagyon komoly kritikája volt annak a francia elképzelésnek. Bár voltak olyan építészek, akik meglátták benne azt a színvonalat, amely miatt értékes lehetett volna az az épület is. A közönség számára viszont nehezebben volt elfogadható, nem találták szerethetőnek. Még egyszer mondom: belülről, mint múzeum, nagyon jó volt az is. Igaz, hogy nem ez az egyetlen szempont.

Most pedig van egy új terv, egy új épülettel, a Városligeti fasorral szemben. Ha jól láttam, akkor itt is van egy kapu, csak éppen fejjel lefelé fordítva, a földbe süllyesztve.  

Ami egyébként nagyszerű ötlet a tervező részéről. Nemzetközi tervpályázatot írtak ki az új épületre is, amellyel kapcsolatban továbbra is kihívást jelentett, hogy változatlanul képviselnie kellett a kapu jelleget a város felől a Liget irányába. Jobb helyre került az épület így. Azzal együtt is, hogy kezelnie kellett még az 56-os emlékművet és annak környezetét is. A pályázók nagy többsége ezt úgy oldotta meg, hogy fölötte átívelő épületet terveztek, ami esetenként robusztus végeredményt szült. Voltak azért bőven izgalmas tervek, és tényleg jó építészirodák pályáztak.  

Nekem például rögtön beugrik Zaha Hadid irodája.  

De az csak az egyik példa. Egyébként kaptunk olyan visszajelzéseket is, amelyek szerint a Néprajzi Múzeum túlságosan is tudta, hogy mire van szüksége. Milyen méretekre, milyen terekre tart igényt. Még a takarítószekrény méretét is megadtuk. Elismerem, hogy ez az építészek határtalan szárnyalását befolyásolhatta, ennek ellenére azért elég változatos tervek születtek. De az igényeink szöveges meghatározásán túl lehetőség adódott arra is, hogy személyesen találkozzanak velünk a pályázók. Volt alkalmuk látni a mostani működésünket, láthatták, hogy mi jelent számunkra problémát, bevittük őket a kerámiagyűjtemény raktárába is. Erre például azért volt szükség, mert a pályázati kiírásba beleírtuk a látványraktárat is, amit elsősorban a kerámiákra építenénk. Szerettük volna azt, hogyha látják, hogy ez mit jelent, hogy milyen is valójában az a 35 ezer darabos gyűjtemény. Megdöbbentően impulzív látvány.  

35 ezer darab kerámia vár majd a látogatókra a látványraktárban? 

Nem, dehogy! Ekkora mennyiség még egy rajongó muzeológusnak is sokkoló. Az az egyik cél, hogy a raktárakban őrzött tárgyaink minél nagyobb részét láthatóvá tegyük. Egyébként az a helyzet, hogy a világ néprajzi múzeumai általában a gyűjtemény 2 százalékát állítják ki a látogatók elé. Ezt én egészségtelennek tartom. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni szerettünk volna. Ezért fogalmaztuk meg a világban egyébként egyre terjedő látványraktár koncepciónkat. Ez azt jelenti, hogy az építésznek végig kell gondolnia azt, hogy olyan teret hozzon létre, ahol gyakorlatilag mindenki találkozhat ezekkel a tárgyakkal. Rengeteget foglalkoztunk azzal, hogyan lehet megmutatni a lehető legtöbb múzeumi tartalmat, összhangban az épülettel. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy lesz egy gyönyörű hosszú lépcső, ami levezet az épület mélyébe. Oda, ahol a jegyvásárlás, a ruhatár lesz. Ezt a lépcsőt kíséri majd végig ez a raktár, de nem kirakatszerűen, mert akkor olyan lenne, mintha egy plázában lennénk. Hanem egy megkomponált látvánnyal és üzenettel, amelyhez az is hozzátartozik, hogy a kapcsolódó tartalmat is közvetítjük. Ez nem a tárgyfeliratokat jelenti, hiszen ember nincs, aki végigolvasná a 10 méter magasan lévő feliratokat. A korszerű technikát, például a mindenkinél ott lévő okostelefonokat felhasználva biztosítanánk az ismereteket a legegyszerűbben hozzáférhető formában. Ráadásul a látványraktár felfedezéséért, a tárgyak megismeréséért nem kell majd fizetni. Az is a célunk, hogy az új múzeumi típust, a társadalmi múzeumot képviseljük itt a Ligetben. Ez azt is magával hozza, hogy az épület adottságait kihasználva átsétálható és megismerhető lesz - a látványraktárral együtt. 

