Amikor Susu vizsla autót vezetett a Liget útjain
A Liget faunájának alakulását az elmúlt két évszázadban döntően az emberi tevékenység határozta meg. Amikor a 18. század végén megtiltották itt a legeltetést és megjelentek a kirándulók, a városlakók hozták magukkal ház körüli állataikat is. A korabeli képek tanúsága szerint a Városliget kezdettől fogva kedvelt kutyafuttató hely volt. Már a legelső, az 1800-as évek első feléből származó ábrázolásokon feltűnnek a kirándulóerdő sétányain, tisztásain a gazdájukat fegyelmezetten kísérő vagy épp felszabadultan futkározó kutyák. Egészen a 19. század utolsó harmadáig nem volt jellemző, érthető okokból, hogy pihenés szándékával magányosan sétálgatott volna bárki a félvad, közvilágítás nélküli erdőcskében. Nők esetében ez szóba sem jöhetett, ha pedig egy férfi indult el egyedül az akkor még távolinak számító, városon kívül eső helyre, legalább a kutyáját feltétlenül magával vitte.
A Városligetbe igyekvők szokásos megállóhelye az akkor még fárasztó út után rendszerint valamelyik vendéglő volt. A legelső vendéglőt Pest városa 1795-ben építtette a Városerdőbe, hogy bérbeadásából megtérüljenek a fásítás költségei. A földszintes vendéglőépület, az 1820-as években kiépített Rundó szomszédságában, több mint száz évig fogadta a vendégeket. Egymást váltó bérlőkkel működött 1906-ig, ekkor bontották le. A vendéglő és környéke egy évszázadon át a Liget legforgalmasabb pontjának számított.
A szabadságharc bukásától a kiegyezésig terjedő időszakból is maradtak ránk bőségesen kutyás ábrázolások. Az 1850-es években elhanyagolttá vált a Városliget. Fejlesztésével, gondozásával évekig senki nem törődött, mégis népszerű kirándulóhely maradt. A változatos növényzet, a csónakázótó és a budai panoráma elhanyagoltan is vonzó sétálóhellyé tette a Ligetet. Amikor 1861-ben visszakerült a főváros fennhatósága alá, hozzáfogtak a rendbetételéhez. 1863-ra megtörtént a tó újraszabályozása, és ahol szükséges volt, újratelepítették a kipusztult növényzetet.
Ahogy egyre gondozottabbá, parkjellegűvé vált az egykori Városerdő, rohamosan növekedni kezdett a használóinak száma. Aktuálissá vált a park- és sétányhasználat korábban nem létező normáinak meghatározása. Kihelyezték az első figyelmeztető táblákat, amelyek elsőrorban a növényzet és a madarak védelmével, a fegyelmezetlen, mindenen átgázoló lovasokkal és a száguldozó kocsikkal foglalkoztak. Úgy tűnik, a kutyásokkal nem volt különösebb gond, mert a kutyák viselkedésére nem született külön szabályozás. Mozgásukat a korábbiakhoz képest egy olyan új szabály korlátozta némiképp, amely elsősorban gazdáikra vonatkozott, és így szólt: „Korláttal övezett gyepes területeken tartózkodni tilos.”
Jókai Mór Az Osztrák–Magyar monarchia írásban és képben című könyvsorozatban így mutatta be a Városliget legforgalmasabb részét, ahonnan a kutyák sem hiányozhattak: „A nagy, pompás cirkusszal átellenben találjuk a másikat: a nép cirkuszát. Itt is erőművészek mutogatják nyaktörő játékaikat, de csak szerény kerítéssel körülvéve, tízkrajcáros váltság mellett. S bár legtöbbször tömve van a nézőtér is, de kívül még egyszer annyi néző áll, akik ingyen részesülnek az élvezetben, sőt aki igazi gyönyörűséget akar magának szerezni, az fölmászik valamelyik fára. Körös-körül minden platán meg van rakva fiatal nemzedékkel, akiktől ezt az élvezetet kifigyelni lehet, de eltiltani bajos. És ezzel a népszerű cirkusszal kezdődik a népliget. Vasárnapokon és ünnepeken tízezrekre menő néptömeg szállja meg e népies mulatozás helyeit, minden néposztályt együtt lehet találni.”
