Városligeti cirkusztörténet - 1. rész
A cirkusz szerelmesei számára emlékezetesenek ígérkezik a most induló év: 2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. Külön öröm, egyben a hazai cirkuszművészet elismerése, hogy a jubileumi év nyitányának a magyar főváros a helyszíne. Ezekben a januári napokban a városligeti cirkusz porondjára figyel a nemzetközi cirkuszvilág. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon tizenöt ország 126 artistaművésze mutatja be különleges attrakcióit, a vendégek között pedig ott lesz a legendás artistaművészek, neves cirkuszigazgatók egész sora. Ebből az alkalomból idézzük fel a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi élet történetét, különös tekintettel az 1889-ben állandó otthonra talált, azóta itt működő Fővárosi Nagycirkuszra.
A 19. század elején még Városerdőnek nevezett kirándulóhely látogatóit a kezdetektől szórakoztatták alkalmi vándortársulatok, bohócok, artisták. Amikor az 1868-as kiegyezést követő években rohamosan megnőtt a Városliget népszerűsége, az első állandó cirkuszi vállalkozás is megjelent a vurstliban. A Barokaldi Cirkusz alapítója, Giuseppe Baroccaldi (1827–1915) az itáliai Modenában született. Barokaldi első pesti fellépései idején, 1863-ban a cirkuszi porondot még csupán egy kötél választotta el a vurstli többi mutatványosától. Az artistabaleset miatt sántító olasz bohóc 1871-ben telepedett le véglegesen a magyar fővárosban. Ponyvából és deszkából épített cirkuszi sátrat a vurstliban, ahol évtizedeken át szórakoztatta a városligeti közönséget. Olcsó cirkusza halála után is a pesti gyermekek kedvence maradt, Néparéna néven egészen 1938-ig működött.
A Vasárnapi Újság elismerően írt Barokaldiról 1906-ban, működése harmincéves jubileumán: „A vurstli évtizedek óta legismertebb és legnépszerűbb alakja Barokaldi József, az öreg cirkuszos. Nagyszerűbb cirkusz rengeteg sok van a világon, de jobb, kedvesebb, hálásabb, odaadóbb publikuma egyetlenegynek se lehet. Az öreg Barokaldi cirkusza valóságos elpusztíthatatlan képeskönyve lett Budapest gyermekvilágának és minden új generáció új közönséget hoz neki. Harminc esztendeje tódul a főváros gyermekserege a cirkuszába és szeretik kicsinyek s nagyok.” Zerkovitz Béla, az ismert zeneszerző így emlékezett vissza felnőttként a gyermekkori cirkuszi élményre: „Nagyobb tisztelettel néztem erre a bohócra, mint jóval később a műegyetemi tanáraimra.” Hiába volt olcsó a belépő Barokaldi cirkuszába, így sem futotta mindenkinek jegyre a vurstli kispénzű közönségéből. A korabeli fotón potyázó gyereksereg lesi az előadást, felkapaszkodva a cirkusz kerítésére.
A felnőttek érdeklődését is magával ragadó, világvárosi színvonalú ligeti cirkuszi előadásokra az 1880-as évek végéig kellett várni. De hogyan került az állandó cirkusz épülete épp az Állatkertbe? Nem meglepő a válasz: pénzügyi okokból. Az 1866-ban alapított Állatkertet azt első időkben egy magánvállalkozás működtette, mely állandó anyagi gondokkal küzdött. A csökkenő bevételek ellensúlyozására különleges artista produkciókat és külföldi cirkuszi társulatokat is fogadtak. Egy városligeti vendégjátékon mutatkozott be 1888-ban Eduard Wulff társulata is. A Wulff-féle társulat téli tartózkodási helye a németországi Mühlhausen volt. Innen elindulva járták be nyaranta, ménesnyi idomított lóval Európa országait.
Sikeres budapesti fellépésüket követően, 1889-ben a főváros megállapodott Wulff Ede igazgatóval egy állandó cirkusz felépítésére és működtetésére az Állatkert területén. Mivel akkoriban nagyon féltek a cirkuszi tüzektől, Wulff korszerű megoldásnak számító, szétszedhető és összerakható szerkezetű vasvázas építményt állított fel, amelynek falai hullámbádogból voltak. Az épületről így írt a korabeli sajtó: “Méltán mondható a technika mesterművének. Az egész szerkezet, valamint a helyek talapzatai kovácsolt vasból, a falak burkolatai pedig hullámbádog lemezekből készültek. A helyek alatt köröskörül vasboltozat van, ezek alatt a művészeknek öltözői, szintén vasból, úgyhogy a tűzveszély annál is inkább teljesen ki van zárva, mivel az 50 méter hosszú és 15 méter széles istálló külön épületet képez.”
A városligeti állandó cirkusz működését megalapozó Wulff Ede neves német cirkuszi dinasztiába született 1851-ben. Már apja, Lorenz Wulff is híres lóidomító és cirkusztulajdonos volt. A budapesti Állatkertbe települt cirkuszt 1889. június 27-én nyitotta meg, nagy sikerű ünnepi előadással. Innen számítjuk a Fővárosi Nagycirkusz történetét. Attól kezdve, hogy az állandó cirkuszépület elkészült, Wulff évi 25 ezer korona bérleti díjat fizetett az Allatkertnek. Május elejétől szeptember végéig tartottak előadásokat a fűtés nélküli épületben, általában a hétköznapokon egyet, hétvégéken kettőt. A Wulff-féle cirkuszi előadások fő attrakcióját, a kor szokása szerint, a lovasszámok jelentették. A cirkuszépület melletti istállókban 60–80 idomított lovat tartottak egyszerre. A tizenkét tarka csődör szabadidomításával a cirkusz igazgatója személyesen lépett fel esténként.