Mégis mi a különbség a látványraktár és az állandó kiállítás között? 

Először talán nem árt tudni, hogy mi a látvány- és a tanulmányi raktár közötti különbség. Utóbbi arra ad lehetőséget, hogy több szakmai szempontot is megismerhessenek az érdeklődők. Több interaktív elem kap helyet. Akár hozzá is nyúlhatnak bizonyos részekhez. Ezt azért a főépületben nem célszerű megvalósítani. A tanulmányi raktár a Szabolcs utcai bázison valósul meg majd 500 négyzetméternél nagyobb területen. Az állandó kiállításban azonban nem adott tárgytípust, mondjuk a kerámiákat lehet körbejárni, hanem tematikus egységek várják majd a látogatókat. Ezekben a magyar és a nemzetközi gyűjtemények anyagát a témákhoz igazodva, a legkorszerűbb megoldásokkal mutatjuk be. Várhatóan lesz olyan állandó kiállítási egység is, ami a néprajztudomány formálódását, a néprajzról való gondolkodás alakulását mutatja be.  

Napjainkban mitől lehet szexi egy néprajzi múzeum? Hogyan tudja egy néprajzi gyűjtemény megragadni a mai fiatalok figyelmét? Nyilván nem az IMAX mozikkal kell versenyezni, de sok más blockbuster kiállításhoz képest a Néprajzi tárlatainak talán komolyabb kihívásokkal kell megküzdenie.  

Nyilvánvaló, hogy versenyhelyzet van. De az is nyilvánvaló, hogy a múzeumok óriási hátrányban lennének, ha ugyanazon a versenypályán indulnának, ahol mondjuk a témaparkok, szórakoztató parkok vagy élményparkok. Nem is lehetünk ott versenytársak. Bizonyos múzeumok sikerének és látogatottságának titka csupán annyi, hogy a legmodernebb, legkorszerűbb múzeumi, műszaki, tartalmi megoldásokat alkalmazzák. Ilyen például a Terror Háza is. Azonban túlságosan egyszerű lenne azt mondani, hogy ilyet nem lehet a Néprajzi Múzeumban, mert ez olyan sok forrást igényel. Nyilvánvaló az, hogy a Néprajzi Múzeum gyűjteményét nem lehet bemutatni néhány millió forintból egy új állandó tárlaton. Az új, hosszú évekig látható állandó kiállításunk költsége valószínűleg eléri majd például a Szépművészetiben is látható blockbuster kiállítások költségvetését. Ezzel kell számolni. Hogy mitől szexi a Néprajzi Múzeum? Attól, hogy meg tud mutatni olyan társadalmi vagy történelmi folyamatokat és jelenségeket, amelyek a nálunk őrzött gyűjteményben, akár a 150-200 éve gyűjtött tárgyakban, az itt lejegyzett tudományos adatbázisban is megtalálhatók, de a kortárs világra is reagálnak. Nem mehetünk el olyan jelenségek mellett, amelyek a hétköznapjaink részei. Ilyen például a műanyag - volt is erről egy sikeres kiállítása az intézménynek. Vannak olyan jelenségek, amelyeket a néprajz módszertanával és az antropológia eszköztárával akár a városi kultúrára vonatkoztatva is relevánsan lehet értelmezni. A nemzetközi gyűjteményünk további óriási erősségünk. Nem voltak gyarmataink, mégis hatalmas jelentőségű értékeink vannak. A Torday-gyűjtemény egy afrikai kutatómunka eredményeként került a múzeumba. A gyűjtemény nagyobb része a British Museum-ot gazdagítja, 100 legfontosabb tárgyuk között szerepelnek a Torday-gyűjteményből valók is. A gyűjtemény másik része viszont itt van nálunk. Az angol kollégáknak nem volt szakemberük arra, hogy feldolgozzák az anyagot, nálunk viszont megjelent a kétnyelvű gyűjteményi katalógus. Az új épületben már lehetőség lesz arra, hogy például a brit anyagot és a miénket együtt mutassuk be. Hasonló a Diószegi-féle sámángyűjtemény, ami megint csak egyedülálló. Mongóliai sámán felszerelési tárgyak izgalmas gyűjteményével rendelkezik a Néprajzi Múzeum. Mongóliában a miénkkel egy időben és hasonlóan adatolva gyűjtött tárgyak nincsenek, mert nem lehetett összegyűjteni. Nekünk azonban zseniális anyagunk van. Hogy a sámán eszközkészletnek van-e a 21. században izgalmas és mondjuk a mai kérdéseket is megválaszolni képes tudásanyaga, szerintem ezt megítélhető. Látjuk, hogy milyen kulturális mozgalmak vannak és mik bukkannak fel. Azért lettem néprajzos, mert az derült ki számomra az egyetemen, hogy gyakorlatilag végtelen azon tematikák száma, amihez a néprajztudomány módszertanával és elődeink által összegyűjtött ismeretanyagával érdemben hozzá lehet szólni. 

