A Pavilonkert tavaszi megnyitása kapcsán sokféle vélemény látott napvilágot a médiában arról, vajon illenek-e a régi-új építmények a Városliget formálódó 21. századi arculatához. Segítheti az eligazodást az ízlések és elköteleződések általt motivált véleménykavalkádban, ha belelapozunk a ligeti pavilontörténetbe. Hisz a parképítészet eme népszerű építményéből és rokonaiból több ezret építettek fel és majd ugyanennyit bontottak – vagy romboltak – le az elmúlt kétszáz év során a Liget területén.
Egy-egy szó eredete és hangulata sok mindent elárul, ezért kezdjük egy kis nyelvészkedéssel. Bódé: német eredetű bódé szavunkat többnyire igénytelen megjelenésű ideiglenes építmények, vásári, piaci vagy mutatványos bódék elnevezésére használjuk. Pavilon: elegánsabb hangzású és jelentésű a franciából átvett pavilon, mely kertek, parkok, közterek igényes kivitelű, gyakran falak nélkül építményeit jelenti a zenepavilonoktól a kereskedelmi elárusító helyekig. Kioszk: a pavilonnal rokonértelmű, perzsa, török eredetű kioszk szavunk elsősorban kerti étkezdék, kerthelyiségek megnevezésésre szolgál, de használjuk kereskedelmi létesítmények esetében is.
Hogyan írható körül építészeti szempontból a három építménytípus? Bódék tervezésével magára valamit adó építész nemigen foglalkozott, mivel ezek a múltban ügyeskezű mesteremberek által fából vagy fémből összetákolt, olcsó építmények voltak. Megfeleltek a célnak, de az esztétikus megjelenés nem volt az erősségük. Ma már persze a bódétervek is számítógépen készülnek, de a funkciójuk lényegében nem változott.
Pavilonnak eredetileg a központi épület oldal- vagy mellékszárnyait nevezték a francia kastélyépítészetben, idővel ezek az építmények önnállósultak. A speciális funkciókat ellátó, egyedi megjelenésű pavilonok tervezése izgalmas kihívás volt. Számos kiváló építész fantáziáját megmozgatta az idők során. A kiállítási pavilon-építészet első csúcsteljesítménye az 1851-es londoni Világkiállítás helyszíne, a Kristálypalota volt. A monumentális, vas-üveg szerkezetű pavilon az egész kiállítást magába foglalta.
A 19.század végétől a Városligetben is százával épültek, különféle alkalmakra, kiállítási pavilonok. Többségük az ideiglenes építészet (temporary architecture, Gelegenheitsbauten) körébe tartozott, használat után azonnal elbontották. Néhány azonban, mint például az 1885-ben épült, a Kristálypalotához hasonlóan vas-üveg tetőszerkezetű, mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületű Iparcsarnok, vagy a Fővárosi Pavillon több mint fél évszázadig fennmaradt és a Liget népszerű, ikonikus létesítményeként működött.
A kiállítási pavilonokhoz hasonlóan a szabadidő kellemes eltöltését, az étkezést, szórakozást szolgáló pavilonok többsége is ideiglenes használatra épült, tartós alapozás nélkül, olcsó építőanyagokból, ám látványos kivitelben. De már a 19. század közepétől jelentős hazai építészek – Palóczi Antal, Györgyi Géza, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Lechner Ödön – terveztek állandó, tartós használatra szánt zene- és mulató-pavilonokat, vagy épp korcsolyapavilont a Városligetbe. A Szépítő Bizottmány iratanyagában fennmaradt a 19. század elejéről egy "városligeti dohányárus házikó" terve is. A klasszicista stílusú építményben, melyről nem tudni, hogy végül felépült-e, a ligeti kereskedelmi pavilonok előképét tisztelhetjük.
A pavilonnak közeli rokona, a kioszk keleti, orientális gyökerekkel rendelkezik, építészeti formája is a keleti kultúrákban használatos sátrakból eredeztethető. Eredeti formájában centrális jellegű, sátortetős, gyakran áttört szerkezetű kerti épület volt, mely elé vagy köré szabadtéri étkezőhelyeket telepítettek. A kis méretű, rendszerint körbejárható és körbeülhető kiszolgáló épület fő funkciója a szabadtéri étkezés, a kerthelyiség kiszolgálása.
A Városliget építészeti szempontból, az első tervkészítő, Nebbien Henrik szándéka ellenére, soha nem volt egységes. Visszatekintve 100–150 évet a múltba, azt láthatjuk, hogy a Liget látogatóit bódék, kioszkok és pavilonok színes kavalkádja fogadta. Idővel a szórakozni vágyók, társadalmi csoportok szerint térben is elkülönültek. Ennek megfelelően, a Liget előkelő részein igényesebb, a vurstli környékén silányabb kivitelezésű építményeket emeltek.
Mindez azonban a legkevésbé sem zavarta a Liget közönségét, az emberek ugyanis elsősorban kirándulni, szórakozni, társasági életet élni jártak a főváros legnépszerűbb parkjába. Persze, a szabad levegőn gyorsan megéhezik a gazdag és a szegény is, úgyhogy volt még egy kihagyhatatlan ligeti program, az evés és ivás. A szabadban történő étkezésnek különös varázsa van. Nem véletlen, hogy napjainkban is olyan népszerű. Elődeink legalább annyira szerették. A ligeti vendéglátásban kulcsszerepe volt a kerthelyiségeknek. Hagyományos épületekbe inkább csak a Liget szélén vagy a környező utcákba települtek kerthelyiséget is működtető éttermek, mint például a Gundel. A park belsejében pavilonok és kioszkok szolgálták ki a rendkívül népszerű szabadtéri cukrászdákat, kávézókat és mulatóhelyeket.
Lovas Dániel
(Hamarosan folytatjuk! A 2. részben szó esik a társasélet elkülönülő színtereit kiszolgáló mulatóbódékról és elegáns pavilonokról, a szocialista korszak igénytelen építményeiről és egy formálódó új kioszkról is.)