Az első évek kasszasikerei után a közönség érdeklődése csökkent, ezért Wulff Ede 1895-ben felhagyott a pesti vállalkozással. Az épületet eladta egy konzorciumnak, melynek az állatkerti részvénytársaság is tagja volt. A hatalmas építményt elnevezték Városi Cirkusznak és szenzációsnak hirdetett, alkalmi társulatok fellépésével próbálták hasznosítani. Szakértelem híján kevés sikerrel. Több évben, a nyári szezon alatt, egyetlen előadás sem volt. Néhány előadásra visszahívták Wulff Ede társulatát, de ez sem segített. A konzorcium az 1900-as évek elején csődbe ment. Hasonlóan az Állatkerthez, a cirkuszépület is a főváros tulajdonába került. Ekkor sikerült, húsz évnyi vergődés után, végre tartós megoldást találni. Az 1904-ben meghirdetett pályázat nyerteseként az orosz származású Beketow Mátyás (1867–1929) vette át az üzemeltetést, aki kisebb megszakításokkal, egészen 1928-ban bekövetkezett tragikus haláláig igazgatta a városligeti cirkuszt.
Az Orjolban, 1867-ben született Matvej Ivanovics Beketow, a cári hadsereg egykori katonája, cirkuszi pályafutását egy koppenhágai társulatban kezdte mint bohóc. Később malacokat idomított, majd lovakkal kezdett foglalkozni. Lovaival bejárta az öreg kontinens nagyvárosait. Berlinben, majd a Monarchia fővárosában, Bécsben működtetett Olympia–Beketow Circus néven színvonalas társulatot. Már elismert cirkuszi tekintélynek számított, amikor a magyar főváros bérleti szerződést kötött vele.
Miután a ligeti cirkuszépületet bérbe vette, berendezkedett Pesten. Szép házat vett a Lendvay és Bajza utca sarkán, ott nőttek fel a következő évtizedekben gyermekei: Paula és Gréte leányai, mindketten jónevű műlovarok és Sándor fia, ugyancsak cirkuszi lovas, a későbbi cirkuszigazgató. 1904. április 30-án addig Pesten soha nem látott műsorral nyitotta meg a saját költségén teljesen felújított cirkuszt. A nagyszerű első szezon megalapozta az új igazgató tekintélyét a közönség szemében. A pestiek ettől az időtől fogva a Városi Cirkuszt csak mint Beketow Cirkuszt emlegették és gyakran látogatták előadásait. Beketow igyekezett megőrizni a magas színvonalat. Az első világháború előtt több mint száz lovat, valóságos cirkuszi ménest tartott istállóiban. A pesti kiruccanásokat kedvelő uralkodó, Ferenc József két alkalommal is vendége volt a népszerű cirkusz díszpáholyának.
Beketow Mátyás 1904–1919 között jelentősen átalakította a cirkuszépületet. A korábbi légszeszvilágítást villanyra cserélte, készíttetett egy három méter mély, vízi produkciókra alkalmas betonmedencét is a porondon. Új pénztárépületet, öltözőket, raktárépületeket épített. Jelentős befektetései ellenére a bérleti jogát az I. világháborús összeomlást követő zavaros években elveszítette. De nem adta fel, 1923-tól ismét ő lett a ligeti cirkusz bérlője. Ám az 1920-as évekre megváltozott a közönség érdeklődése. Ekkor már elmaradtak a korábbi sikerek. A Pesti Hirlap 1929 áprilisában, címoldalán kürtölte világgá, hogy "Beketow Mátyás, a népszerű pesti cirkuszigazgató a Dunába ölte magát". Mindenki előtt világos volt, hogy az elkerülhetetlen anyagi csőd elől menekült az öngyilkosságba. Halála után fia, Beketow Sándor vette át, a család megbízásából, a cirkusz irányítását. Még fél évtizedig tartott a Beketow korszak, melynek a beköszöntő gazdasági válság vetett véget. 1934-ben a Beketow-család visszaadta a bérletet a fővárosnak, ezzel lezárult a Fővárosi Nagycirkusz történetének egy három évtizedes, eseményekben gazdag időszaka.
Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) egykor.hu / Ády (1/2) Wikipédia, 2015 (2) Vasárnapi Újság, 1906. 26. szám (3) Új Idők felvétele, Élet a régi Városligetben, 2013. 64. oldal (4/1) Vasárnapi Újság, 1868. 23. szám, 273. oldal (4/2) Élet a régi Városligetben, Bp., 2013. 66. oldal (5) Élet a régi városligetben, Bp., 2013. 64. oldal (6, 8/1-3) Dr. Szekeres József: A fővárosi nagycirkusz története, Bp., 1966 (8/2) Élet a régi Városligetben, Bp., 2013. 66. oldal (10/1) Vasárnapi Újság, 1911. 40. szám (10/2) Wikipédia / dr. Varga József