Nem lenne teljes a városligeti kutyavilág bemutatása, ha nem emlékeznénk meg az Állatkertől. A Városliget legnépszerűbb intézménye jelentős szerepet vállalt a hazai kutyafajták védelmében és egyes ősi magyar pásztorkutyafajták megmentésében. Amikor a főváros tulajdonába került Állatkertet 1912-ben átépítették, egy kennelsort is kialakítottak a ragadozóház szomszédságában. Akkoriban ez nagy újdonságnak számított, az 1912-es állatkerti útmutató külön is kitért a közönségnek bemutatott kutyafajták kiválasztásának szempontjaira: "A házi eb (Canis familiaris L.) rendkívül sok tisztavérű példányát ismerjük: az állatkertnek nem lehet hivatása az, hogy mindezeket bemutassa. Csak a legjellemzőbbekre terjeszkednek ki a mi állatkertünkben. A magyar fajták, a göndörszőrű, fehér, mélyhangú komondor, simaszőrű, néha foltozott kuvasz és a kicsiny, fekete puli terelő kutyatermészetesen nem hiányzanak ezek sorából."
Az 1950-es évek elejétől ismét tartottak kuvaszt, komondort, pulit és pumit az újból benépesülő Állatkertben, de a tervszerű tenyésztés csak az 1960-es években indult újra Anghi Csaba (1901–1982) igazgató irányításával. Az 1964-ben megjelent Állatkerti útmutatóban ezt olvashatjuk: „Az Állatkert csakis olyan magyar pásztorkutyát törzskönyvez, amely jellegeiben minden tekintetben fajtatiszta. Minden más kutyát még akkor is selejtez, ha 5–6 ősi nemzedéke szerepel a pedigreeben (családfában). Az állatkert ugyanis nem pedigreet, hanem típusos, fajtatiszta pásztorkutyát tenyészt!" Különösen sokat tett az Állatkert az erdélyi kopó és az egyik legritkább magyar pásztorkutya, a mudi megmentéséért. Az állatkerti kutyatenyésztés 1980-ban ért véget, ekkor lebontották a kenneleket. Napjainkban a Parasztudvarban láthatók a ritka magyar kutyafajta, a mudi példányai.
A gyermekkönyveknek és az ifjúsági irodalomnak is visszatérő témája volt a Városliget. Tündérvilág a Városligetben a címe annak az 1920 körül megjelent ifjúsági regénynek, amelyiknek fontos szereplője egy kutya, Pylades. Az özv. Báthory Nándorné által írt, mai szemmel nézve kissé didaktikus történet főszereplője Ferkó, a kiscserkész, aki hűséges kutyájával barangol a Liget nevezetességei között. Rövid szemelvény ízelítőül, a Vajdahunyadvár udvarán játszódó kutyás jelenet életszerű, eleven leírásából: „– Pylades, Pylades! – kiált Ferkó. Sebesen szalad feléje a kutya, fülét hegyezi, szőrét felborzolja, farkát szűkölve befelé húzza – első szempillantásra meglátja az állatbarát Ferkó, hogy csakugyan valami szokatlan ijesztette meg. – No, mi az, öreg? - simogatja a megriadt ebet; – de az csak húzza, vonja gazdáját, előreszalad, csahol fel egy ablakba és megint fut vissza hozzá.”
A 2. világháborút követő évek egyik első bulvárhőse volt Susu, a Városligetben autót vezető német vizsla. Az egyik filmhíradó révén vált ismertté, majd újságcikkek sora tette népszerűvé. Az 1948-ban készült filmfelvételen egy elegáns, nyitott Aero sportkabriót vezetett. A sofőrülésben peckesen ülő kutya a kormánykereket tartva, ügyesen manőverezett az Andrássy úton és a Városligetben. Persze azért nem volt egyedül. Mellette ült, az anyósülésen gazdája, az autó- és motorsportban komoly tisztségeket betöltő Freud Elemér. Ő kezelte a pedálokat, amiket a kutya nem ért el. Susu képes volt egyenesben tartani a kocsit, és önállóan vette a kanyarokat is. A csodasofőr vizsla salakversenyek bemutatóin teljesen egyedül is vezetett, beállított gázzal, tíz kilométeres tempóban.
