A nagyvárosi élet más ritmusban zajlott 150 évvel ezelőtt, mint napjainkban. Esténként elcsendesedett a főváros, éjszaka kevesen merészkedtek ki az utcákra. Sok helyen ugyanis sötétben kellett volna botorkálni, mert még nem épült ki a maihoz hasonló közvilágítási rendszer. Az olajmécseseket az 1860-as években kezdték felváltani a forgalmasabb utcákon gázlámpákkal, de a közterek, parkok éjszakai világítása sokáig nem volt megoldott. Sötétbe burkolództak a Városliget sétányai is, amikor leszállt az este. A korai sötétedés volt az egyik ok, ami miatt a Liget legtöbb intézménye ősztől tavaszig bezárt. Nem voltak ugyanis biztonságosan megközelíthetőek az alig megvilágított ligeti utakon, sétányokon. Összeállításunkban a kezdetektől a villanyvilágítás teljes körű kiépüléséig mutatjuk be a Városliget éjszakai fényeinek történetét.

Hatalmas közönségsikert aratott a közönség körében az elektromos világítás első városligeti bemutatkozása. A korabeli újságrajzon az 1885-ös Országos Általános Kiállítás villamos ívlámpákkal megvilágított, fényben úszó esti korzója az Iparcsarnok előtti sétatéren (1)

 

A közvilágítást az 1885-ös kiállítás területén elektromos ívlámpákkal biztosították, amelyek egyenként tucatnyi gázlámpának megfelelő erősségű fényt adtak. A soros kapcsolású ívlámpákhoz az oszlopokra erősített, magasban futó rézvezetéken érkezett az egyenáram a Liget szélén felállított ideiglenes áramfejlesztőből. Technikatörténeti érdekesség, hogy amíg a szabadtéri világításhoz egyenáramot és ívlámpákat használtak, a pavilonok belső megvilágítását váltóárammal és izzólámpákkal oldották meg. A váltóáramot szolgáltató villanygépet a hazai gépek kiállítási csarnokában helyezték el. Innen szolgáltatták az áramot a többi kiállítási csarnoknak a kiállításon bemutatott, világszenzációnak számító új magyar találmány, a transzformátor segítségével.

 

Az egyik legjelentősebb magyar találmányra, a transzformátorra, amelyet 1885. május 1-jén,  az Országos Általános Kiállításon mutattak be, az egész világ felfigyelt. A technológia annyira új volt, hogy szabadtéri világításhoz a váltóáramot akkor még nem tudták használni. A képeken is láthatóak a csatlakozások, amelyek jól mutatják, hogy a térvilágításhoz a korábbi egyenáramú, soros kapcsolású rendszert alkalmazták (2)


Amikor az országos kiállítás 1885 őszén bezárt, az elektromos lámpákat is leszerelték. A Liget sétaútjai esténként ismét sötétségbe borultak, kivéve az Állatkert környékét és a Stefánia utat. A Városliget legforgalmasabb útvonalain a főváros egész területén használt gázkandeláberekkel biztosították az éjszakai világítást. Ebben az időben a Városliget esti képéhez hozzátartoztak a munkájukat végző lámpagyújtogatók.

A fővárosi utcákon ezerszám látható, jellegzetes vasoszlopra helyezett gázlámpa a zsúfolt Stefániát ábrázoló rajzon (baloldali kép), középen ugyanilyen gázlámpa az ideiglenes jégpálya korcsolyacsarnokának épületét ábrázoló, az 1890-es években készült fotón, jobbra pedig a fővárosi utcák jellegzetes alakja, a lámpagyújtogató (3)


Az 1896-as millenniumi kiállítás idején – hasonlóan az 1885-ös országos kiállításhoz – ismét elektromos lámpák fényében ragyogott, fél éven át, esténként a Városliget. A közvilágítás technológiája sokat fejlődött egy évtized alatt. Így jóval nagyobb területet tudtak megvilágítani, és a lámpák fénye is erősebb volt. Története során először úszott valóságos fényárban szinte az egész Városliget. Az elektromos díszkivilágítás vonzereje is hozzájárult a máig abszolút rekordot jelentő, ötmilliós látogatói számhoz.

