Liget Budapest Projekt Puczkó László

A Liget Budapest projekt összetettsége és egyedisége miatt megerősíti Budapest már meglévő pozícióit, illetve újradefiniálja a várost az európai kulturális-szabadidős piacon. Mindez azzal jár majd, hogy egyrészt érdemes lesz azoknak is visszatérni, akik már korábban jártak itt, de a fejlesztés eredményeit még nem látták, illetve olyanok számára is vonzóvá válik a város, akik számára eddig esetleg ez még nem volt egyértelmű – monda Puczkó László turisztikai szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Szabadidő Tudásközpontjának vezetője, a Xellum Kft igazgatója.

 

Véleménye szerint a projekt ezen túlmenően katalizálhatja a várost, pozitív változásokat generálhat a közvetlen környezetében, a belváros decentralizálásával fejlődhetnek és felértékelődhetnek a Liget környéki kerületek, például biztonság, infrastruktúra, tisztaság szintjén is. Többek között olyan aktív közösségi terek jöhetnek létre, amelyek új izgalmas környéké alakíthatják a Ligetet, ahová érdemes akár egy szélesebb közönségnek is ellátogatni, gondolván, hogy ott mindig történik valami. A jelenleg nemzetközileg ismeretlen Liget márka a maga történelmével, és valóban egyedi összetettségével és a megújuló tartalmával egy külföldön is jegyzett hellyé, új vonzerővé válhat a turisták számára, amit mindenki ismer, mint például New Yorkban a Central Parkot.  

Projekt kritikusai szerint a megújult Városliget elszívja majd a Budapestre érkező turistákat a város más turisztikailag frekventált helyeiről. A turisztikai szakérő komolytalannak tartja ezt a felvetést. Ez azt jelentené, hogy a Liget Budapest beszippantja a vendégeket és nem engedi őket máshová menni? – teszi fel a kérdést. A turisták számára a Liget Budapest egy új mágnest képvisel majd, ez természetesen jár majd azzal, hogy kiemelt figyelmet és érdeklődést fog a park és az új létesítmények kapni. Ettől még azonban a Nagy Zsinagóga megmarad a világ második legnagyobb zsinagógájának, a Parlament neogótikus remekműnek és a Szt. István Bazilika pedig az egyik legjelentősebb szakrális létesítménynek. A vendégek továbbra is szálláshelyeken fognak megszállni, éttermekben fognak étkezni és üzletekben vásárolni vagy pedig a Dunán hajózni. Mindezekhez a Liget Budapest projekt hozzáad és nem pedig elvesz, teszi hozzá Puczkó László.  

Liget Budapest Projekt Puczkó László

Mindezek összessége a belföldi és külföldi látogatók számának és tartózkodási idejének növekedését jelenti majd, ami pedig tipikusan együtt jár a költés növekedésével is. A várost a Liget Budapest egy új verseny dimenzióba lesz képes emelni és megerősíti versenyképességét egy olyan piacon, ahol szinte minden város egyedi épületek létrehozásával igyekszik felvenni a versenyt. A Liget Budapest pedig nem épületfejlesztést, hanem liget rekonstrukciót és funkcióbővítést jelent. A kedvező hatások természetesen csak akkor következnek majd be, ha a létesítmények kínálata és a liget majdani menedzsmentje is felnő a kihívásokhoz. 

A Liget Budapest projekt elsősorban kulturális, illetve szabadidős fejlesztés, amelynek másodsorban vannak turisztikai vetületei is. Ezt nagyon fontos elmondani, hiszen a funkciók bővülését elsősorban a környékbeliek, a budapestiek és e belföldiek, és csak ezt követően a külföldiek fogják élvezni. Ilyen összetettségű park, illetve parkfejlesztés nagyon ritka globális értelemben is. Valencia City of Arts and Sciences projektje, vagy a londoni Olimpiai Park is csak részben vethető össze a Liget Budapest projekttel. Olyan park, amelyben állatkert, termálfürdő, muzeális létesítmények és vendéglátóipari, valamint szabadidős szolgáltatások is elérhetőek és mindez egy világörökségi környezetbe helyezve tényleg csak egy van: a Városliget.