Téli barangolás a régi Városliget havas szobrai között
Krúdy Gyula írja egy helyen, hogy„a hóesés kiszakítja az embereket a valóságos időből”. Ezért is használta fel oly gyakran történetei helyszíneként a havas tájakat, utcaképeket. Krúdy írásaiban gyakran feltűnik a téli Városliget is. Persze nemcsak a Városligethez ezernyi szállal kötődő írónak volt kedvelt témája a téli, behavazott park. Szívesen megörökítették más művészeti ágak képviselői is: az írók mellett költők, festők, fotósok. Ezúttal a romantikus hóbundába öltözött városligeti szobrokról készült régi felvételek közül válogattunk. Meglepetésünkre a behavazott kő- és bronzszobrok fotói mellett a közel százéves újságok lapjain hóból gyúrt-faragott művészi alkotások képeivel is találkoztunk.
Bár az egykor oly népszerű postai képes levelezőlapok többsége a zöldellő nyári parkot és a napfényben úszó szobrokat ábrázolta, annak idején divatja volt a téli fővárost ábrázoló képes levelezőlapoknak is. Téli képeslap esetén elengedhetetlen kelléke volt a fotónak az épületeket, szobrokat befedő, vastag, romantikus hóbunda.
Az amatőr fotósok mindig is kedvelték a behavazott szobrokat, gyakran állították alanyaikat – főként a hógolyózástól, szánkázástól kipirult, vidám gyerekeket – a havasan is méltóságteljes városligeti szobrok elé.
Volt egy különleges, szomorú tél, amikor a Szépművészeti Múzeum épületében, a Reneszánsz Csarnok közepén álló szobrot – Colleonimonumentális lovasszobrának gipszmásolatát – is hó fedte. Az 1944–45-ös, háborús télen történt, amikor az épület – már az ősz folyamán – több bombatalálatot kapott. A bombázástól összetörtek a kiállítótermeket bevilágító, üvegezett tetőablakok és szabadon beeshetett az épületbe a hó. Mivel a háborús körülmények között nem tudták kijavítani a tetőzetet, a csapadékos, fagyos tél nagy pusztítást végzett.
A Műcsarnok oldalánál álló Szent Kristóf-szobrot érdekes hangulatúvá változtatta a hóesés. Botfai Hűvös Lászlóalkotása azt a bibliai jelenetet örökíti meg, amikor Szent Kristóf a kis Jézust a vállán vitte át a megáradt folyón. Így lett belőle az úton járók, majd a 20. században a gépkocsival közlekedők védőszentje. Ezeken a téli felvételeken viszont a segítőkész szent mintha a hóban gázolna, hátán cipelve a sziontén behavazott gyermeket.
A régi időkben, száz–százötven évvel ezelőtt, jóval hidegebbek voltak a fővárosi telek, mint napjainkban. A Városligetet akkor még nem védték a fagyos szelektől emeletes házak. A parkot ropogós hó borította, rendszerint január közepére a tó is befagyott, és megkezdődhetett a korcsolyaszezon. A farsang idején a Pesti Korcsolyázó Egylet évről-évre jelmezes jégkarneválokat rendezett, amelyek kiemelkedő társasági eseménynek számítottak. Az 1909 januárjában rendezett jégkarneválon a társaságbeli urak és hölgyek gyönyörű magyar jelmezekben, művészek közreműködésével, megelevenítették Mátyás királlyá koronázását a Duna jegén. A tó körüli dekorációs munkákat nem kisebb mester irányította, mint Stróbl Alajos, a kor vezető szobrásza. A tó partján a középkori Pest dunaparti házikóit ábrázoló paravánokat állítottak fel, Stróbl pedig megtervezte és – segítőivel – hóból és jégből megformálta Mátyás király hatalmas, mérete alapján a rekordok könyvébe illő hószobrát.
A behavazott Városliget a két világháború közötti években is beindította a művészek –és nem mellékesen a lapszerkesztők –élénk fantáziáját. Amikor 1929-ben, február legvégén egy nagy havazás félméteres hóbundába öltöztette a fővárost, a Színházi Életcímű képes hetilap szerkesztőinek remek ötlete támadt. Kitalálták, hogy a közeli Képzőművészeti Főiskola szobrásznövendékei között hószobrász versenyt rendeznek a Városligetben. A szobrásznövendékek nagy lelkesedéssel fogadták a verseny hírét, különösen, amikor kiderült, hogy a legsikerültebb alkotásokat jelentős pénzdíjakkal jutalmazza az újság.
A versenyről természetesen hangulatos, képekkel illusztrált riport jelent meg a Színházi Életben. A riporter, Komlós Jenő beszámolója szerint „egymásután emelkedtek ki a földből, illetve a hóból, a telet szimbolizáló figurák, itt egy valóságos, bár kissé stilizált hóember, odébb egy leboruló női akt, a tél imádatának pózában, mellette egy hóval telt taligát vonszoló férfi és így tovább”. A festői háttérben rendkívül érdekesen ható művészi kompozíciókat többszáz főnyi közönség vette körül, és amikor megérkezett a zsűri, hogy a szabadban rendezett hószobor-kiállítás anyagát megbírálja, a közönség meleg ünneplésben részesítette a fiatal művészeket.
A szerkesztőség a főiskola tanárai mellett ismert képzőművészeket kért fel a bíráló bizottságba: Kisfaludy Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és Hermann Lipót alkották a rangos zsűrit. Amint a riportban olvashatjuk: „Sorra megtekintették a hószobrokat, nagy elismeréssel nyilatkoztak egyik-másik sikerültebb munkáról, majd rövid tanácskozás után meghozták döntésüket.”A jól megérdemelt pályadíjakat a zsűri elnöke, Hermann Lipót festőművész nyomban átnyújtotta a fagyos hó formázásától kivörösödött kezű nyerteseknek, akiket a közönség lelkesen megtapsolt.
Aszázpengős első díjat végül Schrotta J. Frigyesnek ítélték oda «A tél tündére» című, remekül sikerült aktjáért. Az ötvenpengős második díjat Boda Gáborvitte el «A tél imádata» című szobrával, a harmadik díjat Szomor László, Nagy Gyula és Kaszás Miklósnyerték, «Prometheus» című, közösen készített, érdekes kompozíciójukkal. A hóban, fagyban rendezett, télbúcsúztató szobrász verseny zárásáról így számolt be a Színházi Élet jótollú riportere: „A kíváncsiak tömege lassan szétoszlott, a zsűri tagjai autóba ültek, a kiállító művészek vidám hangulatban megindultak a város felé –a mezőőr pedig lapátot ragadott és egymásután ledöntötte a hószobrokat. Hivatalos megokolás szerint közrendészeti érdekből. Megnyugtató, hogy azért nem esett nagy sérelem a művészeten. Szegény szobrok nem voltak amúgy sem maradandó értékűek. A mezőőr éppen csak hogy megelőzte a –napot.”
Képek forrása (a külön nem jelölt fotók a szerző archívumából, illetve magángyűjteményekből származnak): (3/1) Ferencdiák, 1960-as évek (3/2) Fortepan / Koroknai–Tegez Ferenc, 1938 (4/1-2) Szépművészeti Múzeum archívuma (5/1-2) Fortepan / Piarista Levéltár / Holl Béla, 1971 (6/1-2) Vasárnapi Újság, 1909. 5. szám (7/1-2) Pesti Hírlap Nagy Naptára, 1934 (8-11) Színházi Élet, 1929. 10. szám, 14-16. oldal, Seidner felvételei