Az újonnan épült Városligeti híd gázüzemű, díszes kandelábereinek tetejére villamos ívlámpákat szereltek, hogy a kiállítás főbejárata minél ragyogóbb fényben ússzon. Klösz György 1896-os felvételein jól láthatók a fekete nyilakkal jelölt légvezetékek, amelyekkel a lámpák áramellátását biztosították (4)

A Városligeti tó és környéke a millenniumi kiállítás idején, esti kivilágításkor (5)


A millenniumi kiállítás egyik szenzációja a színes elektromos lámpákkal megvilágított szökőkút volt az Iparcsarnok előtti korzón. A Városliget két évszázados történetének leglátványosabb szökőkútja Sió tündér legendáját ábrázolta Fáy András tündérmeséje nyomán. Vízmedencéje 700 négyzetméteres volt, a legmagasabb vízsugár pedig négyemeletnyi magasságba tört fel. Esténként váltakozó színű villanyfénnyel világították meg a vízsugarakat, miközben szólt a térzene. Nem csoda, hogy a „fontaine lumineuse”, azaz a világító szökőkút az Ezredéves kiállítás egyik kiemelkedő látványosságának számított. A szökőkút megvilágítását, az elektromos térvilágításhoz hasonlóan a Ganz és Tsa. Részvénytársaság kivitelezte és működtette a kiállítás ideje alatt.
 

A millenniumi kiállítás területén kettős közvilágítási rendszer működött, mivel a hétköznapi szolgálatot ellátó gázlámpákat nem szerelték le, hanem esténként azokat is bekapcsolták a lámpagyújtogatók. Közéjük állították fel az erősebb fényű, ezért magasabban elhelyezett elektromos ívlámpák oszlopait (jobboldali kép). A baloldali képen a kiállítás esti korzója a világító szökőkúttal (6)


A millenniumi kiállítás mellé felépített Ős–Budavára mulatónegyedben akkor pezsdült fel igazán az élet, amikor a szomszédos kiállítás esténként bezárt. A mulatónegyed éjszakai vonzerejét káprázatos villanyvilágítással igyekeztek fokozni. Ős–Budavárában nem takarékoskodtak a villanyfénnyel. A mulatónegyedet valósággal behálózták a légvezetékek, a sétányokon, a történelmi hangulatú utcácskákon mindenütt feltűntek az oszlopokra helyezett, tejüveg burkolatú ívlámpák.

A baloldali képen lámpaoszlopsor a Nagykávéház előtti téren, a középső és jobboldali képen pedig a sétányokat és a szórakozóhelyek szabadtéri teraszait egyaránt megvilágító utcai lámpák (7)


A közvilágítás a 19. században háromféle energiaforrásra épült, amelyeket egymást követően, az új technikák elterjedésének ütemében, évtizedes eltérésekkel vezettek be: elsőként a növényi és ásványi olaj, ezt követően a városi- és földgáz, végül az elektromosság előbb egyen-, majd váltóáram formájában. Mivel azonban a korábban kiépített rendszereket, pénzügyi okokból, csak fokozatosan volt képes a városvezetés lecserélni, még az 1910-es években is egyszerre szolgálta a három különböző világítóanyag Budapest közvilágítását. Volt olyan utca, ahol még olajlámpások pislákoltak, miközben egyes belvárosi részeken már villanyfény ragyogott. A Városligetet ebben az időben gázkandeláberek világították be, és amikor a legforgalmasabb pontokon elektromos társaik is megjelentek, vegyes világítási rendszer alakult ki.

Katonás rendben sorakozó gázkandeláberek a Vajdahunyadvára bejáratát ábrázoló, 1913-as grafikus képeslapon (balra), jobbra pedig a korábbi felvételekről már ismert, tipikus pesti gázlámpa egyik példánya az Iparcsarnok előtt, 1916-ban készült felvételen (8)

Gázkandeláberek az Állatkerti körúton: az Állatkert régi és új bejáratánál (balra és középen) és a vurstli környékén (jobboldali kép). A gázvilágítás máig nem szorult ki teljesen Budapestről. 2010 óta a Fővárosi Állat- és Növénykertben például nyolc, a főváros területén pedig összesen száztizenhat műemlékjellegű gázlámpa világít esténként hangulatos fénnyel (9)