Kanyarodjunk vissza az épülethez! Ott tartottunk, hogy amikor belépünk, akkor egy hosszú lépcsőn végigsétálunk lefelé, az épület belsejébe, a kiállítótérbe. Na, de mi lesz a föld felszíne fölött abban a két hatalmas csúcsos részben? 

Annyira nem hatalmas egyébként, mert nagyjából 20 méteres az a magasság, amit elér. Nem nagyobb, mint a környező épületek. Ami az arra sétálók számára izgalmassá teheti, az például az, hogy az épület gyakorlatilag a park folytatását képezi, fizikailag is eggyé válik vele. Nem egy vékony gyepréteggel lesz bevonva, ami aztán vagy megsárgul, vagy nem, hanem rendes földréteggel borítjuk. Hét olyan pontja is lesz az épületnek, ahol a több méteres földvastagság miatt akár egész facsoportokat el lehet helyezni.  

A több méteres földvastagság már csak azért is hangzik izgalmasan, mert többek között amiatt  támadták a terveket, hogy az alig félméteres földrétegen biztosan nem állnak majd meg az odarajzolt fák.  

Ezek a helyek, ahol több méteres lesz a földréteg az ún. tektonikus pontok. Meghatározó elemei az épületnek. Egyébként lehet, hogy erről nem egy bölcsésznek kell beszélnie. Az viszont biztos, hogy múlt héten pont arról beszéltünk az építészekkel, hogy itt lenne az ideje az áttelepítésre szánt fák közül kiválasztani azokat, amelyek jók lennének ott és meglenne a helyük. Nem csak fák, hanem cserjék is lesznek. Lesznek olyan felületek, az 56-os emlékművet tiszteletben tartva természetesen, ahol akár piknikezni is lehet majd. Szépen körbesétálható lesz az épület fent is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik majd a környékre. Szeretnénk, ha az épület egyik terasza egy kávézó lenne, amelyet körülvesz ez a zöld, de úgy, hogy közben kilátás nyílik a Dózsa György útra és az ott lévő épületekre.  

És még nem is mentünk be a házba… 

Maradjunk egy kicsit a föld alatt. Vannak kritikus hangok, amelyek megkérdőjelezik, hogy miért vannak a kiállítóterek a föld alatt. Ha valaki megnézi a 21. században épült múzeumokat, akkor egyértelműen láthatja, hogy állományvédelmi, kiállítástechnikai szempontból ideális, ha nem egy külön elsötétítést igénylő térben, hanem a föld alatt alakítják ki a kiállító helyiségeket. A természetes fény nagyon veszélyes a műtárgyakra nézve. Ráadásul nem csak a fényviszonyok, hanem a klíma szempontjából is jobb így. Az is egy nagy kihívás, hogy a kiállítóterekben milyen klimatikus viszonyokat tudunk teremteni. A földalatti térnek a hűtése és fűtése sokkal biztonságosabban és gazdaságosabban megvalósítható.  

