A fákra általában úgy gondolunk, mint az állandóság jelképeire. Olyan hatalmas növényekre, amelyek ott élik le egész életüket, ahol születtek. Pedig, ha a Liget fái mesélni tudnának, kalandos történeteket hallhatnánk utazásaikról. Jó néhány közöttük évtizedekig máshol élt, felnőtt korában ültették át mai helyére. Már József nádor idejében is voltak faátültetések, de a földalatti vasút meghosszabbítása idején is számos fa áttelepítéséről gondoskodtak a kertészeti szakemberek. Hiszen az átültetés - éppúgy, mint az ültetés, a koronaalakító metszés vagy éppen a plombálás - egyike a parkok fenntartása során időről időre felmerülő szakmai feladatoknak. Jelenleg is folynak faátültetések a Városliget térségében, a Liget parkjában és a szomszédos Állatkertben is. Utóbbi az egykori Vidámparktól visszakapott területét alakítja át állat- és növénykertté. A területrendezési munkák keretében eddig félszáz kisebb-nagyobb fát költöztettek új helyre a ma elérhető legkorszerűbb technológiával. Érdemes visszatekinteni a múltba és felidézni, mikor és hogyan költözködtek korábban a városligeti fák. A közterületekre telepített fák élete ugyanis szinte kivétel nélkül költözködéssel kezdődik, amikor a faiskolákban gondozott csemetéket - még szabad gyökérzettel - kiemelik és véglegesnek szánt helyükön elültetik.

A Liget használati szokásainak és szabályainak derűs története

Ahogy a 19. század utolsó negyedében egyre gondozottabbá, parkjellegűvé vált az egykori

Városerdő, és rohamosan növekedett használóinak száma, megoldásra váró kérdésként merült

fel a telepített növényzet megvédése, mert gyakori volt a rongálás. Sokan úgy gondolták, hogy a fővárosi, közösségi tulajdonban lévő nyilvános parkban - mivel nincs tiltva -, bármit megtehetnek. A sétányokon virágot szedhetnek, a fákról gallyakat tördelhetnek, viselkedésükkel másokat zavarhatnak. Aktuálissá vált a park- és sétányhasználat korábban nem létező normáinak meghatározása.

A jégvártól a szinkronúszó medencéig

Szebbnél szebb felvételek érkeznek ezekben a napokban a vizes vb városligeti helyszínéről, a tóban felépített szinkronúszó medencéről. Nem ez az első alkalom, amikor különleges építménynek ad helyet a Városligeti-tó. Elődeink már a 19. században rájöttek, hogy kiváló rendezvényhelyszín a könnyen megközelíthető, gyönyörő fekvésű vízfelület. Ráadásul télen is kiválóan használható, amikor mindenütt jég borítja.

Az 1890-es évektől látványos jelmezes mulatságokat rendeztek a befagyott Városligeti-tó jegén. A jégünnepélyek forgatókönyve a következő volt: több száz egyleti tag közreműködésével, hóból, jégből díszleteket építettek, majd előadtak egy jégre komponált, nagyszabású, látványos mesét. Az egyleti tagok 1893-ban egy farsangi történetet adtak elő. A történet szerint a karnevál hercege kiszabadította a jégvárban raboskodó szíve hölgyét, Schönfeld Vilma kisasszonyt, majd az egybekelést nagyszabású báli forgataggal ünnepelték.

Anonymustól Szent Kristófig

Sokan nem is tudják, hogy az ország egyik leggazdagabb köztéri szoborparkjának ad otthont a Városliget. Főbejáratánál a Millenniumi emlékmű méltóságteljes szoboregyüttese fogadja a látogatókat. Beljebb, a sétányokon pedig különböző korokból származó, változatos témájú alkotások sorakoznak. Virtuális sétán első részében az 1. világháború előtt készült városligeti szobrok közül azokat mutatjuk be felavatásuk időrendjében, melyek napjainkban is láthatók.

1832 A Városliget tervezője, Nebbien Henrik az 1810-es években a park fái között a nemzet nagyjainak emlékszobrait szerette volna elhelyezni. Kisfaludy Károly halála után a költő barátai 1832-ben gyűjtést szerveztek, hogy felállítsák a leendő nemzeti pantheon első emlékművét. A Kisfaludy szobrot végül nem a ligeti tó egyik szigetén, hanem a Nemzeti Múzeum kertjében helyezték el.