Rökk Marika röpködött a vágtató cirkuszi lovon

Városligeti cirkusztörténet - 2. rész

2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál színhelye a Fővárosi Nagycirkusz városligeti épülete. Az ünnepi alkalomból bemutatjuk, sok korabeli képpel illusztrálva, a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi életetet. Az első rész a kezdeti időszakról szólt, ezúttal a Nagycirkusz születésével és történelmi korszakokon átívelő történetével folytatjuk a jubileumi múltidézést.

Az első ligeti cirkuszigazgatók, akik kivétel nélkül külföldről érkeztek, igyekeztek évről-évre híres nemzetközi attrakciókat szerződtetni. A városligeti állandó cirkusz történetének első fél évszázadában alig találunk hazai artistákat a fellépők között. Kisebb szenzációnak számított annak idején, hogy Beketow Sándor, aki apja, Beketow Mátyás halála után átvette a cirkusz irányítását, 1933-ban egyszerre hat magyar számot is szerepeltetett műsorában. Kedvező változást ezügyben az első, artista körökben kiterjedt hazai kapcsolatrendszerrel cirkuszigazgató, Fényes György (1882-1959) hozott. Működése idején előbb a Néparéna, majd annak 1938-as lebontása után a Nagycirkusz fellépői között is megszaporodott a magyar bohócok és artisták létszáma.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi NagycirkuszA művészek képzeletét mélyen megragadta a városligeti mutatványosok és a cirkusz világa. A baloldali fotón a Barokaldi Cirkusz, a későbbi Néparéna a vurstliban, megépítése idején, jobbról pedig Aba-Novák Vilmos 1930-as években készült festményén (1)

A Néparénától a Fővárosi Nagycirkuszig

Városligeti cirkusztörténet - 1. rész


A cirkusz szerelmesei számára emlékezetesenek ígérkezik a most induló év: 2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. Külön öröm, egyben a hazai cirkuszművészet elismerése, hogy a jubileumi év nyitányának a magyar főváros a helyszíne. Ezekben a januári napokban a városligeti cirkusz porondjára figyel a nemzetközi cirkuszvilág. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon tizenöt ország 126 artistaművésze mutatja be különleges attrakcióit, a vendégek között pedig ott lesz a legendás artistaművészek, neves cirkuszigazgatók egész sora. Ebből az alkalomból idézzük fel a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi élet történetét, különös tekintettel az 1889-ben állandó otthonra talált, azóta itt működő Fővárosi Nagycirkuszra.

Városliget Liget Budapest Projekt Fővárosi Nagycirkusz CirkuszA Fővárosi Nagycirkusz bejárata 1939-ben (balról), a jobboldali képen pedig a városligeti épület homlokzata díszkivilágításban, 2015-ben készült felvételen (1)

Kontakt

Kövess minket