Tehát az önök eredeti elképzelése volt az, hogy a föld alá helyezzék a kiállítótereket? 

Jeleztük, hogy ennek örülnénk, a nyertes pályázó pedig nagyon-nagyon komolyan vette azt, amit mi megfogalmaztunk. Az egyeztetés szerintem azóta is kiválóan működik. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni Ferencz Marcellék tervezőirodájával. Rendkívül érzékenyek a szakmai elvárásainkra. Az építészek még nem terveztek múzeumot, tehát gyakorlatilag tőlünk tanulják meg azt, hogy bizonyos dolgok miért jók nekünk.  

Visszatérve az épületre… 

Igen. Az épület föld feletti részének a Műcsarnok felőli oldalát nevezték el az építészek a hangos vagy zajos oldalnak. Oda kerülnek azok a funkciók, amelyek bizonyos nyitottságot vagy plusz zajt jelentenek. A csendes oldalra kerülnek azok, amelyeket nem lett volna szerencsés a föld alá tenni, például a dolgozói irodák. A zajos oldalon, a földszinten belépve az egész Liget látogatóközpontja működik majd. Innen a Ligetben működő összes intézményhez lesz kapcsolódás, jegyvásárlási lehetőség, tájékoztatás a programokról és minden más ehhez tartozó elem. Itt fog működni egy étterem is, amiben több nemzetközi konyhát szeretnénk majd megmutatni. Efölött, az első emeleten lesz a gyermekmúzeum, ami megint csak zajosabb funkció. Ennek a múzeumnak egy olyan teraszt terveztek, ami egy kültéri játszótér és a gyermek programokhoz és kiállításokhoz is igazodó helyszín lehet. Ez egy elég nagy terület, ahol lesz beltéri játszótér, és ahol az Éjszaka a Múzeumban projektet is szeretnénk megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy akár osztálykirándulásokat is szervezhetnek ide az iskolák, és az éjszakát is itt tudják tölteni. Izgalmas élményt jelenthet ez a gyerekeknek. 

Szerintem nekem is.  

Igen, el kell gondolkoznunk azon, hogy esetleg korhatárt emeljünk…  A gyermekmúzeum egy ismeretlen múzeumi típus ma Magyarországon, de a világban számos ilyet találni. Ezeket tanulmányozva határoztuk meg a miénk felépítését is, amely így messze jobb lesz majd mint a legtöbb hasonló - a terasz, a terek mérete és sok egyéb miatt. A gyerekmúzeum fölött, a második emeleten lesz a rendezvénytér, helyenként 10-11 méteres belmagassággal, tehát nagyon impozáns, gyönyörű helyiségek valósulnak meg, amelyek egybenyithatók, de szekcionálhatók is konferenciák számára is. Ehhez is tartozik terasz, öltözők, catering. Nem titok, hogy a tervezéshez nagyon sok tapasztalatot szereztünk a mostani, Kossuth téri működésből, ahol a reprezentatív épület miatt gyakran ki tudtuk adni a tereinket, ami egy fontos bevételi forrás. Én ugyan optimista alkat vagyok, de nem hinném, hogy csak a jegybevételekből működhetne az intézmény - még az új helyen sem. Ismerünk olyan néprajzi múzeumot Európában, ahol minden nap van valamilyen rendezvény. Ez a célunk: minden nap képesek legyünk valami olyat kínálni, amely miatt érdemes eljönni. Legyen filmvetítés, koncert és minden más. A földszinten lesz a múzeumi bolt, egy üzlethelyiség kávézóval, valódi etno-chill hangulatot fog közvetíteni. Fontos tér lesz ez is. Aztán itt találhatjuk majd az irodákat, üzemeltetést, kommunikációt, az önkéntesek és a baráti kör helyiségeit.  

Kellett egyáltalán kompromisszumot kötni? 

Eddig ilyenre nem kényszerültünk. Inkább csak finomodott vagy javult a helyzet.  

Mi a legnagyobb öröm a költözésben? 

