Városligeti cirkusztörténet - 2. rész

2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál színhelye a Fővárosi Nagycirkusz városligeti épülete. Az ünnepi alkalomból bemutatjuk, sok korabeli képpel illusztrálva, a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi életetet. Az első rész a kezdeti időszakról szólt, ezúttal a Nagycirkusz születésével és történelmi korszakokon átívelő történetével folytatjuk a jubileumi múltidézést.

Az első ligeti cirkuszigazgatók, akik kivétel nélkül külföldről érkeztek, igyekeztek évről-évre híres nemzetközi attrakciókat szerződtetni. A városligeti állandó cirkusz történetének első fél évszázadában alig találunk hazai artistákat a fellépők között. Kisebb szenzációnak számított annak idején, hogy Beketow Sándor, aki apja, Beketow Mátyás halála után átvette a cirkusz irányítását, 1933-ban egyszerre hat magyar számot is szerepeltetett műsorában. Kedvező változást ezügyben az első, artista körökben kiterjedt hazai kapcsolatrendszerrel cirkuszigazgató, Fényes György (1882–1959) hozott. Működése idején előbb a Néparéna, majd annak 1938-as lebontása után a Nagycirkusz fellépői között is megszaporodott a magyar bohócok és artisták létszáma.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
A művészek képzeletét mélyen megragadta a városligeti mutatványosok és a cirkusz világa. A baloldali fotón a Barokaldi Cirkusz, a későbbi Néparéna a vurstliban, megépítése idején, jobbról pedig Aba-Novák Vilmos 1930-as években készült festményén (1)

 

Az 1930-as évektől egyre gyakrabban fordult elő, hogy neves színészek is fellépéseket vállaltak a cirkuszi porondon. Például 1934 nyarán a Vígszínház tásulatának tagjai szerepeltek A cirkusz csillaga című produkcióban. A Pesti Futár tudósítása szerint özönlöttek a nézők a cirkuszba, mint az ingyenuszodába: „A legjobb magyar színészek csörgősapkát tettek fel. Góth Sándor lóra ült, Góthné zenebohóc családanyát játszik, Mály Gerő a legjobb stallmeister. Gombaszögi Ella cirkuszigazgatót alakít, s az egész csodás produkciónak a tetején ott ragyog egy új csillag, Rökk Marika. Röpköd a hátaslovon, felugrik a földről a ló hátára, a kitűnő Jávor Pál elé ugrik, s aztán hátraröpül mögéje, közben vágtatnak. Ezerféle produkciót csinál, fent a kötélen nyaktörő mutatványokat végez. Artistalány, aki színésznő lett, aztán visszament a cirkuszba. Úgy várják, mint a friss vizet. Szomjaznak rá.” Rökk Marika Bécsben is megismételte ezt a cirkuszi produkciót, ott is hatalmas közönségsikert aratva. Egy év múlva pedig már német cirkuszi témájú filmben kapott főszerepet.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Rökk Marika mint cirkuszi műlovarnő az 1935-ben, Werner Hochbaum rendezésében készült, Leichte Kavallerie (Könnyűlovasság) című német film plakátján egy korabeli filmmagazin címlapján (2)


Fényes György 1936-tól vette át a Ligetben a cirkuszi élet irányítását. A Fényes-család több szálon kötődött a városligeti mutatványos világhoz. Az apa, Glanz Márton zenebohócként vált ismertté, az édesanya pedig, özv. Fényes Mártonné néven, a híres ligeti panoptikum tulajdonosa volt. Az ifjú Fényes György városligeti vendéglőket működtetett sikerrel, és már vagyonos emberként fordult a cirkuszi vállalkozás felé. Előbb a vurstliban működő Néparénába szervezett olcsó, népszerű gyerekprogramokat. 1936–1943 között pedig kibérelte a Városi Cirkusz épületét is, így – elsőként – kezébe került a teljes városligeti cirkuszi élet irányítása. A visszaemlékezések szerint nagy gondot fordított a cirkusz nézőterének, helyiségeinek tisztaságára és környékének rendjére. Igazgatói működése idején teljesen felújíttatta az egész épületet. Új felirat is került a főbejárat fölé és a plakátokra: Fényes Fővárosi Nagy Cirkusz. Ez az első változata az intézmény ma használatos Fővárosi Nagycirkusz elnevezésének.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
A Néparéna és a Fényes Fővárosi Nagy Cirkusz plakátjai és műsorfüzetei az 1930-as évekből. A két jobboldali reklámgrafikát a neves festőművész, Pólya Tibor tervezte (3)