Természetesen a Városligetnek nem minden pontja igényelt egyforma megvilágítást. Az 1870-es évektől, a Budapesti Korcsolyázó Egylet megalakulásától kezdve különleges kihívást jelentett a Városligeti tavon kialakított korcsolyapálya megvilágítása, amely a téli estéken, a sötétedés után népesült be igazán. Az első években petróleummal és magnéziumfáklyákkal próbálták megoldani a tó jegének megvilágítását. Az eredménnyel senki nem volt elégedett, kivéve a jótékony félhomály előnyeit élvező szerelmespárokat. Az egylet vezetése a villanyvilágítás mielőbbi bevezetése mellett döntött. Az első évek tapasztalatairól a Vasárnapi Újság tudósítója így számolt be 1884-ben: „Amint a villamos világítási kísérletek pár évvel ezelőtt nálunk is megindultak, a korcsolyaegylet nem késett javára fordítani a közönség körében mindenütt élénk érdeklődést ébresztett villamossági kérdést. Bevezette a villamvilágítást a jégpályára és helyiségeibe, mégpedig a Zipernovszky által módosított szerkezet mellett, s azóta az esténként fölgyújtott lámpák fehér villamfénye s a tükörtiszta jéglapon visszatükröző tündöklése mellett suhannak kóvályogva a korcsolyázó párok tova a sima felületen, mint éjféli villik a hideg észak mélabús regevilágában.”  Amint szövegből is kiderül, a Korcsolyázó Egylet a világítást nem – az akkor még nem létező – városi hálózatra kapcsolódva, hanem saját áramfejlesztővel oldotta meg.

A baloldali rajzon jól kivehető, hogy 1893-ban a pálya fölött kifeszített drótkötélre erősítették a korcsolyaünnep résztvevőit megvilágító, erős fényű ívlámpát (balra), a középső képen a jégpályát megvilágító elektromos kandeláberek 1906-ból, jobbra pedig az 1939-es műkorcsolya világbajnokság női győzteséről, az amerikai Megan Taylorról készült fotó, amelyiken jól látható, hogy a világítást a pálya fölé kifeszített vezetékeken függő villanylámpasorokkal oldották meg (10)


Az 1920-as évektől a Városligetben évente megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár gyorsan népszerű lett. A városligeti vásár sajátossága volt, hogy ideiglenes pavilonjait a zárás után minden évben lebontották és a következő évben más formában újjáépítették a központi épület, az Iparcsarnok körül. A korabeli fotók arról tanúskodnak, hogy a térvilágítást a két világháború között az állandó telepítésű gázkandeláberekre alapozták, nem építettek ki a vásár területén egyedi világítási rendszert. Az 1930-as évek közepétől feltűnnek a fotókon a gázkandelábereknél jóval magasabb lámpaoszlopok is. Ezeken erősebb fényt sugárzó elektromos lámpákat helyeztek el, a fontosabb kiállítási útvonalak megvilágítását vegyes rendszerrel oldották meg. 

 

A 20. századi technikai fejlődést demonstráló, mai szemmel kissé komikusnak tűnő robotfigura egy kiállítási pavilon előtt, mellette a 19. század technikáját jelképező gázlámpa (balra), középen egy jellegzetes pesti utcai gázkandeláber, az elé állított mérleggel. Az 1935-ös BNV képeslapján balra, a háttérben egy jóval magasabb lámpaoszlop is látható. Erről a típusról közeli képet is mutatunk: az 1941-es BNV-ről készül fotón az előtérben a magas, feltehetően erősebb fényű elektromos lámpát tartó oszlop, mögötte, a sétány mellett, a már ismert gázkandeláberek (11)

Az Andrássy úton a fővárosban elsők között, 1910–11-ben épült ki az elektromos közvilágítás. Ehhez kapcsolódva az 1910-es évektől a Millenniumi emlékmű környékén és az Állatkerti körúton is elhelyeztek elektromos lámpákat, vegyes közvilágítási rendszert alakítva ki. A korabeli képeslapon a  jobb felé mutató nyilak a gázlámpákat, a balra mutató nyilak a magasabb oszopokon elhelyezett elektromos lámpákat jelölik (12)


A BNV látogatói elől eleinte igyekeztek eltakarni a romos Sió tündér regéje szökőkutat, ám a  főváros néhány vásári szezon után úgy döntött, hogy újra működésbe hozza az egykori látványosságot. A szoborcsoportot 1931-ben rendbetették és korszerű esti díszkivilágítást szereltek a kút köré. Az esténként látványos fényekkel megvilágított, díszes szökőkút, több évtizedes szünet után, ismét gyorsan népszerűvé vált.