Az, hogy a gyűjtemények rendben lesznek végre. Egy múzeum létének alapját jelenti, hogy - a mi esetünkben 145 éves története során - összegyűjtött egy pótolhatatlan értéket. A magyar népi kultúrának és a világ kultúrájának egyedülálló kincsesháza ez. Hogy ez egy új raktárbázison biztonságosan elhelyezhető, hogy ez a költözés biztonságosan megvalósítható, ez nagyon fontos dolog. De ezzel szorosan összefügg a városligeti épület. A jelenlegi állandó kiállításunk 1991-ben készült. Igaz, hogy azóta igyekeztünk korszerűsíteni, de az alap változatlan. Az, hogy az új épületben egy korszerű, modern és alapterületre is impozáns - 3000 négyzetméternyi - állandó kiállítást hozhatunk létre, azt jelenti, hogy versenyképesek leszünk Európa nagy néprajzi múzeumaival. Ez nagyon fontos. Az új helyiségek segítenek abban is, hogy a társadalom és a közösségek számára hasznos módon működhessünk. Nagyon jó, hogy megkapjuk ezeket a tereket! A jelenlegi palota is gyönyörű, de hát ez eredetileg a Kúriának épült. Ez nem egy múzeum. A márvány nagyon impozáns, de a márványoszlopok között csuhébabát fonni a gyerekekkel egy  kicsit anakronisztikus. Nagyon sok kompromisszumot kényszerített ránk a mostani épület. Meg hát végre enyhül az a fájdalom, hogy itt van egy fantasztikus gyűjtemény, amelynek csupán 1-2 százalékát tudjuk megmutatni. Ennél majd sokkal többet lehet majd a Városligetben.

Tervező: Napur Architect Kft. építésziroda

A megújuló Mezőgazdasági Múzeum azt kívánja bemutatni, ami a ma emberét leginkább érdekli, például az élelmiszer-termelésről és -feldolgozásról, az egészséges táplálkozáskor, a környezetkultúráról.

A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeumot 1896-ban alapította Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, de a történet nem 120 éve, hanem évtizedekkel korábban kezdődött – mondja az alapítás előzményeiről dr. Estók János, az intézmény főigazgatója.

– A legerősebb agrár-érdekképviseleti szervezet, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület fogta össze a mezőgazdasági múzeum alapítására irányuló elképzeléseket, így jött létre 1869-ben a kertészeti kiállítás, pár évvel később pedig az ebből kinövő Gazdasági Múzeum. A Városligetben 1896 májusában megnyílt országos millenniumi kiállításon mutatták be azt a rendkívül gazdag mezőgazdasági, erdészeti, vadászati és néprajzi anyagot, amelynek egy része az ekkor alapított Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményeinek törzsanyagába került.

Ebből a szellemiségből, az alapítók szándékaiból mit örökölt meg a mai múzeum?

– Az alapítás legfontosabb tényezője az a társadalmi kezdeményezés volt, amely mögött gazdasági igény állt. Ez a szemlélet napjainkig jellegzetessége a múzeumnak. A cél már a kezdetekkor is az volt, hogy a teljes agrárvilág megjelenjen a múlt bemutatásával és a jövő lehetőségeinek felvázolásával. A mai napig is igyekszünk ezt megvalósítani. Azt gondolom, sikerrel, hiszen múzeumunk az ország egyik legnépszerűbb szakmúzeuma. Látogatóink száma a korábbi évekbeli kilencvenezer főről tavaly százhatvanezerre nőtt, idén év végéig pedig szeretnénk a kétszázezredik látogatót is köszönteni. Jelentősen növekedett a külföldi vendégek száma is. Megnyitottuk a csodálatos műemléképületnek a látogatók elől eddig elzárt tereit, emellett igazi családi múzeum vagyunk, ahová nagyszülők és szülők hozzák vissza unokáikat, gyermekeiket. Szeretnek bennünket a látogatók, és ez a megújulásra kötelez. Ehhez a múzeum épületének teljes körű rekonstrukciójára, és kiállításainak, szolgáltatásainak a megújítására van szükség. Mi készen állunk erre.

A mostani Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár milyen helyet foglal el a nemzetközi mezőnyben?