A Fényes Fővárosi Nagy Cirkusz programjában összefonódtak a cirkuszi és varieté elemek. Az évről évre megújuló előadások első fele általában erősebben cirkuszi jellegű volt, vadállat- és lovasszámokkal, trapéz akrobatákkal, zsonglőrökkel, bohócokkal. A szünet után következett a gyakran cselekménykeretbe helyezett varieté dzsesszzenével, revütáncosokkal. Közönségsikert aratott 1937-ben a Rivels-testvérek fellépése. A magyar artisták közül a Hortobágyi-ugrócsoport szerepelt, és lehetőséget kapott a bemutatkozásra a porondon az ifjú Eötvös Gábor (1921–2002) zenebohóc is, aki híressé vált számában évtizedeken át, több nyelven, megunhatatlanul kiáltotta a poént: Van mááásik!!!

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Eötvös Gábor és felesége, Picard Mariska cirkuszkocsiban született, akárcsak később a közös gyermekeik.  Az 1960 körül készült képen a 4 Eötvös zenehumorista: a család több generációja szerepelt a porondon (4)


Fényes György utolsó cirkuszi szezonja az 1943-as volt. A szövetségesek bombázásai miatt 1944-re a főváros már nem adott ki játékengedélyt. A háború után pedig a reakciósként elkönyvelt Fényes nem kaphatott működési engedélyt. Ezzel, hasonlóan a Városliget több más intézményéhez, lezárult a cirkusz működésében egy korszak.  Az ostrom időszakában, 1944–45 telén a német csapatok istállót létesítettek a cirkusz épületében, a tetőt pedig több bombatalálat is érte. Az élet 1945 tavaszán meglepően gyorsan újraindult. A szociáldemokrata párthoz közel álló artisták – a Göndör-testvérek és Árvai Rezső – szerezték meg az értékes játékengedélyt. A cirkusz környékéről elhordatták a háborús törmeléket és az épületet alkalmassá tették az 1945. május 1-jei gyermekelőadásra. Négy évig működtették, egyre gyakoribb politikai támadásoknak kitéve, a Fővárosi Nagycirkuszt, amely nem kerülhette el a sorsát: a többi magánvállalkozáshoz hasonlóan, 1949 szeptemberében ellenszolgáltatás nélkül államosították.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
A Fővárosi Nagycirkusz épülete 1949-ben, nem sokkal az államosítás előtt (5)


Az állami irányítás alá került Fővárosi Nagycirkusz 1950. május 1-jén Köszöntünk Budapest! című műsorával indította az első évadot. Az 1950-es évek előadásai, a nagynevű külföldi produkciók hiányában, közelítettek a varieté és a revü műfajához. Zenekari számok, kabaré jelenetek, táncosok és parodisták jelentek meg a műsorban. Állandó vendégként léptek fel a cirkuszban a korszak ismert színészei: Latabár Kálmán és Latabár Árpád, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Bilicsi Tivadar, Kiss Manyi. A közönség tódult az előadásokra, ahol felszabadultan nevethetett, szórakozhatott és egy kis időre elfeledhette a Rákosi-korszak nyomasztó hétköznapjait.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Telt ház, mosolygó emberek a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén 1955-ben (6)