A Sió tündér regéje szökőkút 1931-től az 1940-es évek elejéig, a háborús légibombázások kezdetéig szerdánként, a hétvégéken és ünnepnapokon este negyed 9-től háromnegyed 10-ig kivilágítva működött (balra). A jobboldali képen a Műcsarnok előtti szökőkút, amelyet az 1930-as években szintén kivilágítottak esténként (13)


A Városliget belső útjait a két világháború közötti időszakban gázkandeláberekkel világították meg. A forgalmas főutak mellé azonban egyre több villanylámpát is elhelyeztek, a jelentős épületek, emlékművek pedig az 1930-as évektől, az újraélesztett világító szökőkúthoz hasonlóan, elektromos díszkivilágítást kaptak. Megkezdődött a városligeti díszkivilágítások újabb korszaka.

Vajdahunyad vára homlokzatának és belső udvarának éjszakai díszkivilágítása az 1930-as években (14)

Az 1940-es évek elejéről származó képeslap arról tanúskodik, hogy esténként ekkor már fényárban úszott a Hősök tere és a korcsolyacsarnok tó felőli terasza is (15)


A városligeti gázlámpák a 2. világháborút követő évtizedekben is zavartalanul működtek.  Hangulatukat így idézi fel egy visszaemlékezés az 1955 havas karácsonyán tett esti sétáról: „A Városliget közelében laktunk, hamar kiértünk a Ligetbe. Már szürkült. A lámpagyújtogató ekkor járt lámpaoszlopról lámpaoszlopra és hosszú botjával felnyúlva, egy kis kart elfordítva gyújtotta meg az oszlopok tetején a gázlámpák lángját. A hó mindent fehérre festett, és ebbe a fehérségbe simult a lámpák sárga fénye.”  A vegyes közvilágítási rendszer részeként egészen az 1970-es évekig szolgálatban maradtak a ligeti sétányok egy részén a meleg, sárga fényt sugárzó gázlámpák. Egy személyes élményeit felidéző környékbeli lakos szerint az utolsó gázlámpa a Hermina (akkor Május 1.) útnak a Liget felőli sarkán még égett 1969 körül, az 1970-es években szerelték le. A Ligetben és környékén átvette az uralmat az elektromos közvilágítás. Néhány rekonstruált, az Állatkert területén elhelyezett gázkandeláber emlékeztet napjainkban a hosszú ideig párhuzamosan működő közvilágítási rendszerek évszázados történetére.

Az 1960– 1973 között a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásárok különleges esti világítást kaptak,  folytatva a kiállítások ünnepi megvilágításának 19. századig visszanyúló hagyományát.  A korabeli képes levelezőlapon  (jobbra) együtt látható az 1968-as BNV központi reflektor-oszlopa, az üvegfalú, fényekben gazdag kiállítási csarnokok és a látványosan megvilágított szökőkút. Balra, 1970-ben postára adott képeslapon pedig a Millenniumi emlékmű, esti díszkivilágításban (16)


Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (1) Dörre Tivadar rajza, Vasárnapi Újság, 1885. 18. szám (2(1-2) Elektrotechnika, 1985. 11. szám 421. oldal (3/1) Vágó Pál rajza Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben sorozat Budapest kötetéből (3/2)  Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.067 (3/3) Ágai Adolf: Utazás Pestről Budapestre, 2. kiadás, 1909. 367. oldal (4/1-3) Klösz György felvétele,  Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.030 (5/1-2) Goró Lajos rajza, Vasárnapi Újság, 1896. 42. szám (6/1) Morelli Gusztáv rajza, Vasárnapi Újság, 1896. 42. szám (6/2) Morelli Gusztáv rajza, Vasárnapi Újság, 1896. 41. szám (7/1) Klösz György felvétele, Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.116 (8/2) Urai Dezső felvétele, Fortepan / Németh Tamás (10/1) Jantyik Mátyás rajza, Vasárnapi Újság, 1893. 5. szám (10/2) Cserna Károly rajza, Vasárnapi Újság, 1906. 7. szám (10/3) Fortepan / Pesti Brúnó, 1939