Az 1950-es évek végére a Városliget eléggé leromlott állapotba került. Területét a Rákosi-korszakban a Felvonulási tér kiépítése miatt megcsonkították. A megmaradt parkot és állami kézbe került intézményeit pedig, a népre hivatkozó kirakatpolitika jegyében, a rendszeressé tett tömegrendezvényekkel valósággal kizsigerelték, miközben a fejlesztésre nem fordítottak se pénzt, se figyelmet. A Liget útjain ebben az időben gyorsasági autó- és motorversenyek résztvevői száguldoztak. A többféle célra használt vásárvárosba pedig, a zöldterület rovására, megkérdőjelezhető színvonalú pavilonokat építettek. A kíméletlen használatot megsínylő növényzetet a kertészek igyekeztek, gyakran szinte heroikus munkával, amennyire lehetett, megvédeni. Az állami kártételek ellenére, ebben a nem túl dicsőséges korszakban is népszerű hely maradt a park a kutyabarátok körében.
Az 1960-as években a kádárista állami vezetés szakított a korábbi, bezárkózó politikai irányvonallal. Jelentős állami erőforrásokat mozgósítottak az ország nemzetközi idegenforgalomba történő, minél élénkebb bekapcsolása érdekében. 1962-től újraélesztették a Budapesti Nemzetközi Vásárok hagyományát is. Az volt a cél, hogy egyre több külföldi kiállító és látogató érkezzen a fővárosba, ezen belül a fontos turisztikai célpontnak számító Városligetbe. Az új irányvonalba illeszkedett az évről évre megrendezett nemzetközi kutyakiállítások sorozata is. Az első nemzetközi CACIB kiállításokat az 1960-as évek elején a Városligetben, a vásárváros területén rendezték.
Amíg az 1950-es évek Magyarországán folyamatosan kampányoltak a nyugati fogyasztási minták ellen, az 1960-as évektől ezek közül egyre többet megtűrtek és pozitívan mutattak be a korabeli médiában. Fellendült a reklámipar, megjelentek a divatfotók, a fogyasztásra ösztönző plakátok. A fővárosban is számos idegenforgalmi fogyasztásra ösztönző, nyugatias módszert vetettek be. Budapest turisztikai nevezetességeinek újszerű megjelenítésével igyekeztek a magyar fővárost minél kívánatosabb úticéllá tenni a külföldi és hazai vendégek számára. A Fővárosi Tanács végrehajtóbizottságának ülésén, 1960-ban arról döntöttek, hogy „az olyan területek, mint a Margitsziget, Budai vár, Gellérthegy, Városliget és Dunakorzó el legyenek látva megfelelő idegenforgalmi propagandaanyaggal”. A Városligetet vonzó helyszínként bemutató filmekben, az idegenforgalmi prospektusok, reklámcikkek fotóin gyakran tűntek fel a parkot két évszázada az emberekkel együtt használó kutyák is.
Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1/1) Pest és Buda térképe keretképekkel (1/2) Művészet, 1912. 4. szám (2) Vasárnapi Újság, 1860. 27. szám (3/1) Rudolf von Alt, acélmetszet, 1845 (3/2) Ludwig Rohbock, acélmetszet, Darmstadt, 1857–1864 (4) Bolond Miska, 1864, szerkesztett (5) Az Osztrák–Magyar monarchia írásban és képben, 1893 (6/1-5) A természet 1914, 1944 (7) Állatkerti séta, diafilm, 1954 (8) Tündérvilág a Városligetben, Nagy Sándor–Kriesch Laura könyvillusztrációi, 1920 körül (9) Új Magyar Film Iroda, 32. számú Filmhíradó (10) Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény, Sándor György felvétele, 1958 (11/2) Filmhíradó, 1966 (12) Fortepan / Bauer Sándor, 1971