– Büszkék vagyunk rá, hogy olyan nemzeti értéket képviselünk, amely nemcsak alapítását tekintve első, hanem ma is Európa legnagyobb mezőgazdasági múzeuma. De nem elsősorban a kiállítás nagysága a lényeg. Arra törekszünk, hogy a mezőgazdaságnak ne csupán egy szelete – mondjuk a régi magyar háziállatok fajtái vagy a földművelés technikájának fejlődése – legyen látható. A megújuló Mezőgazdasági Múzeum azt kívánja bemutatni, ami a ma emberét leginkább érdekli, például az élelmiszertermelésről és -feldolgozásról, az egészséges élelmiszerekről, a környezetkultúráról. Ide értve a vidéki életet, a vidéki emberek mindennapjait is. Múzeumunkat okkal nevezhetjük a vidék fővárosi kapujának.

Ebbe a komplexitásba hogyan fér bele a múlt bemutatása mellett a jövő felvázolása?

– Történeti kiállításaink is bemutatják a jelent, azaz összekötjük a múltat a jelen kihívásaival.  Például nemrég volt egy bemutatónk a falu és a víz témakörében, amelyen a hagyományos vízvételi technikákat, az állatok itatását éppúgy szemléltettük, mint a számítógéppel vezérelt öntözést vagy élővizeink veszélyeztetettségét. Mindez, tudjuk, nemcsak a ma itt élők problémája, hanem a következő generációké is, ezért gondoljuk azt, hogy amíg lesz élet a Kárpát-medencében, addig ennek a múzeumnak lesz mondani- és bemutatnivalója. Emiatt is fogadunk be szívesen agrárszakmai rendezvényeket. Rendszeresen teremtünk találkozási alkalmakat, ahol a termelők kapcsolatba kerülhetnek a fogyasztókkal. Rendezvényeinkkel kilépünk az épület falai közül a Széchenyi-szigetre, ahol a múzeum épületegyüttese áll. Erre kevés múzeum képes, mivel a lehetőséget a városligetbeli elhelyezkedésünk kivételes adottságának köszönhetjük.

Ha már szóba került, nézzünk szét a múzeum falain kívül: a Városliget megújulásához kapcsolódó viták mennyiben érintik a Mezőgazdasági Múzeumot?

– Kevés figyelem irányult eddig ránk, a mi múzeumunkra, a városligeti Vajdahunyadvárra, inkább az új épületek elhelyezése, funkcionalitása volt napirenden. Ezt az is magyarázza, hogy a Mezőgazdasági Múzeum most és a fejlesztést követően is vitathatatlanul szerves egységet alkot a nagy egésszel, a környezetével. Ebben a megújuló, korszerű kulturális szövetben, ami létrejön, mi csak erősödni fogunk. Ha már itt lesz a Magyar Zene Háza és a Nemzeti Galéria, az olyan természetes szinergiákat teremt, amelyekkel élni fogunk. Az pedig, hogy még a Néprajzi Múzeum is a közelünkbe kerül, páratlan lehetőségeket kínál – ilyen mezőgazdasági múzeum nincs Európában. Mondok erre egy egyszerű példát: a Néprajzi Múzeumban bemutatják majd, hogy milyen hagyományok, milyen rítusok kapcsolódnak a kenyérsütéshez, a kenyér megszegéséhez, mi pedig megmutatjuk, hogy milyen gabonából sütötték ezt a kenyeret, sőt, azt is, hogy miként nemesítették hozzá a búzát. Ráadásul a szomszédunk lesz a Magyar Zene Háza, amely számunkra egy újabb kapcsolódási pont, hiszen a Vikár Béla, Bartók Béla vagy Kodály Zoltán munkásságával fémjelzett magyar zenei világ szorosan kötődik a magyar, a kárpát-medencei falusi emberek munkájához, kultúrájához, mindennapi életéhez. A tervezett fejlesztések nyomán tehát létrejöhet – pontosabban világszínvonalon megújulhat – Budapest egyedülállóan különleges, sokszínű kulturális szabadidőparkja, amelynek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum egy népszerű, egyedi értéket hozzáadó alkotóeleme.

Az interjú a Liget Város újságban jelent meg.