Az 1950-ben létrehozott Állami Artistaképző Iskola első végzős tanítványai 1955-ben mutatkoztak be a nagyközönség előtt. 1953-tól egyre gyakrabban szerepeltek a ligeti porondon a baráti országok állami cirkuszai is, csehek, lengyelek, keletnémetek, kínaiak. 1956 tavaszán nagy közönségsikert aratott a Moszkvai Állami Cirkusz vendégszereplése. Ősszel már kevésbé barátságos fogadtatásban részesültek az egyenruhában visszatérő „szovjet vendégek”. A Kádár-korszakot a Fővárosi Nagycirkusz 1958-ban egy szakmai fiaskóval kezdte.  A porondot nagy költséggel átalakítva, 1958 tavaszán bemutatták az új magyar vízirevüt. A nagyszabásúnak szánt produkcióról egy korabeli újságban nem épp hízelgő tudósítás jelent meg, mely szerint a műsorban egyetlen attrakció található: a víz.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Korabeli plakát és jelenet az 1958-ban bemutatott Magyar vízirevüből (7)

A televízió megjelenése az 1960-as évek fordulóján hatalmas lökést adott a cirkusz népszerűségének. A Fővárosi Nagycirkusz műsorai és művészei a tv-közvetítések eredményeképpen országosan ismertté váltak. A nemzetközi turnék révén pedig külföldön is megismerhették a magyar cirkuszművészetet. A korábban kenyérgondokkal küszködő artisták megbecsült művészek lettek, többen magas állami elismerésben is részesültek.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Derűs hangulatú, modern grafikájú cirkuszi plakátok az 1960-as évekből (balra), jobbra pedig egy párizsi vendégszereplés plakátja az 1970-es évek közepéről (8)


A cirkuszművészet megbecsültségének emelkedésével párhuzamosan a szakma és a közönség igényei is nőttek. Évente mintegy félmillió néző kereste fel a többször felújított, de mégis a századik évéhez közeledő városligeti épületet. Megszületett a döntés egy korszerű, új cirkuszépület felépítéséről. 1966 márciusában búcsúelőadással köszönt el megszokott otthonától a társulat, melyen  minden artista a legjobb mutatványával szerepelt. Az előadás végén bemutatták a nézőknek az új cirkuszépület makettjét, a következő napokban pedig megkezdődött az ország egyetlen kő cirkuszépületének bontása. Amíg az építkezés tartott, évekig egy, a Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében felállított, hatalmas sátorcirkuszban tartották az előadásokat.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Búcsúzik a cirkusz – a lebontásra váró épület homlokzata a múltat idéző évszámokkal 1896-tól 1965-ig (balról),  középen a cirkusz vasszerkezetének bontása 1967-ben, jobbra pedig az ideiglenes sátorcirkusz korabeli reklámképeslapon (9)


Öt év telt el a Városligetben állandó cirkuszépület nélkül. 1971. január 14-én ünnepi díszelőadás keretében nyitotta meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz második épülete. A társulat élén ekkor női igazgató állt:  Eötvös Gáborné Picard Mária (1921–2014), aki 1969 és 1983 között vezette sikerről sikerre a Fővárosi Nagycirkuszt. Ennek immár 47 éve. Azóta több mint 15 ezer előadás közel 30 millió nézője koptatta az épület lépcsőit és a nézőtér széksorait. A vurstli rég a múlté, a Vidámpark is elköltözött a Városligetből. A cirkusz viszont, minden válságos időszakot túlélve, fennmaradt és népszerűsége töretlen a 21. században is.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
Az ünnepi nyitó gálaműsor plakátja és az új cirkuszépület 1971-ben (10)

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz
A Fővárosi Nagycirkusz épülete a 10. évfordulón az előadásra érkező nézők kígyózó sorával (11)


Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) Vasárnapi Újság, 1909. 12. szám (1/2, 2/2) Élet a régi Városligetben, Bp., 2013. 67–68. (4) Dr. Szekeres József: A fővárosi nagycirkusz története, 1966. 98. (5) Fortepan / Eperjesi Gyula (6/2) Fortepan / Hámori Gyula (7/2) Fortepan / Kotnyek Antal (9/1) Fővárosi Nagycirkusz honlapja, fnc.hu (9/2) Népszabadság, 2009.02.15. (10/2) Fortepan / Urbán Tamás (11) Fortepan / Magyar Rendőr

1. RÉSZ