Ha a hírek szerelmesei vagyunk, akkor könnyen élhetünk abban a tévhitben, hogy ha csak egy utcakövet is arrébb kell mozgatni, akkor az egy fél erdőnyi fa kivágásával kell, hogy járjon. Arról már kevesebbet hallani, hogy sok fa nem azért tűnik el a helyéről, mert kivágták, hanem egyszerűen arrébb költöztették. A faátültetés varázslatos, ám egyre köznapibb folyamat: az előnevelt fákat is át szokták ültetni a faiskolákból a végső helyükre. Sőt, Budapesten már a ’30-as években Király Lajos főkertész vezetésével is elég nagy számban ültettek át fákat az Állatkert területén. A következő nagy faátültetési hullám, napjainkban, a Városligetet érinti majd. A kezdeti lépéseket, az első átültetéseket az a világhírű, német Opitz GmbH végezte el a parkban, amely fél évszázada foglalkozik ilyesmivel. Dieter Opitz hetvenes években alapított cége volt az is, amelyik egy erdőcskét telepített Párizs szívébe a Francia Nemzeti Könyvtárhoz. A módszer pedig igazán modern és megkapó: egy hatalmas géppel földlabdástul kiemelik a földből a fát, és átviszik az új helyére. Tom Braammal, Dieter Opitz vejével, a cég jelenlegi vezetőjével beszélgettünk. 

Mondhatjuk, hogy manapság már teljesen természetes dolog több évtizedes fákat átültetni? 

Tulajdonképpen az, hiszen vannak olyan fák, amelyek valamilyen oknál fogva nem a megfelelő helyen állnak. Ezeket nem kivágják, hanem áthelyezik - végső soron ilyen egyszerű a dolog. 

Lehet, hogy Önnek ez már egy mindennapos dolog, de azért alapvetően nem gyakran lát ilyet az egyszerű halandó. 

Könnyen lehet, hiszen egyedi eljárást alkalmazunk. Az átültetéshez használt hatalmas gépeket mi magunk gyártjuk és szereljük össze. Egész Európában dolgozunk velük, így Svédországtól Törökországig bejártuk már a kontinenst.

Mióta foglalkoznak ezzel?

Több mint ötven évvel ezelőtt, apósom alapította a cégünket, azóta foglalkozunk fák átültetésével. Ennyi idő alatt nagyjából egymillió fát telepítettünk egyik helyről a másikra; ezek között persze voltak kisebbek és nagyobbak egyaránt. Az átültetés egyébként nem csak arról szól, hogy áttesszük a fát a megfelelő helyre, legalább ilyen fontos az utógondozás is. Nem csak a gép a lényeg, hanem az kertész is, aki majd odafigyel az átültetett fára. 

Mit jelent az utógondozás?

Először is fontos, hogy megfelelően kitámasszuk, rögzítsük a fát, nehogy egy erős szél megbillentse, vagy kidöntse. A körülötte lévő talajt is kezelni kell: például beoltani speciális gombákkal, fellazítani, hogy a fa gyökerei új erőre kaphassanak és visszanőjenek. Ha az ember jól csinálja és rendszeresen locsolja a fákat, legalább 3-5 éven keresztül, akkor 95 százalék az esélye, hogy megmaradnak az átültetés után.

Az egyik kulcs azért továbbra is ez a kissé futurisztikus gép. Hogyan született meg az ötlete?

Apósom évtizedekkel ezelőtt kezdett el gondolkodni valamilyen ehhez hasonló megoldáson, mikor látta, hogyan ültetik át a fákat az Egyesült Államokban. Az sem volt rossz módszer, de nem a legjobb a fáknak. Úgyhogy fogta az ő elképzelésüket és átdolgozta, tökéletesítette. 

Melyek a főbb kihívások a faátültetés során?

Kihívás mindig van! Itt, a Városligetben például sokfelé vezeték fut a levegőben, szóval meg kell oldani azt, hogy a szállításnál elférjenek alattuk a fák, és sokszor nehéz úgy manőverezni a forgalomban, hogy közben egy öt-hat méteres fát visz az ember. Ha magát a munkát nézzük, akkor egyébként tényleg olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Egyszerűen fogjuk a fát, kivágjuk a földből és átvisszük az új helyére.

Igen, de mi a helyzet a fákkal? Úgy hírlik, elég érzékeny élőlények, nem feltétlenül tűrik jól a helyváltoztatást. 

Természetesen meg kell vizsgálni, hogy az adott fa egyáltalán alkalmas-e arra, hogy arrébb vigyük. Mekkora, egészséges-e, elég erős-e, van-e elég gyökere, stb.

Ha jól tudom, átültetéskor elvágják a gyökereiket - ez nem érinti végzetesen őket?

Elvágjuk a gyökerek egy részét, de természetesen nem mindegy, hogyan. Adott esetben még akár jó is lehet ez a gyökérnek, a faiskolákban is ezt csinálják. Néhány évente muszáj megmetszeni a gyökereket is így kialakulhatnak azok a kompakt gyökérlabdák, amelyek sok-sok sűrű apró finom gyökérből állnak, amelyek 2 mm-nél is vékonyabbak. Ezek a finom hajszálgyökerek a fa növekedésének garanciái. A fának alapvetően nem óriási gyökerekre van szüksége, hanem ezekre a kisebbekre. Ezeken keresztül szívja fel ugyanis a vizet és a tápanyagokat, a nagyobbak alapvetően a megtámasztást szolgálják. 

Hogy néz ki egyébként a gyakorlatban lépésről-lépésre egy fa átültetése?

Mindig végzünk feltárásokat, amikor kutatóárkokat ásunk a fák körül azért, hogy megnézzük, merre futnak például a különböző vezetékek. Aztán persze azt is megvizsgáljuk, hogy milyen a gyökér szerkezete és elhelyezkedése. Ha mindent rendben találunk, van elég gyökér is, akkor mehet az átültetés. Ez úgy néz ki, hogy egy körásó gép segítségével kivájunk egy gödröt, ahová majd a fa kerül, aztán a fát a gyökere körül lévő földlabdával együtt kiemeljük a földből és átemeljük, beültetjük az új gödörbe. 

Minden fa átültethető?

Igen, de nem mindegyikhez van szükség ezekre a gépekre, van ahol elég az emberi erő, illetve vannak olyan óriások, ahová már daruk kellenek, de a lényeg az, hogy a gyökérzet rendben legyen. Ha megfelelő minőségű gyökerei vannak a fának és meg tudjuk majd adni neki az utógondozást, locsolást, akkor gond nélkül átültethetjük.

Gyanítom, hogy évről-évre egyre több a munkájuk. 

Igen, különösen vidéken dolgozunk sokat, ma már ott sem szívesen vágják ki a fákat. Korábban, ha útban volt egy fa, mondjuk egy építkezés miatt, akkor kivágták, aztán valahova a közelbe ültettek újakat egy faiskolából, de azokkal várni kellett újabb 20-30 évet, hogy akkorára nőjenek, mint amiket kivágtak. Bár lehet nagyobb fákat is venni, de az már elég drága. Úgyhogy nem éri meg, ez esetben az átültetés sokkal olcsóbb. 

Hol van a legtöbb munkájuk?

Németország déli részén van a legtöbb, de nagyon sok munkánk van Ausztriában, Olaszországban, Törökországban, Szlovákiában, Magyarországon, Svédországban, Belgiumban, Hollandiában, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban. Szinte mindenhol Európában. 

Mi a legfontosabb ahhoz, hogy valaki ezt a munkát tudja csinálni?

A türelem és a nyugalom. Szinte mindegyik faátültetés más és más. Egyszerűen nem lehet rutinból csinálni, csak türelemmel megy.

Miért szereti a munkáját?

Sokan vannak, akik tájépítészettel foglalkoznak. Vannak, akiknek ehhez fákat kell kivágniuk. A környezet megfelelő alakításához ez is hozzátartozik. Az is egy kemény munka. De, ha van lehetőség arra, hogy ne pusztítsuk ki ezeket a fákat, hanem inkább csak ültessük át őket, akkor miért ne tegyük? Az emberek általában szeretik és támogatják azt, amit csinálunk. Ez egy kifejezetten pozitív megítélésű munka, hiszen jót teszünk a környezetünkkel. Minden nap egy jó nap, minden nap valami jót teszünk.